A múlt hangulatát idézi meg az élményszoba a Bánffy-kastélyban

Tárt kapukkal várta a történelem, a műemlékek, a komolyzene, valamint a kultúra iránt érdeklődőket a bonchidai Bánffy-kastély szombaton. A nyílt napon sor került az Experience Room művészeti installációjának megnyitójára is.

Egyedi élményben részesíti a látogatókat az Experience Room a kiterjesztett és virtuális valóságban rejlő lehetőségeket felhasználva: a kastély kilenc archív felvételéből kibontakozó animációk segítségével megidézi a múlt hangulatát egy képzeletbeli nemesi család életének pillanatain keresztül, amelyet a kastély könyvtárának virtuális látványa egészít ki.

A megnyitót egy klasszikus zenei koncert követte, melynek során elhangzott a gróf Bánffy Miklós által szerzett Pas Banale keringő Daniel Patrick Cohen átdolgozásában, valamint Cohen saját és más zeneszerzők műve is, mint például Mendelssohn-Bartholdy, Grieg és Sosztakovics.

A látogatók egyszerre több kiállítást is megtekinthettek a kastélyban, egyebek mellett megcsodálhatták Kalló Angéla több mint húsz évvel ezelőtt készített, az előrehaladottan romos állapotú Bánffy-kastélyt dokumentáló fényképeit, a Kolozsvár környékén fellelhető épített örökségi értékeket bemutató Szamos-menti kastélyok és várak című kiállítás pannóit, valamint a Crafting Stories kiállítás művészeti installációit, amelyek a 2021-ben szervezett alkotótábor során jöttek létre. Nem maradt el a már megszokott vezetett séta sem, amely során a látogatók megismerhették a kastély történetét és fennmaradt értékeit.

Fotók: Transylvania Trust

A kiállítások a hét minden napján megtekinthetők a bonchidai Bánffy-kastélyban, nyitva tartási időben, az Experience Room pedig szombatonként 10 és 16 óra között látogatható.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?