A játékok lesznek a középpontban az Erdélyi Mesterségek Ünnepén

Bár az elmúlt években megnőtt a kézműves termékek iránti érdeklődés, a hagyományos, apáról fiúra öröklődő mesterségeket nem ismerik el hivatalosan - derült ki ma az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány marosvásárhelyi székhelyén tartott sajtóértekezleten, ahol a szeptember 21. és 22. között sorra kerülő Erdélyi Mesterségek Ünnepét jelentették be.

Kelemen László, az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány elnöke közölte, feltett szándéka ezeknek a népi mesterségeknek a hivatalos elismertetése és ennek érdekében írtak alá egy protokollumot a nagyszebeni Astra Múzeummal is. A hagyományos mesterségek sajnos kihalófélben vannak, akárcsak a népzene vagy néptánc, és a Mesterségek Ünnepe egy jó alkalom arra, hogy a még fennmaradt mesterségeket megőrizzük az utókor számára - mondta.A szerző felvétele

Az Astra Múzeum jelenlévő képviselője, Karla Roșca hozzátette, az intézménynek eddig három mesterséget sikerült akkreditáltatnia, mindhárom a házépítéshez kötődik: asztalosság, vályogépítkezés és kőfaragás. Bármennyire hihetetlen, nem szerepel az országos jegyzékben a fazekasság, a szövés, a fonás, a bútorfestés vagy ikonok készítése sem. Ebben az ágazatban pont az a szép, hogy a mesteremberek nem kurzusokon, hanem felmenőktől tanulták a szakmát - hangsúlyozták. Az akkreditálására viszont azért van szükség, hogy biztosítsák a megélhetést. Ahhoz, hogy hivatalosan dolgozhassanak és termékeiket értékesíthessék meg kell szerezzenek egy elismervényt.

Az Erdélyi Mesterségek Ünnepe azt a célt szolgálja, hogy minél szélesebb körben ismertté tegye az erdélyi mesterségeket, hagyományokat. Kelemen László nyomatékosította, nem csak a magyar hagyományokról van szó, hanem valamennyi erdélyi népcsoport tardicionális mesterségeiről.

Az idei rendezvény fő témája a Játék. Játékkészítő mesterektől leshetik el a kicsik, nagyok a textil vagy fa játék készítésének fortélyait, az általuk készített játékokat pedig magukkal is vihetik – mondta az Erdélyi Kézműves Egyesületek Szövetségének vezetője, Kolozsi Ildikó. Hozzátette, a II. Erdélyi Mesterségek Ünnepén egyebek mellett kézműves műhelyek, szakmai előadások, kiállítások lesznek. Bábszinházi előadás, népzene és néptánc, illetve élőszavas mesemondás mellett koncertekre is sor kerül majd a délutáni, esti órákban.

A rendezvény szervezésének a mentorálását a magyarországi Népművészeti Egyesületek Szövetsége vállalta fel. A szövetség elnöke Igyártó Gabriella közölte, a Népművészeti Egyesületek Szövetsége és a Mesterségek Ünnepe 2019-ben felkerült az UNESCO Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti listájára, mint a népi kézműves szakmák átörökítésének modellje. Ezt szeretnék átnyújtani az erdélyieknek, és az immár második alkalommal megszervezett Erdélyi Mesterségek Ünnepe által mozgalmat indítani. 

Kapcsolódók

Kimaradt?