A jelenléti oktatás visszaállítása sok egyetemi hallgatót ért váratlanul és főleg felkészületlenül. A tanulók pénzügyi hátterével és véleményével mit sem foglalkozva kötelezte őket a tanügyminisztérium arra, hogy újra, vagy éppenséggel először költözzenek az egyetemi városokba tanulmányaik folytatása érdekében. Annak jártunk utána, miképpen zajlott a visszaállás a korábbi rendbe és ez milyen terhet jelentett az egyetemistáknak.

2020 márciusában a koronavírus-járvány miatt az egyetemek és iskolák bezárták kapuikat, ezzel is próbálva gátat szabni a vírus gyors terjedésének. Az új helyzetben hirtelen az oktatás is átalakult, jelenlétiből az online térbe került át, így minden diák, hallgató otthonról követhette az órákat. Többen is így kezdték el az egyetemet, személyesen nem ismerhették meg csoporttársaikat, tanáraikat, csupán a képernyőkön keresztül.

Az online oktatás egyik fő kerékkötője volt, hogy hol az internethálózattal, hol a különböző oktatási platformokkal volt a probléma. Több egyetemen is mintegy két évig tartott az internetes oktatás, míg máshol, ahol nem tudták másképpen megoldani a gyakorlati órákat, behívták a diákokat különböző feltételekkel, kötelező volt a maszkviselés, a távolság betartása, vagy csökkentett létszámmal zajlottak az órák, viszont az előadásokat már online tartották. Két év után, a járvány lecsengésével minden egyetem újra megnyitotta kapuit, és viszonylag rövid átállási időt hagyva visszahívta diákjait.

A kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) március 14-én hagyta jóvá azt a rendeletet, mely szerint a félév hátralevő időszaka jelenléti oktatással folytatódhatott. Ezt egy rövid átállási időszak előzött meg, a hallgatóknak ez idő alatt kellett megoldaniuk lakhatásukat az egyetemi központban.

A felsőoktatási intézmények és a tanügyminisztérium véleménye nem mindenben egyezett. Például Daniel David, a BBTE rektora szerint az online oktatás nem volt annyira katasztrofális, hogy ne lehetett volna fenntartani a félév végéig, azonban akadémiai intézményként csak törvényes keretek között gyakorolhatják az egyetemi autonómiát, így be kellett tartaniuk a tanügyminisztériumi rendelkezést. Ebből kifolyólag végül április 4-éig több ezer diáknak kellett visszaköltöznie Kolozsvárra.

„Sok harag és düh felgyűlt bennem, amikor hallottam a hírt, hogy az egyetemeken szinte egyik napról a másikra visszatér minden a régi kerékvágásba, figyelmen kívül hagyva, hogy a legtöbb egyetemistának nincs lakása, ideje sincs kereséssel foglalkozni és a járványhelyzet miatt sok családban anyagi problémák adódtak, aminek tetejébe nem hiányzott, hogy a megemelkedett lakásárakat is fizessék a szülők” – mondta el érdeklődésünkre Csapó Boglárka, a BBTE végzős hallgatója. Ugyanakkor hozzátette, végül nem bánta meg, hogy úja a kincses városba kellett költöznie.

Gál Bernadett pszichológus hallgató ugyancsak felháborodott a rendelkezés miatt. „Rettenetesen öncélúnak és megfontolatlannak tartom a döntést, melynek folyamán nem vették figyelembe sem a tanárok, sem a diákok véleményét. Belekényszerítettek ebbe a helyzetbe és semmit nem tehettünk ellene. Harmadéves diákként két és fél évet ültem otthon, ha ezen időszak alatt működött az online oktatás, akkor még pár hónapig, a tanév végéig is folytatódhatott volna” – magyarázta.

Akadtak viszont olyanok is, akik nem hátrányként tekintettek az új helyzetre, hanem pozitívan álltak a dolgokhoz, ilyen volt Debreczeni Krisztina másodéves pedagógia szakos hallható, aki az egyetemi évei első másfél évét otthon töltötte. „Örültem, hogy második évben végre megtapasztalhatom a valódi egyetemista életet, végre találkozhatok személyesen is az évfolyamtársaimmal és megismerhetem őket, viszont nehéz volt kiszakadni a megszokott otthoni környezetből” – mondta. Nehézségként élte meg azt is, hogy bár másodéves, mégsem ismeri a várost és minden új számára, mint aki csak most kezdett bele az egyetemi életbe.

Aki lakást keres Kolozsváron – akár bérbe, akár megvásárolni –, az tudja, hogy határ a csillagos ég, miközben az ár és a minőség sok esetben köszönőviszonyban sincsenek egymással. Az is tudvalevő tehát, hogy nem könnyű egyik napról a másikra megfelelő szobát vagy lakást találni.

Két hét rövid időnek tűnik a megfelelő albérlet megtalálására, viszont amikor a szükség kötelez, születnek villámgyors, de jó döntések. „Szinte tökéletes lakásra leltünk, hiszen a Mărăști-negyedben található, ami az egyetemünkhöz közel van, állapota igencsak jó, felszerelt és bebútorozott, ráadásul az ára is rendben van, mivel két szoba található benne és havonta 300 eurót fizetünk. Igaz, hogy a közköltség egy kicsit borsos, de ettől eltekintve megfelelő számunkra erre a rövid időre” – mesélte Csapó Boglárka.

Hasonló tapasztalatokról számolt be Gál Bernadett is, aki az egyeteméhez közel talált szállást és lakótársakat, nehézségként azonban a megváltozott helyzet feldolgozását és elfogadását tekinti, hogy a nyugalmas otthoni létből vissza kellett szoknia a nagyvárosi közeghez.

Abban valamennyien egyetértettek, hogy bár tavasszal számos nehézséggel kellett szembenézniük, költözniük kellett, az idei egyetemi év vége felé azonban mindannyian úgy gondolják, hogy megérte: megismerhették egymást társaikkal és belekóstolhattak a valódi egyetemista kolozsvári életbe.

(A szerző a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem Újságírás Szakának harmadéves hallgatója.)