Foci-vb: A Kolozsvári „U” csatárának gólja döntetlenre „rontotta” a kanadaiak bemutatkozását
A társházigazda Kanada labdarúgó-válogatottja is bemutatkozott a világbajnokságon: 1-1-es döntetlenre mérkőzött azzal a bosnyák csapattal, amelynek a gólját a Kolozsvári „U” csatára szerezte.
Ahogyan egy nappal korábban Mexikóban, úgy péntek este Kanadában is fellépőkkel tarkított megnyitó előzte meg a társházigazda debütálását az idei labdarúgó-bajnokságon. Michael Buble, Alessia Cara és Alanis Morisette fellépése után persze birtokba vették a torontói BMO Field stadiont a torna főszereplői és elkezdődhetett a B csoport küzdelme is.

A kanadaiak a négy évvel ezelőtti katari vébén is részt vettek, mostani ellenfelük, Bosznia és Hercegovina viszont tizenkét év szünet után kvalifikált ismét a futball csúcseseményére. Nem is akárhogyan: a pótselejtező fináléjában az olaszokat hagyta otthon, és persze arra is bizonyára emlékszünk, hogy a csoportselejtezőben épp a román válogatottat utasította maga mögé az összetettben.
Edzőjük, Sergej Barbarez „Dávid és Góliát” csatáját előjelezte, de azért korábbi szerepléseik során már bizonyították, hogy nem szabad alábecsülni őket. Olyannyira nem, hogy miután Jonathan David, a „juharlevelesek” klasszisa a 17. percben „elsétált a nyitógól mellett, a Kolozsvári Universitatea csatára, Jovo Lukic nem hagyta ki az előtte adódó lehetőséget és a 21. percben befejelte a labdát az 1-0-s vezetéshez.
Kapcsolódó
A mérkőzést a kanadaiak irányították, nyomás alatt tartották a bosnyákokat, de nem tudtak igazán veszélyes helyzetet kialakítani. A térfelükre beszorított ellenfél jól állta az ostromot, a szünetig nem változott az eredmény.
A pihenőt követően sem változott a játék képe, azaz miközben a bosnyákok ellentámadásra vadásztak, a kanadaiak Vasilj kapuja előtt legyeskedtek. Az 53. percben Laryea lövése hozta lázba a lelátókon ülő hazaiakat, de Kolasinac a kapufának rúgva mentett. A 78. percben aztán megtört a jég: a csereként beállt Cyle Larin középről a bal sarokba lőve egyenlítette ki az állást.
Labdabirtoklásban messze a kanadaiak javára billent ki a mérleg nyelve, de további találat már nem esett, a Kanada–Bosznia találkozó 1-1-re végződött.
A B csoport Katar–Svájc mérkőzést szombaton 22 órakor rendezik az első fordulóban, majd ugyanebben a kvartettben június 18-án Svájc–Bosznia (22 óra), június 19-én pedig Kanada–Katar (1 óra) összecsapások lesznek a második fordulóban, hogy a június 24-ei utolsó körben Svájc–Kanada (22 óra) és Bosznia–Katar (22 óra) párosítás szerint játszanak.

Az idei világbajnokság harmadik házigazdája, az Egyesült Államok szombaton, hajnali 4 órakor mutatkozik be a D csoportban, Paraguay válogatottja ellen. A nyitómeccset itt is egy rövid ünnepség előzi meg.
Kapcsolódó
Vasárnap a C csoportban Brazília–Marokkó (1 óra) és Haiti–Skócia (4 óra) találkozók lesznek, majd D csoport Ausztrália–Törökország (7 óra), az E kvartett Németország–Curacao (20 óra) és az F négyes Hollandia–Japán (23 óra) összecsapását rendezik az első fordulóban.
Hétfőn az E csoportban Elefántcsontpart–Ecuador (2 óra), az F csoportban pedig Svédország–Tunézia (5 óra) találkozók lesznek. Aznap mutatkozik be az Európa-bajnok Spanyolország is a H csoportban, a története első vb-jén szereplő Zöld-foki-szigetek lesz az ellenfele 19 órától, majd 22 órakor Belgium–Egyiptom mérkőzés lesz a G kvartett első fordulójában.
CSAK SAJÁT