Fennállásának 230. évfordulóját ünnepli a Kolozsvári Állami Magyar Színház

Idén 230 éve, hogy kezdetét vette a magyar nyelvű színjátszás Kolozsváron, ez alkalommal december 17-én, szombaton egész napos programsorozattal várja az érdeklődőket a Kolozsvári Állami Magyar Színház. E jeles eseményre színháztörténeti sétával, könyvbemutatókkal, illetve ünnepi előadással készül a társulat.

A színház mai épülete | Fotó: Kiss Gábor„1792. december 17-én A titkos ellenkezés vagy Köleséri című darab bemutatásával a Nemzeti Játszó Társaság elkezdte előadásait, és ezzel elindult a folyamatos magyar színházi élet Kolozsváron. 1792 októberében a Fejér János által vezetett nemes színjátszó ifjak, Kontz József, Sáska János, Jantsó Pál, Verestói Mihály, Fejér János testvérei, István és Rozália, Kis Terézia, és Keszeg Terézia kérelmet nyújtottak be a királyi főkormányszékhez és az országgyűléshez azért, hogy magyar nyelven írt darabokat adhassanak elő Kolozsváron és bárhol Erdélyben” – olvashatók Salat-Zakariás Erzsébet szavai a színház közleményében.

A programsorozat december 17-én, 11 órától kezdődik, amikor színháztörténeti sétán vehetnek részt a kolozsvári színjátszás múltja iránt érdeklődők, Salat-Zakariás Erzsébet vezetésével. A séta útvonala: Rhédey-ház – Farkas utca – Házsongárdi temető – Kolozsvári Nemzeti Színház (Hunyadi téri színház) – Kolozsvári Állami Magyar Színház (sétatéri színház). A séta Farkas utcai állomásán, a kőszínház egykori székhelyén (Auditorium Maximum épülete) megtörténik az emléktábla megkoszorúzása.

Kora délután, 13 órától a színház emeleti előcsarnokában Mozzanatok a kolozsvári magyar színjátszás történetéből címszó alatt vehetnek részt az érdeklődők Darvay Nagy Adrienne Szín játék – Rendezte Taub János című könyvének a bemutatóján és Hogy tükröt tartson – Tompa Gábor Hamletjei és az erdélyi reteatralizáció című készülő könyvéről szóló elődadásán. A két esemény mindenki számára nyilvános, előzetes regisztráció nem szükséges.

Este nyolc órától Béres László rendezését, az Ősvigasztalást tekintheti meg a közönség, az előadás egyszerre kapcsolódik a Tamási 125 emlékévhez, és a kolozsvári 230 éves magyar nyelvű színjátszáshoz is, hiszen Tamási 1924-ben a Janovics Jenő vezette kolozsvári színház drámapályázatára küldte be névtelenül színművét, amit akkor dicséretben részesítettek.

Az Ősvigasztalás című előadásra jegyek vásárolhatók a színház jegypénztárában (hétköznap 10 és 14 óra között), valamint online a www.biletmaster.ro weboldalon.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?