banner_VpBVFWkY_GYAM - maszol webbanner 970x250.png
banner_rvYtcHzr_GYAM - maszol webbanner 728x90.png
banner_CyymSrg3_GYAM - maszol webbanner 300x250.png

Közel 200 középiskolást látott vendégül a BBTE az egyetemi nyílt napokon

Fedezd fel Kolozsvárt! A térképet mi adjuk hozzá! – ez volt a mottója a tizedik alkalommal megrendezett egyetemi nyílt napoknak, amelyet A Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Magyar Tagozata és a Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet (KMEI) szervezett meg az erdélyi magyar középiskolások számára.

A program célja, hogy a középiskolás diákok betekintést nyerhessenek az egyetem kutatói, illetve oktatói munkájába, valamint a kolozsvári diákéletbe. A szervezők ismeretterjesztő előadásokat, illetve közösségápoló, személyiségfejlesztő, interaktív programokat rendeztek a Kolozsvárra látogató diákoknak.

Fotók: BBTE

A rendezvényen mintegy 200 középiskolás vett részt Erdély és a Partium 23 középiskolájából és 16 településről.

A pénteki megnyitón a BBTE rektorhelyettese, dr. Markó Bálint, valamint dr.Vincze Hanna Orsolya, a KMEI elnöke köszöntötte az egybegyűlteket. Ezt követően a diákok dr. Toth Szilárd előadásában ízelítőt kaphattak a 150 éves magyar nyelvű felsőoktatás történetéből, majd pedig dr. Paizs Csaba vezette be őket a zöld vegyipar működésébe. Pénteken és szombaton az érdeklődők három párhuzamos szekcióban hallgathattak tudománynépszerűsítő előadásokat. A BBTE 24 képviselője ismertette velük az egyetemen zajló kutatásokat a témák széles spektrumát érintve: mesterséges intelligenciáról, méhekről, Nemes Nagy Ágnesről, játékelméletről hallhattak, emellett a BBTE oktatói és doktoranduszai zenei menedzsmentről, modern teológiáról, GIF-ekről, sporteseményekről is szót ejtettek.

A diákok nem csak a tantermekben ismerkedtek az egyetemmel és Kolozsvárral. Pénteken ellátogattak az Állattani és Ásványtani Múzeumba, denevéreket figyeltek a Mikó-kertben, illetve karriertanácsadáson és önismereti workshopon vettek részt a BBTE Karriertanácsadó, Pályaorientációs és Alumni Központja munkatársainak vezetésével.

A résztvevők egy kincskereső kalandjáték keretében, csapatokban járták be a várost, és olyan részleteket vettek szemügyre, mint a Fellegvár lépcsőjének tetején álló boltívet díszítő orr vagy Bulcsesd Sára emléktáblája a Rhédey-ház udvarán. A rendezvény zárásaként dr. Soós Anna ismertette a BBTE szakkínálatát, Kiss Oszkár pedig a Kolozsvári Magyar Diákszövetség tevékenységét.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?