Márciusi ifjak Sepsiszentgyörgyön: nem akarnak III. „világhibát”

Több száz sepsiszentgyörgyi diák „foglalta el” a város főterét pénteken délben, és sajátos módon emlékeztek meg a 174 évvel ezelőtti márciusi eseményekre, pimaszul fiatalos módon fogalmazták meg a saját 12 pontjukat, amelyeket az ukrajnai háború okán egy 13. ponttal is kiegészítettek: „nem akarunk III. világhibát!”

A sepsiszentgyörgyi ifjak körében már egy hete terjed a titokzatos #PS kód, illetve megjelent egy videóklip is. Ami diákcsínynek mutatkozott, arról péntek délben kiderült, hogy egy nagyszabású mozgalom, amelyet az „M-ek társulata”, vagyis a mikósok, mikesesek és művészetisek – azaz a Székely Mikó Kollégium, a Mikes Kelemen Gimnázium, a Plugor Sándor Művészeti Líceum diákjai és a refisek, vagyis a Református Kollégium tanulói szerveztek –, hogy hangot adjanak véleményüknek és követeléseiknek.

Fotók: Kovács Zsolt

A négy iskola diákjai péntek délben a tanintézetek udvarain gyülekeztek összehangoltan és hangosbemondós autók, illetve motorosok felvezetésével vonultak végig a városközponton. Egy időben érkeztek a főtérre, ahol a letakart #SEPSI felirat egyes betűiről levették a borítót, így kirajzolódott a #PS jelszó, ami Petőfi Sándorra utal. Ugyanakkor szétosztották a jelenlévők között a négy sepsiszentgyörgyi iskola tanulói által szerkesztett Amondó című diáklap „forradalmi” kiadását.  

Előkerültek a mikrofonok és a harsány diákmozgalom szószólói ismertették a sepsiszentgyörgyi „márciusi ifjak” követeléseit, és mindegyik után a tömeg válaszolta, hogy „úgy legyen!”.

  1. Igazságot, ne kertelést!
  2. Kérjük a kalitkánk kulcsát a kezünkbe!
  3. Minőségi művészeti és filozófiai érzékenyítést mindenkinek!
  4. Cancel the cancel culture!
  5. Újra akarjuk látni a tenyerünket: szabadulást a virtuális világból!
  6. Isten – ha van – most szóljon!
  7. Te magad légy!
  8. Növényvilág polgári jogainak a bevezetése!
  9. Érvényességet a fiatalok véleményének!
  10. Humorérzéket a szomszédnak!
  11. Kötelesség az elesettet felsegíteni!
  12. PONT
  13. Nem akarunk III. világhibát!

Követeléseik ismertetése után a sepsiszentgyörgyi diákok, kezükkel a béke jelét formálva, egyperces néma csenddel jelezték, hogy békét szeretnének a világban. A 174 évvel ezelőtti márciusi eseményekre emlékezve Petőfi Sándor Nemzeti dalát is sajátos változatban, vagyis kizárólag magánhangzókkal mondták el. Ezt követően felcsendült a diákmegmozdulás „himnusza”, az Adhoc naked (adok neked/spontán meztelenség) zenekar – #PS című dala, amely tulajdonképpen az újraértelmezett és rímbe szedett 12 pont volt.

Az esemény zárásaként előkerült néhány üveg színes festék, és kezeiket belemártva tenyérlenyomataikkal összemázolták a #Sepsi felirat P és S betűjét, majd felszabadult hangulatban egymás arcát is összemázolták.

Az ifjúsági nemzeti ünnepet évek óta Pálffy Tibor sepsiszentgyörgyi színész kezdeményezi és koordinálja és mindez a polgármesteri hivatal, az iskolák vezetősége támogatásával és a rendőrség felügyelete alatt valósult meg.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?