Nyugdíjba vonul a Csíki Játékszín igazgatója, Parászka Miklós

„Színházigazgatói pályám véget ért” – jelentette be nyugdíjba vonulását Parászka Miklós a színház Facebook-oldalán. A 64 éves rendező 1998-ban alapította meg többedmagával a Csíki Játékszínt.

„Köszönöm a lelkesítő és megtisztelő figyelmet illetve a közös játékot” – írta. A hírt éppen saját születésnapján, január 26-án közölte, egy következő bejegyzés már a felköszöntéséről szólt. 

Parászka Miklós Fogarason született 1953-ban. Rendező, egyetemi óraadó. Szakmai tanulmányait a Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet színész szalán végezte 1974–1978 között. Ugyanebben az évben színésznek szerződött a Szatmárnémeti Északi Színház magyar tagozatához, a későbbi Harag György Társulathoz, amely 1993-ban az ő igazgatása alatt vette fel alapító vezetője nevét. A nyolcvanas évek második felétől kezdett rendezni. 1987-től a társulat művészeti vezetője, majd művészeti igazgatója, 2000-ig.

1990–1996 között a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem tanára. 1998-ban néhány szatmári, vásárhelyi színésszel és frissen végzett, lelkes fiatalokkal megalapította a Csíki Játékszínt. 2000-ig párhuzamosan igazgatta a csíkszeredai és szatmárnémeti társulatot (ebben az időszakban a két színház testvérszínházként működött, társulataik is nagy átfedést mutattak), miközben a Nagyváradi Állami Színház Szigligeti Társulatának alkalmazott rendezője is volt. 2000-ben lemondott a szatmárnémeti igazgatásról (néhány évig még a színház főrendezője, majd alkalmazott rendezője volt), és a Csíki Játékszín mellett döntött.

Csíkszeredában erős társulatot, jól működő bérletrendszert épített ki, igazgatása alatt a szintén alapítónak számító (az eleinte önálló, jól szervezett társulat nélkül működő játékszínben több szerepet is vállaló) vásárhelyi színészről, a 2001-ben elhunyt Hunyadi Lászlóról nevezték el a játékszín Stúdióját – derül ki a Wikipédián ismertetett életrajzból. 

Kapcsolódók

Kimaradt?