A mese nem pusztán a gyermekek szórakoztatására szolgál, hanem a hagyományok, az emberi értékek és a közösségi emlékezet továbbadásának egyik leghatékonyabb eszköze – ez volt az egyik legfontosabb gondolata annak az irodalmi estnek, amelynek a kézdivásárhelyi Báró Wesselényi Miklós Városi Könyvtár adott otthont.

A vendég Bódai–Soós Judit magyarországi író, költő és meseíró volt, akivel alkotói pályájáról, könyveiről és az irodalom szerepéről Szabó Erzsébet „Bimbi” illusztrátor beszélgetett. A két alkotót hosszú évekre visszanyúló szakmai kapcsolat köti össze, több közös kötetük is megjelent.

A beszélgetés elején az írónő felidézte pályakezdését, amelyet a gyermekkori olvasmányélmények határoztak meg. Mint mondta, már fiatalon világossá vált számára, hogy a könyvek nemcsak történeteket mesélnek el, hanem segítenek megérteni a világot és az emberi kapcsolatokat is. Kezdetben verseket és rövid prózai írásokat készített, később azonban egyre inkább a gyermekirodalom felé fordult, mert úgy érezte, ezen keresztül tudja a legtermészetesebben megszólítani az olvasókat.

Bódai–Soós Judit hangsúlyozta, hogy számára a mese soha nem öncélú fantáziajáték volt. Meggyőződése szerint minden történetnek hordoznia kell valamilyen értéket, ugyanakkor a tanító szándék nem válhat erőltetetté. A gyermekek rendkívül érzékenyek a hitelességre, ezért csak azok a történetek működnek igazán, amelyek őszinte érzelmekre és valós emberi tapasztalatokra épülnek.

A beszélgetés egyik központi témája a Mesék a székelykapuk alatt című kötet volt, amely Székelyföld településeinek történeteiből és legendáiból merít ihletet. Az írónő elmondta, hogy a könyv elkészítését alapos kutatómunka előzte meg. Helytörténeti kiadványokat, néprajzi gyűjtéseket tanulmányozott, és arra törekedett, hogy a mesék mögött mindig felismerhető maradjon a valós kulturális háttér.

Úgy fogalmazott, hogy minden településnek megvan a maga története, amelyet érdemes továbbadni a következő generációknak. A mese ebben nem helyettesíti a történelmet, hanem hidat épít a múlt és a jelen között, hiszen képes felkelteni a gyermekek érdeklődését saját kulturális örökségük iránt.

A kötet illusztrációit készítő Szabó Erzsébet arról beszélt, hogy a gyermekkönyvek esetében a kép és a szöveg elválaszthatatlan egységet alkot. Egy jó illusztráció nem egyszerűen megjeleníti a leírtakat, hanem tovább gazdagítja a történetet, ezért az író és az illusztrátor közötti bizalom alapvető feltétele a közös munkának.

Szó esett a Főzelékmesék című könyvről is, amely első hallásra szokatlan ötletnek tűnhet, az írónő szerint azonban nagyon személyes indíttatásból született. Gyermekkori emlékei, a családi főzések és az ezekhez kapcsolódó történetmesélések inspirálták arra, hogy játékos formában mutassa be a gyerekeknek a hétköznapi ételek világát. Kiemelte, hogy ezek a mesék sem nevelő célzattal készültek, hanem azért, hogy pozitív élményeket kapcsoljanak a közös étkezésekhez.

A beszélgetés során az is kiderült, hogy Bódai–Soós Judit nem kizárólag meseíróként tekint magára. Verseket, novellákat és regényeket is írt, ugyanakkor valamennyi művében közös elemként jelennek meg az emberi kapcsolatok, a család, az emlékezés és a hit kérdései. Elmondta, hogy első regénye személyes élményekből táplálkozott, és az írás számára sokszor a veszteségek feldolgozásának egyik formáját is jelenti.

Külön fejezetet kapott a beszélgetésben Nemere István alakja is, akit gyermekkorától kezdve nagyra becsült. Később személyesen is megismerhette, közös könyvük is megjelent, szakmai kapcsolatukból pedig barátság alakult ki. Az írónő felidézte, hogy Nemere István munkafegyelme és kitartása máig meghatározó példát jelent számára, halála után pedig egy külön mesével tisztelgett emléke előtt.

A mesterséges intelligencia nem ír jó meséket

A jelenkor kihívásai közül a mesterséges intelligencia szerepe is szóba került. Bódai–Soós Judit szerint az új technológiák jelentős változásokat hoznak az irodalom és az illusztráció világában, ugyanakkor úgy véli, hogy az emberi tapasztalatból és személyes élményekből táplálkozó történeteket nem lehet teljes mértékben algoritmusokkal helyettesíteni. Úgy látja, az írás mindig több lesz puszta szövegalkotásnál, mert az alkotó életének lenyomatát is magában hordozza.

Beszélt Erdélyhez fűződő kapcsolatáról. Elmondta, hogy az itt szerzett élmények, a megismert emberek és a székely hagyományok jelentős hatást gyakoroltak munkásságára, ezért több művében is visszatérnek ezek a motívumok. Úgy látja, a helyi történetek megőrzése és továbbadása nemcsak kulturális feladat, hanem közösségépítő küldetés is.

A kézdivásárhelyi találkozó nem egyetlen könyv bemutatásáról szólt, hanem átfogó képet adott Bódai–Soós Judit alkotói világáról. A beszélgetésből egy olyan szerző portréja rajzolódott ki, aki a mesét a kulturális örökség megőrzésének, az olvasás megszerettetésének és az emberi kapcsolatok erősítésének egyik legfontosabb eszközeként tekinti.