Kolozsvár 100 - kultúrtörténeti vetélkedővel építenek hidat a centenáriumi évben

Kolozsvár elmúlt száz évéről szóló vetélkedőt szerveznek román és magyar diákoknak.

A Kolozsvár 100 című kultúrtörténeti vetélkedőről szerdán számoltak be a szervezők. Dr. Tonk Márton, a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának dékánja elmondta, június 14-én, délelőtt 11 órakor kezdődik a verseny azzal a céllal, hogy román és magyar középiskolás hallgatókat tegyenek érzékenyebbé egymás kultúrája iránt.

Különböző közéleti személyiségeket választottak ki, hogy a felálló 14 csapat a másik nemzet kiemelt szereplőiből tudjanak jobban felkészülni – hangzott el. 9 román és 5 magyar csapat indul a vetélkedőn, mindegyik 5-10 fővel bír és egy vezető tanárral. A csapatok különböző powerpointos vagy filmes bemutatókkal készülnek, a munkákat szakmai zsűri értékeli majd. A román és magyar csapatok külön-külön győztesek lehetnek, a szervezők ugyanis nem akarják szembeállítani őket egymással - részletezte a dékán. A győztesek tanulmányúton vesznek részt, amely során Gyulafehérvárra, Gyulára és Budapestre látogatnak el.A diákok a következő személyiségekből készülnek fel: Alexandru Vaida Voievod, Sigismund Toduță, Emil Racoviță, Bánffy Miklós, Janovics Jenő, Márton Áron, Balogh Edgár, Alexandru Borza, Augustin Bena, Szervátiusz Jenő, Nagy István, Senkálszky Endre, Szacsina Géza.

Dr. Horváth Anna városi tanácsos, a Kulturális Bizottság elnöke, a Communitas Alapítvány kuratóriumi tagja arról beszélt, ugyanazon elvek, amelyek mentén a centenáriumi évre készültek, állnak a vetélkedő hátterében is. Egyfajta párhuzamos társadalom alakult ki Kolozsváron, mivel sok időn keresztül „jól éltek abból”, hogy egymásról keveset tudunk – magyarázta Horváth, aki szerint ezt a fajta ellenszenvet, gyanakvást le kell bontani.

Mivel pedig a jövőt a következő generáció építi, az iskolásokra szeretnének odafigyelni nemcsak ezzel a vetélkedővel, és nem feltétlenül csak Kolozsváron. A cél hidat építeni a két közösség között azzal, hogy a város életéhez hozzájáruló személyiségekkel ismerkednek - fejtette ki Horváth Anna.

A vetélkedőt a Robert Schumann Egyesület, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Kolozsvári Kara, illetve a Kolozs megyei Tanfelügyelőség szervezi.

Kapcsolódók

Kimaradt?