Gyönyörű fotókon a borzalmas kolozsvári forgalom

Légi felvételeken örökítették meg a kolozsváriak és a város keleti oldalán fekvő települések lakóinak életét. A végeláthatatlan autósor és a nagyon is véges türelem csöppet sem ideális találkozásának lehetünk szemtanúi a kolozsvári Sergiu Răzvan felvételein. 

Mindazok, akiknek a reggeli vagy a délutáni csúcsidőben kellett áthaladniuk a Gyalu–Szászfenes–Kolozsvár útvonalon, már megtapasztalták a teljes tehetetlenség érzését: a dugóban ülve egymást követve telnek el a percek és sem előre, sem hátra, se jobbra vagy balra nincs hol kerülni, mert minden út – ebben az esetben nem Rómába, hanem – a Kolozsvárra bevezető egyetlen, bedugult főútba torkollik.

Fotók: Sergiu Răzvan/Cluj24

Minden áldott nap hatalmas torlódások alakulnak ki a városból ki- és befelé egyaránt, reggel inkább Kolozsvár irányába okoz fejtörést a haladás, délután pedig fordított irányban. Hasonlóképpen pénteken délután mintha mindenki el akarná hagyni Kolozsvárt, a Szászfenesi út és az ebbe becsatlakozó oldalágak mind bedugulnak. Vasárnap délután pedig ugyanez a helyzet, csak éppen visszaelé.

A péntek délutáni káoszt Sergiu Răzvan kolozsvári fotográfus kapta lencsevégre, a képeket elsőként a Cluj24 portál közölte, majd pedig a közösségi médiában indult el a galéria karrierje, s hozzá kell tennünk, nem indokolatlanul.

A képek tökéletesen bemutatják a kilométeres autósorokat, amelyek a végeláthatatlan dugóban ülők tűrőképességét is próbára teszi. Nagyjából jól behatárolható az az idősáv, amikor szinte biztos dugóba kerülünk az illető útszakaszon, így aki teheti, 16 és 18 óra között csak akkor haladjon arrafelé, ha feltétlen muszáj, de van ideje. Azt már csak halkan tesszük hozzá, hogy a csúcsidő után nem sokkal általában akadálytalan a haladás, csupán kisebb torlódások alakulnak a bevásárlóközpontok bejáratainál vagy a kereszteződésekben.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?