BBTE: jelenléti oktatással indul a tanév, de néhány elméleti tárgyat online is megtarthatnak

Jövő hétfőn kezdődik a tanév a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetemen, ezúttal pedig személyesen találkozhatnak a tanárok és diákok, ugyanis minden szakon jelenléti oktatással indul a szemeszter. A felsőoktatásban tehát minden visszatér a megszokott kerékvágásba, ugyanakkor nem szüntetik meg teljesen az online oktatási formát, hiszen lehetőség van arra is, hogy bizonyos esetekben online tartsanak meg néhány elméleti tárgyat – tudtuk meg dr. Soós Annától, a BBTE rektorhelyettesétől.

Soós Anna a Maszol megkeresésére ismertette: idén összesen 11 635 diák kezdi a tanévet alapképzésen, míg mesterképzésen 4051 a hallgatók összlétszáma. Az alapképzésen az összes tandíjmentes hely betelt, míg a mesterin még maradt néhány tandíjmentes hely. „Azt kértük az oktatási minisztériumtól, hogy alakíthassuk át a mesterin lévő ingyenes szabad helyeket alapképzéses helyekké, hiszen rengetegen vannak, akik csak tandíjas helyekre jutottak be. Persze, ez attól függ, hogy a minisztérium rábólint-e a kérésünkre” – részletezte Soós Anna.

Idén akadt néhány olyan szak, amelyet nem tudtak elindítani az egyetemen, mert túl kevesen jelentkeztek a meghirdetett helyekre. Két román nyelvű képzés nem indult el a Kémia és Vegyészmérnöki Karon, a magyar tagozaton pedig a művészettörténet szakra nem jelentkeztek elegen. Ez viszont nagy meglepetésként érte a vezetőséget, hiszen eddig minden évben sikerült elindítani a képzést – magyarázta a rektorhelyettes. Emellett a könyvtárszak, valamint a Szociológia és Szociálismunkás-képző Karon az antropológia képzés nem indulhatott el.

A kép illusztráció | Fotó: Adobe Stock

A tavalyi évhez képest nem figyelhető meg csökkenés a jelentkezők számában, sőt a magyar tagozatra idén többen jelentkeztek. „A legtöbben eddig 2020-ban szerették volna tanulmányaikat elkezdeni a BBTE-n, amikor nem szerveztünk felvételiket. A tavalyi évhez viszonyítva azonban nem tapasztalható csökkenés. Az angol, német, magyar és román tagozaton sem volt hiány a jelentkezőkből. Nyilván nem mindenkit vettek fel, hiszen felvételihez kötött a bejutás” – hangsúlyozta Soós Anna.

Hozzátette, idén lényeges módosításnak számít az, hogy bár a hallgatók visszatérnek az egyetemekre és jelenléti oktatásban tanulnak, mégis akadnak kivételek, amikor online órákat szervezhetnek meg a szakok. Mint írtuk, az energiaárak kiszámíthatatlan változása miatt, vagyis gazdasági okokra hivatkozva a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem vezetősége úgy döntött, hogy bizonyos esetekben áttérnek az online oktatásra. Soós Anna szerint ez nem történik meg a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen.

A BBTE minden kartól bekérte azon adatokat, amelyek rámutatnak, hogy egy-egy szakon hány százalékban tartanának online órákat a diákoknak. A Román Felsőoktatási Minőségbiztosítási Ügynökség (ARACIS) szabályozása szerint az egyetemeken bizonyos százalékig online is megszervezhetik az elméleti előadásokat, azonban a BBTE vezetősége úgy döntött, nem engedélyezi, hogy az elméleti tárgyak több mint 45 százalékát online tartsák meg valamennyi szakon. „Nem tervezünk olyan döntést hozni, amely lehetővé tenné, hogy például decemberben áttérjünk online oktatásra.  Sok szakon az online tanítás nem lehet hatékony, ilyen például a sport is. A főleg gyakorlati tudást igénylő szakok esetében tehát nem lenne jó hatása az online oktatásnak” – hangsúlyozta Soós Anna.

Fotó: Facebook/BBTE

Romániában a tanügyi törvény lehetővé teszi, hogy a nappali alapképzés elméleti óráinak 60 százalékát, míg a gyakorlati képzés óráinak 30 százalékát online tartsák az egyetemi hallgatóknak. Mesterképzésen ez az arány 65, illetve 35 százalék.

Hozzáfűzte, a BBTE azonban elfogadhatónak tartja, hogy egy vendégprofesszor – aki például Amerikában él – online tartsa meg az óráit, hiszen nehéz lenne hetente eljutnia az egyetemre. Ugyanakkor, ha például egy tanár tudományos konferencián vesz részt, lehetősége lesz, hogy az adott héten online formában tanítson.

Soós Anna azt üzente az egyetemi hallgatóknak, hogy „diáknak lenni érdemes és szép, ezért próbálják a jelenléti oktatásra alapozva úgy kihasználni egyetemi éveiket, hogy karrierjüket megfelelően tudják felépíteni. Lehetőség bőven akad a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen, ezt pedig érdemes megragadni akár tanulásról, akár kutatásról van szó, hiszen a kínálat igen gazdag és minőségi.”

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?