A Janovics című előadással vesz részt a kolozsvári színház a 12. Madách Nemzetközi Színházi Találkozón

A Kolozsvári Állami Magyar Színház ifj. Vidnyánszky Attila legújabb rendezésével, a Janovics című előadással vesz részt a budapesti Nemzeti Színház által szervezett 12. Madách Nemzetközi Színházi Találkozón (MITEM).

A Janovics című, ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében készült, Janovics Jenő életéből inspirálódó előadás Vecsei H. Miklós és Németh Nikolett szövege, valamint az alkotócsapat improvizációi alapján jött létre. A produkció két alkalommal, május 6-án, kedden és 7-én, szerdán 19 órától lesz látható a budapesti Nemzeti Színház Gobbi Hilda Színpadán.

A Janovics című előadást Kolozsváron legközelebb május 19-én, hétfőn 19 órától láthatja a közönség a színház Stúdiótermében, majd ezt követően a Harag György Centenáriumi Emlékhéten is műsoron szerepel június 2-án.

„A rendező Vecsei H. Miklós és Németh Nikolett dramaturgokkal, valamint a kolozsvári társulat színészeivel együtt teremtette meg a teljes mértékben eredeti előadást, amelynek szövege és vonalvezetése főként a Janovics fennmaradt naplójában szereplő visszaemlékezésekből tevődik össze. Ifj. Vidnyánszky Attila immár harmadszor rendezett a kincses városban: a Rómeó és Júlia után a Bartók Béla és Kodály Zoltán életéből inspirálódott, Ifjú barbárok című, jelenleg is a repertoáron szereplő előadással kápráztatta el a közönség azon részét, amely nem riad vissza a friss lendületű, olykor kissé kaotikusnak ható, mégis egységes egésszé összeálló, „formabontó” megoldásoktól sem mentes produkcióktól” – írta az előadásról Kiss Judit.

Részlet a Janovics című előadásból./ Fotó: Biró István

Az előadás címszerepét Bács Miklós játssza, további szerepekben Bíró József, Kardos M. Róbert, Albert Csilla, Tőtszegi Zsuzsa, Bodolai Balázs, Imre Éva, Váta Lóránd, Pánczél Lilla, Daradics Hannah, Gedő Zsolt, Kiss Tamás, András Gedeon és Farkas Loránd látható.

Az előadás létrehozásában közreműködött: Csíki Csaba díszlettervező, Cs. Kiss Zsuzsanna jelmeztervező, Mester Dávid zeneszerző, Berecz István koreográfus, valamint Németh Nikolett dramaturg.

A Janovics budapesti szereplésére a jegyek már elfogytak, a kolozsvári előadásokra jegyek vásárolhatók a színház jegypénztárában (hétköznap 10 és 14 óra között), valamint online.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?