A magyar költészet napja alkalmából különleges irodalmi eseménynek adott otthont a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Központ: bemutatták Dimény H. Árpád Kemény fényben nőttetek című legújabb verseskötetét. Az est során a szerzővel Szonda Szabolcs, a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár igazgatója beszélgetett, aki érzékeny kérdésekkel, irodalmi kontextusba helyezett reflexiókkal segítette feltárni a kötet mögött húzódó alkotói folyamatokat és élethelyzeteket.

Az esemény a szerző könyvbemutató-sorozatának második állomása volt a csernátoni bemutató után, és már most körvonalazódik a folytatás is: a következő állomás Sepsiszentgyörgy lesz, ahol a SepsiBook keretében találkozhat majd a közönség a szerzővel és a kötettel.

Gyermekkortól a költői megszólalásig

A Vigadó kistermében mondhatni telt ház volt: a szervezők és a beszélgetőtárs is megjegyezte, hogy ritka az ilyen mértékű érdeklődés, különösen egy verseskötet bemutatója iránt, ráadásul egy esős, hűvös estén.

A beszélgetés közvetlen, olykor humoros hangvételben indult, ami hamar oldotta a távolságot szerző és közönség között. Már az első percekben kirajzolódott, hogy ez nem hagyományos, formális könyvbemutató, hanem egyfajta közös gondolkodás, amikor az irodalom személyes tapasztalatként válik átélhetővé.

Szonda Szabolcs első kérdései a kezdetekre irányultak: honnan indul egy költői pálya, és milyen belső késztetések formálják? Dimény H. Árpád meglepő őszinteséggel beszélt arról, hogy már gyermekkorában erősen foglalkoztatta az elmúlás gondolata. Ez a korai egzisztenciális szorongás később az alkotás egyik mozgatórugójává vált.

Mint elmondta, az írás számára egyfajta válaszkeresés volt: miként lehet nyomot hagyni egy mulandó világban. Az olvasás iránti szeretete – olyan korban, amikor még nem vonta el a figyelmet az internet és a digitális világ – természetes módon vezette el az íráshoz. Már fiatalon történeteket, később egyre tudatosabban irodalmi szövegeket alkotott, bár kezdetben inkább prózában gondolkodott.

Kiemelte tanárai szerepét is, akik bátorították és teret adtak kreativitásának. A hosszú, akár többoldalas fogalmazások nemcsak gyakorlást jelentettek, hanem az első visszajelzéseket is arról, hogy az írás képes megszólítani másokat.

Kötetről kötetre – egy belső út állomásai

A beszélgetés egyik legérdekesebb szála a költő eddigi köteteinek áttekintése volt. Szonda Szabolcs pontosan érzékeltette, hogy Dimény Árpád munkássága egyfajta belső fejlődéstörténetként is olvasható.

Az első kötet az édesapa elvesztésének feldolgozására tett kísérlet volt, egyfajta lírai emlékmű. A második könyv a párkapcsolati tapasztalatokat, az intimitás és a konfliktusok világát járta körül, míg a harmadik kötet már összegzőbb, visszatekintő jellegű munka volt, amelyben a szerző mintegy számvetést készített korábbi témáival.

A Kemény fényben nőttetek – a címadás Gál Attila, a kötet szerkesztőjének az ötlete volt – e folyamat új szakaszát jelenti. Bár továbbra is jelen vannak a személyes élmények, a hangsúly eltolódik: a versek már nemcsak az egyéni múlt és érzelmi tapasztalatok feldolgozásáról szólnak, hanem a jövő felé is nyitnak.

Apaság és szemléletváltás

Az est egyik legmeghatározóbb gondolata az apaság élménye volt, amely alapjaiban formálta át a költő látásmódját. Dimény H. Árpád arról beszélt, hogy kisfia születése után mintha újra kellett volna tanulnia a világot: a legegyszerűbb dolgokat is új szemmel kezdte nézni.

Ez a szemléletváltás a kötet verseiben is tükröződik. A megszólaló hang gyakran egy gyermekhez beszél, magyaráz, tanít, ugyanakkor óv és figyelmeztet is. A világ bemutatása egyszerre válik gyengéd és nyugtalan gesztussá: miközben a természet szépségei, a mindennapok apró örömei jelennek meg, ott húzódik a háttérben a jövőtől való félelem is.

A költő hangsúlyozta: szülőként az ember folyamatosan egyensúlyoz a védelem és az elengedés között. Amíg a gyermek közel van, megóvható, de ahogy nő és távolodik, egyre több bizonytalanság lép be a képbe. Ez az érzés adja a kötet egyik alapfeszültségét.

A kötet egyik markáns vonása a természethez való viszony. A beszélgetés során is szóba került, hogy a versek részletes, érzékletes leírásokkal dolgoznak: növények, madarak, tájak jelennek meg, mintha a költő kapaszkodókat keresne egy bizonytalan világban.

Dimény Árpád szerint a természet egyszerre tanítási eszköz és metafora. A gyermek felé fordulva a legegyszerűbb módja a világ megértetésének, ugyanakkor az állandóság illúzióját is kínálja. Mindez azonban nem idilli: a versekben gyakran megjelenik a hiány, az eltűnés, a változás – kivágott erdők, eltűnő élőlények –, ami tovább erősíti a szorongás jelenlétét.

Őszinteség és autofikció

A beszélgetés során hangsúlyos téma volt az autofikció kérdése is. A szerző elmondta, hogy számára az írás alapja az őszinteség, még akkor is, ha ez kényelmetlen vagy fájdalmas. Úgy véli, az irodalom akkor működik igazán, ha valós tapasztalatokra épül, és az olvasó saját életére ismerhet benne.

Ugyanakkor azt is kiemelte, hogy a publikálás pillanatában a szöveg már nem kizárólag a szerzőé: az olvasó értelmezései, élményei új jelentésekkel ruházzák fel. Éppen ezért az egyensúly megtalálása – a személyesség és az általános érvényűség között – az egyik legnagyobb kihívás.

Az est folyamán több vers is elhangzott Dimény Haszmann Örs tolmácsolásában a kötetből, amelyek tovább mélyítették a beszélgetés során felvetett témákat.