Április 11-én ünnepeljük a magyar költészet napját, ezen alkalomból pedig megkértünk néhány fiatal erdélyi költőt, hogy osszák meg velünk kedvenc verseiket: azokat a szövegeket, amelyek olvasóként és alkotóként is inspirálják őket.

Lázár Kinga: „A saját hangomon szól a fejemben”

„Pilinszky Magamhoz című verse fontos nekem: egyszerre vágyom rá, hogy én mondhassam el, és hogy hozzám intézzék a sorait. Egyike azon kevés szövegeknek, amelyek olvasás közben nem valaki más hangján, hanem a sajátomon szólalnak meg a fejemben.”

A teljes vers itt olvasható.

Kapcsolódó

Csoóri, Kosztolányi, Janikovszky – Emlékezzünk idén is a magyar irodalom kiválóságaira!

Olyan neves személyiségek emléknapja következik, akiknek munkássága nélkül a magyar irodalom ma nem lenne az, ami. 

emléknap évforduló magyar irodalom írók magyar költők emlékezés

Demeter Arnold: „Vannak nagy versek, amelyekre nem ragad a felejtés”

„Szerencsés helyzetben vagyunk, hisz rengeteg nagyszerű magyar versünk van, így nehéz a dolgunk, kedvenc verset, legkedvesebb verset, A verset magunkkal vinni át a kerten, ki az útra, fel a dombra s el, amíg ki nem lopnak minket a világból. Furcsa is azt mondani, hogy kedvenc. Nincs ilyen. De vannak nagy versek, amelyekre nem ragad a felejtés, beszélek itt magamról. Számomra ilyen vers Tolnai Ottó én kő című verse. Azt hinné az ember, hogy az egyszerűségen túl nem laknak csodák pedig lásd, így beszél az Isten: „kő kő kő kő kő kő kő kő kő”, de ezen túlmenően pedig ott a félreérthetetlenség – úgy ábrázoljuk legszebben a valóságot, hogy azt fájdalmaival együtt akarjuk megismerni. Könnyű vers ez, de amint a végére érünk, alighanem a legnehezebb.”

A teljes vers itt olvasható.

Sánta Miriám: „Ez a vers mindig ott áll sorvezetőként”

„Van néhány vers, amelyhez visszatérek újra és újra, ezek közé tartozik Tolvaj Zoltán Curriculum helyett című szövege is. Szerzőjét mindenfelé sodorta az élet, két prózakötetet is megjelentetett nemrég, de ami állandó nála, az a nyelvburjánzás, amely olyan, mint egy borostyánnal befutott házfal: szövevényes, dús, de mégis van benne rendszer. Mindig csodáltam – kívülről nézve, persze –, hogy milyen könnyedén bánik hatalmas szókincsével, a zseniális rímpárokról nem is beszélve. Ha elakadnék az alkotásban egy-egy időre, azon kapom magam, hogy ez a vers mindig ott áll sorvezetőként.”

A teljes verset itt olvashatod.

Kapcsolódó

„Atlasz vállán most már világít a hold” – Interjú Nagy Zalán költővel

A marosvásárhelyi Nagy Zalán másodéves egyetemi hallgató, szerkesztő a Helikonnál, társelnöke a Bréda Ferenc Irodalmi Körnek, és még egy hónapja sincs, hogy megjelent első verseskötete. Az irodalmi pályán való elindulásról, alkotói folyamatokról, kortárs költészetről és motivációról beszélgettünk.

interjú költészet irodalom verseskötet Kolozsvár

Nagy Zalán: „A vers önbeteljesít”

„A költészetnapi versözönre való tekintettel egy egészen rövid verset választottam (egyetlen kedvenc verset kiválasztani egyébként is teljesíthetetlen feladat). Nemes Nagy Ágnes azonban mestere a sűrítésnek, akár négy sorban is képes felépíteni egy teljes érzelmi világot, filozófiát. Költészetében minden fogalom a helyén van, külön súllyal, külön téttel rendelkezik – külön bravúros, ahogy rímeltetni tudja a mindig-tökéletesen-épp-odaillő szavakat. Mintha a szavak a versért hangzanának úgy, ahogy. Csupasz, dísztelen vers a Lázár is, mitöbb az a néhány melléknév, hátorozószó nem színezi, nem bővíti, hanem nyomatékosítja a szöveget. Olvassuk csak lassan, szóról szóra a verset... Milyen nehéz szó is a géz! Ahogyan Lázár, úgy maga a vers is lassan, nehezen ül fel, sajog minden sora. Miközben olvassuk, aközben ébredezik a vers, az utolsó sor kinyilatkoztatásával pedig, mintha vekker csörrenne, kinyitja szemét, a szemünket. Úgy is mondhatnánk, hogy a vers önbeteljesít. És arról még nem is beszéltünk, hogy mindeközben az élet legnagyobb kérdéseivel foglalkozik...”