Nyílt Napokat tartottak középiskolásoknak a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Karán

A Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Karához tartozó két helyszínen, Marosvásárhelyen és Sepsiszentgyörgyön öt nap alatt több száz középiskolás, valamint kísérőik kaptak betekintést az egyetem mindennapjaiba. A Nyílt Napokat április 4–8. között tartották.

Az öt nap alatt az egyetem oktatói az iskolai tanulmányaikat befejezni készülő osztályok tanulóit fogadták a tematikus programlehetőségekkel, de a tizenegyedikes osztályok is képviseltették magukat.

Fotó: Sapientia EMTE

„Meglepetéssel, de annál nagyobb örömmel vettük tudomásul, hogy a tizenkettedik osztályos diákok mellett tizenegy, sőt még tizedik osztályos tanulók is kíváncsiak voltak a marosvásárhelyi kar programkínálatára, ellátogattak hozzánk” – tájékoztatta a Maszolt Ungvári Zsuzsa kari PR-felelős, a rendezvény főszervezője.

Mint fogalmazott, Erdély számos településének iskoláiból érkeztek látogatók, többek között Sepsiszentgyörgyről, Csíkszeredából, Székelyudvarhelyről, Nagyenyedről. Nagyobb csoportokat fogadtak a csíkszeredai Segítő Mária Római Katolikus Gimnáziumból, a kézdivásárhelyi Református Kollégiumból, a sepsiszentgyörgyi Puskás Tivadar Műszaki Szakközépiskolából, de voltak a dési Andrei Mureşanu Főgimnáziumból is látogatók, csakúgy, mint a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnázium, valamint a szászrégeni Lucian Blaga Műszaki Szakközépiskolából, továbbá a helyi iskolák is képviseltették magukat – részletezte a főszervező. Hozzátette, sikeres érettségi vizsga után ismét várják őket, hogy jelentkezzenek az egyetem szakjaira.

A tematikus programlehetőségek között szerepelt többek között a nyílt órákon való részvétel lehetősége, amellyel éltek is a tanulók, emellett a különböző szakbemutatókkal és kiállításokkal is várták az érdeklődőket az egyetemen. Lehetőség nyílt kipróbálni a Gépészmérnöki Tanszék jóvoltából a sűrített levegővel működő Pneumobilt az egyetem sportpályáján, amellyel a diákok mellett a kísérőtanárok is szívesen tettek egy-egy kört.

Fotó: Sapientia EMTE

A Villamosmérnöki Tanszék az okos otthon rejtelmei mellett a különböző robotikai és méréstechnikai előadásokkal készült a műszaki tudományok iránt érdeklődőknek. A Matematika-Informatika Tanszék bemutatói és nyílt órái mellett a nemrég 10 évet töltött Algorythmics kulisszái mögé is bepillanthattak a tanulók. A Kertészmérnöki Tanszék workshopjai során többek között kokedamát is készíthettek a diákok, a kémialaborban végrehajtott különböző szakirányú kísérletek során az érdeklődők betekintést kaptak a növények működésének világába, illetve ízelítőt kaptak arról, hogyan függ össze a növény és kémia.

Az Alkalmazott Nyelvészeti Tanszék a FordíTOM nevű csoportos vetélkedővel tesztelte az érdeklődők felkészültségét, valamint népszerű magyar és nemzetközi slágerek dalszövegeit is tolmácsolták, ez szintén nagy népszerűségnek örvendett a látogatók körében. Az Alkalmazott Társadalomtudományok Tanszék jóvoltából pedig könyvbemutatón, előadásokon vehettek részt a kommunikáció, illetve a közegészségügyi szolgáltatások és politikák iránt érdeklődők.

Fotó: Sapientia EMTE

A Marosvásárhelyi Karhoz tartozó Sepsiszentgyörgyi Tanulmányi Központba több mint 200 látogató érkezett az elmúlt héten, akik az egyetem bemutatása mellett interaktív programokon vehettek részt. Rendezvényük célja volt megismertetni a Tanulmányi Központot, az oktatási kínálatot, betekintést engedni az egyetemi mindennapokba, ugyanakkor szorosabbra fűzni a kapcsolatot a régió középiskoláival. A látogatók jelentős része jóra vagy kiválóra értékelte a szaklaborok, előadótermek, könyvtár felszereltségét, ugyanakkor hasznosnak tartotta az informatív bemutatókat, előadásokat, laboratóriumi gyakorlatokat. A diákok által legkedveltebb foglalkozások a kampusz kvíz, az agrár activity és az erdő memóriajáték voltak.

A sikeresen érettségizők az országban egyedülálló módon a Sepsiszentgyörgyi Tanulmányi Központban tanulhatnak Agrár-, valamint az Erdőmérnöki alapszakot magyar nyelven.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?