Ez is történt: Deák Zsombor a leggyorsabb „vasember”, a Metzé a BL-serleg, összeesett a válogatott focista

Pályacsúccsal nyert Deák Zsombor Nagyváradon, a Metz legyőzte a Győri ETO kézilabdacsapatát a BL-döntőben, új edzők érkeztek Szuperliga-csapatokhoz, „százados” lett Marc Márquez, Christian Eriksen pedig ismét összeesett egy futballmeccsen – ez is történt az elmúlt héten. Ne maradj le róla.

A leggyorsabb „vasember”. Rekordidő alatt nyerte meg az X-Man Románia „vasember-versenyét” Deák Zsombor. A háromszéki sportoló 8 óra 27 perc és 7 másodperc alatt teljesítette szombaton a nagyváradi hosszú távú triatlont, azaz 3800 méter úszást, 180 km kerékpározást és 41,5 km futást. A Sepsi-SIC versenyzője mögött Alexandru Bălan végzett a második helyen, Kovács Szabolcs pedig a harmadik lett a 16 éves hagyományra visszatekintő Sebes-Körös-parti ironman-típusú megmérettetésben.

Deák Zsombor pályacsúccsal nyerte meg az X-Man Romániát | Fotó: Agerpres

Trónfosztás a BL-ben. Először nyert Bajnokok Ligáját a Metz női kézilabdacsapata, a budapesti négyes döntő vasárnapi fináléjában 31-29-re győzte le a címvédő Győri ETO alakulatát. A bronzérem, mint már írtuk, a Bukaresti CSM-hez került.

Ifibajnok a Debrecen. A Debrecen hosszabbítás után 41-39-re legyőzte a Bukaresti CSM-ét a női európai ifjúsági kézilabdaliga vasárnapi fináléjában. Az első alkalommal kiírt korosztályos sorozat budapesti négyes döntőjének bronzmeccsén a Győri ETO 34-24-re verte a Ferencvárost.

Érkeznek az új edzők. Egymás után jelentik be új edzőiket a hazai élvonalbeli labdarúgó-bajnokság csapatai. A Petrolul Ploiești élére Pinho Sousa, a Dinamóhoz Nuno Campos, a Konstancai Farulhoz pedig Ioan Ovidiu Sabău érkezett.

„Százados” lett Márquez. A címvédő Marc Márquez megnyerte hétvégén a gyorsaságimotoros-világbajnokság Magyar Nagydíját a Balaton Parkban. A kilencszeres vb-győztes ezáltal – minden kategóriát figyelembe véve – száz nagydíjgyőzelemnél tart, amire előtte csak Giacomo Agostini (122) és Valentino Rossi (115) volt képes.

Antonelli megállíthatatlan. Sorozatban ötödik futamgyőzelmét ünnepelte hétvégén Andrea Kimi Antonelli. A Mercedes 19 éves olasz pilótája a Forma–1-es autós gyorsasági-világbajnokság Monacói Nagydíját nyerte meg vasárnap, így 66 pontra növelte előnyét az összetettben.

Összeesett Eriksen. Az ukránok elleni barátságos mérkőzés 65. percében esett össze a pályán a dán válogatott labdarúgó, Christian Eriksen. Emlékezetes, hogy a 2021-es Európa-bajnokság egy találkozó alkalmával szívrohamot kapott. Most vasárnap ismét a mellkasához kapott játék közben, majd földre rogyott. A L’Equipe beszámolója szerint a találkozót lefújták, a sportolót kórházba szállították, de állapota már stabil.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?