Megyei kórházi nyílt napok lesznek a hétvégén Csíkszeredában

Először szervez nyílt napokat a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház szeptember 22–24-én. A Hargita megye lakosságának és orvosainak egyaránt szóló rendezvénysorozattal az a vezetőség célja, hogy a kórház által nyújtott kevésbé ismert, de egyre szélesebb körű szolgáltatásokat bemutassák, illetve az orvosok számára is kiváló szakmai fórumot biztosítanának.

A kórház kommunikációs stratégiájába szervesen kapcsolódó kórházi nyílt napok részeként péntektől vasárnapig különböző szakmai előadásokat tartanak a megyei kórház tapasztalt és fiatal orvosai egyaránt. A szakmai bemutatók többségét a Sapientia EMTE nagyaulájában hallgathatják meg az érdeklődők.

Dr. Demeter Ferenc kórházmenedzser elmondása szerint az utóbbi években olyan jelentős, jó irányú átalakulások történtek a kórházban, amellyel érdemes a szélesebb közönséget is megismertetni, hiszen sokan nem tudnak az intézmény nyújtotta szolgáltatási lehetőségekről.

„Az elmúlt kilenc évben, amióta a kórházmenedzseri feladatokat ellátom, számottevő strukturális és személyzeti változás történt a kórházban. Már hosszú ideje érlelődött bennünk a gondolat, hogy valamilyen módon a szélesebb közönségnek is meg kellene mutatkoznunk, de a sok tennivaló között most sikerült erre is időt szakítanunk. Sok olyan új, főleg sebészeti szakma képviselteti magát itt, amely meglátásom szerint elengedhetetlen egy sürgősségi kórházban” – indokolta a kórházi nyílt napok megszervezését az intézmény igazgatója.

A rendezvénysorozat ötlete dr. Konrád Judit orvosigazgatótól származik, aki elsősorban a kórházba újonnan érkező fiatal orvosok számára szeretett volna bemutatkozási lehetőséget kínálni azon túl, hogy a helyi médiában erre már lehetőséget kaptak. Meglátása szerint a fiatal szakemberek érkezésével nőtt a kórház által nyújtott színvonal.

„A fiatal orvosaink is folyamatosan fejlődnek, ezért nekik is lehetőségük adódik, hogy eredményeiket akár egykori professzoraiknak is megmutassák. Ugyanakkor új, forradalmi gyógyítási módszereket alkalmazó kollégáink is vannak, akik szeretnék ezeket  a nagyközönségnek is bemutatni. Emellett a lakosság részvételére is számítunk, hiszen betegként vagy látogatóként nagyon sokan kapcsolatba kerülnek az intézménnyel, miközben nem ismerik annak működését” – tette hozzá dr. Konrád Judit.

A lakosságnak és szervezett iskoláscsoportoknak is  egyaránt lehetőségük lesz a hétvégén megismerkedni a sürgősségi osztály munkájával, illetve egyes kórházi osztályok technikai felszerelésével és működésével. De az életmentő beavatkozásokról is tanulhatnak akár, vagy megismerhetik a rohammentős autók belsejét is. 

Látványosan változott az intézmény

„A csíkszeredai kórház 2010 óta Hargita Megye Tanácsának alárendeltségébe tartozik. Ezen idő alatt látványos változáson ment át az intézmény” – mondta Zonda Erika, a kórház adminisztratív tanácsának vezetője. Ezzel elsősorban a kórház közelében épült orvoslakásokra, valamint az egyes kórházi osztályokat érintő infrastrukturális fejlesztésekre utalt.

Hozzátette, a kórháznapok jó lehetőség arra, hogy a fejlődésről beszámoljanak, ugyanakkor a megyei tanács részéről szem előtt tartják azt is, hogy a három magyarlakta megye – Hargita, Kovászna és Maros – egészségügyi intézményei között jó kapcsolat alakuljon ki, amely csak akkor lehetséges, ha közös irányvonalat fogalmaznak meg.

Zonda Erika kijelentette, hogy a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban most már minden adott ahhoz, hogy 2-es szakmai besorolást kapjon. Hozzáfűzte, arra is kell összpontosítani, hogy a jó szakemberek ne vándoroljanak el Nyugatra.

Kapcsolódók

Kimaradt?