Idén 230 éves a kolozsvári magyar színjátszás, ebből az alkalomból szerveztek színháztörténeti sétát, melyen Salat-Zakariás Erzsébet színháztörténész kalauzolásával az érdeklődők visszatekinthettek a múltba és ellátogathattak a magyar színjátszás meghatározó épületeihez. Ezt követően Tompa Gábor színházigazgató és Darvay Nagy Adrienne történész a kolozsvári magyar színjátszás mozzanatairól beszélgettek.

Idén 230 éve annak, hogy kezdetét vette a magyar nyelvű színjátszás Kolozsváron, és mint ahogy arról a Maszol is beszámolt, egész napos rendezvénysorozattal várta az érdeklődőket szombaton a Kolozsvári Állami Magyar Színház. A programsorozat színháztörténeti sétával indult, érintve a kolozsvári magyar színjátszás történelmileg fontos állomásait. A séta Salat-Zakariás Erzsébet vezetésével a Rhédey-háztól indult, ami a kezdetekkor befogadta a kolozsvári színészeket, akik 1792 október elején „a királyi főkormányszékhez kérést adtak be, hogy színi előadásokat tarthassanak Erdély szerte. Név szerint Fejér János, Kontz József, Sáska János, Jantsó Pál, Verestói Mihály, Fejér János testvérei, István és Rozália, Kis Terézia, és Keszeg Terézia”.

A magyar színház a kezdetekkor

A kolozsvári magyar színház 1792-ben, a felvilágosodás korában jött létre, majd egy év múlva mutatták be az első magyar nyelvű előadást, a Hamletet, amiben maga a rendező, Kótsi Patkó János játszotta Hamlet szerepét. A megalakulás második évében szinte csődbe ment a társulat, mert nagyon sok volt a kiadás, ruhák és kellékek kellettek, mesélte Salat-Zakariás Erzsébet. A társulatot Kótsi apja mentette meg, tehetős ember lévén díszleteket, kellékeket vásárolt, „Pataky Sámuel házában alakítottak ki színházi előadásokra alkalmas teret, és ott játszott a társulat 4–5 éven keresztül”. Amíg felépült a Farkas utcai kőszínház, addig a társulat visszatért a Rhédey-házba, ahol felváltva játszottak a német társulattal.

1793-ban az első krízishullám következtében felemerült egy saját színház felépítése „létre is jött a teátrális komisszió, akik ezzel foglalkoztak”, majd 1803-ban az adományok révén meg tudták vásárolni a Farkas utcai telket, amit az első állandó kolozsvári színházi hajlékként tartanak számon. 1821-ben adták át, és Salat-Zakariás Erzsébet elmondta: a színház már korábban elkészült, de a végső berendezés a rossz idő miatt késve érkezett, emiatt „szinte egy évvel tolódott a színház avatása”. Ezt kétnaposra tervezték: az első napon a főúri műkedvelők kaptak teret, a másodikon pedig a hivatásos társulat játszott.

A Farkas utcai színháznak nagy hírneve volt az egész magyar nyelvterületen, neves színészek jöttek ide játszani és neves rendezők kerültek ki a kolozsvári színházból. A színháztörténész szerint „a kitekintés mindig előre vitte a színházat, sikerült olyan vezetőket a színház élére állítani, akik követték a színházcsinálás modern vonalát”, ezért tudott a teátrum folyamatosan megújulni és élni. Olyan nagy nevek kapcsolódnak a kolozsvári színjátszáshoz, mint Jászai Mari, Ditrói Mór vagy Ecsedi Kovács Gyula.

Két év alatt épült fel a Kolozsvári Nemzeti Színház

1905-ben Janovics Jenő lett az újonnan felépülő Kolozsvári Nemzeti Színház igazgatója (Hunyadi téri színház). „Az épület annak idején pompás volt a Farkas utcai színházhoz viszonyítva, és úgy is hívták, hogy a palota”, a monarchia legkorszerűbb Fellner és Helmer színházépületeinek egyike volt. Salat-Zakariás Erzsébet elmondása alapján „1919-ig dicsőséges éráját élte itt a magyar színház Janovics vezetése alatt, aki egy modern szemléletű színházvezető volt”.

1919-ig folyamatosan játszott ebben az épületben a társulat, az utolsó előadás a Hamlet volt, ekkor vonultak be a román katonák Kolozsvárra, majd ezután „jöttek a megpróbáltatások Janovics számára”. A színház épületét a magyar társulat elveszítette, és átköltöztek a sétatéri teátrumba. Janovics Jenő 1933-ig volt igazgatója az intézménynek, utána zsidó származása miatt eltávolították tisztségéből. 1941-ben szintén a Hamlettet játszották, amikor visszatérhetett a magyar társulat a Hunyadi téri színházba, de Janovics Jenőt nem hívták meg, viszont felesége, Poór Lili unszolására mégis elmentek az előadásra.

Számos átépítésen esett át a jelenlegi magyar színház

Egy örmény bankár elhatározta, hogy a Szamos és a Sétatér mellé épít egy olyan épületet, ahol lehet előadásokat tartani. Az jelenlegi színház fából készült elődjét 1874-ben adták át, amit Zimmermann Henrik álmodott meg. „Itt szervezték meg a nyári előadásokat, télen pedig visszavonultak a Hunyadi téri színház épületébe” mesélte a színháztörténész. Egyre nehezebben lehetett működési engedélyt szerezni az épületre, ezért Janovics Jenő elhatározta, hogy átépítteti az épületet. A város, hogy a beruházást el tudja végezni, banktól vett fel kölcsönt, amit maga Janovics Jenő törlesztett. „Itt teljesen a város kölcsönére kezdtek építkezni, aminek költségei a háromszorosára nőttek a Szamos közelsége miatt”, s bár Janovicstól 1920-ban elvették az épület tulajdonjogát, kötelezték a kölcsön törlesztésére.

Az elkészült épület „gyönyörű, szecessziós épület volt, egyik gyöngyszeme volt Kolozsvár épületeinek”, jelenlegi arculatát 1959–60-ban nyerte el. Tompa Gábor igazgatása alatt, 2008-ban építették fel a stúdió színpadot, ami Janovics Jenő nevét kapta.

A Hamlet nem dráma

A történelmi séta után egy órától beszélgetett Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója és Darvay Nagy Adrienne történész a már kiadott Szín játék – Rendezte Taub János című könyvéről, és a készülőben levő Hogy tükröt tartson – Tompa Gábor Hamletjei és az erdélyi reteatralizáció című kötetéről.

A Szín játék – Rendezte Taub János című kötet kapcsán Tompa Gábor elmondta, hogy Taub János meghatározó személyisége mély nyomot hagyott a magyar színházművészet történetében, „az életútja igencsak kalandos és izgalmas, hiszen Romániában, Erdélyben több színháznak is volt rendezője. Volt temesvári korszaka, kolozsvári korszaka, aztán bukaresti is”. Sajátos stílusa miatt megosztó személyiség volt a színjátszók körében. Darvay Nagy Adrienne szerint matematikai pontossággal, precizitással és zsarnoki rendezői módszerekkel dolgozott. Taub az amatőrökből álló temesvári színjátszó csoportjával mindig más irányzatú előadásokat gyakoroltak, még akkor is, ha nem adták elő a nagyközönségnek. Darvay Nagy Adrienne könyve elsőként tárja fel részletesen Taub János teljes életművét, amelyben nincs fikció és „három év non-stop” munkája van.

Hamarosan elkészülő könyvében (Hogy tükröt tartson – Tompa Gábor Hamletjei és az erdélyi reteatralizáció), az erdélyi Hamlet-előadásokról ír. A történész szerint Kótsi Patkó János volt az első „hamletológus”, aki 1793-ban játszotta először Hamletet a magyar színjátszás történetében. „A Hamlet nem dráma” mondja Darvay Nagy Adrienne, ugyanis „minden alaptípus, alapérzelem és alapviszony megtalálható benne, plusz ez az első olyan mű, a világ színi irodalmában, ahol esszének tekinti a darabot”. Hamlet a szabad gondolkozást, a szabad véleménynyilvánítás és az igazságkeresés szimbólumává vált és tükröt tart az adott kornak és társadalomnak.