Cristi Puiu és Radu Jude az Alter-Native meghívottai között

Cristi Puiu és Radu Jude is szerepel a november 2. és 6. között zajló 24. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál meghívottai között, közölték a szervezők. A marosvásárhelyi rövidfilmes versenyprogram mellett a fesztivál elhozza a legfontosabb friss magyar és román nagyjátékfilmeket is, valamint külföldi alkotásokat is bemutat.

Vetítik például Románia jövő évi Oscar-díjra javasolt filmjét, a Sieranevada-t, a Kultúrpalotában jelen lesz a rendező, Cristi Puiu is - nem csak alkotóként, hanem zsűritagként is. A film története három nappal a Charlie Hebdo szerkesztősége elleni támadás, és 40 évvel a főszereplő apjának halála után játszódik. A család halottjára emlékezne, de a dolgok nem a terv szerint alakulnak. A Sieranevada-t november 4-én, pénteken 18 óra 15 perctől lehet megtekinteni.

A vetítés után közönségtalálkozóra kerül sor. Bár hazai mozibemutatójára csak november 18-án kerül sor, az Alter-Native-os nézők már november 5-én megtekinthetik Radu Jude legújabb filmjét, a Sebhelyes szívek című alkotást. Az augusztusi Locarnói Nemzetközi Filmfesztiválon a Zsűri különdíjával méltatott film története 1937-ben játszódik. A 20 éves Emanuel csonttuberkulózisban szenved, tengerparti szanatóriumban kezelik. A marosvásárhelyi vetítésen jelen lesz a 2015-ben a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál Ezüstmedve Díját, 2013-ban az Alter-Native Fesztivál Nagydíját elnyert rendező is. A vetítés időpontja: november 5., szombat, 19:30 – 21:50.Megkapóként és titokzatosként jellemezték a külföldi kritikusok Ruxanda Zenide első filmjét. A tekiri csoda című svájci-román együttműködésben létrejött alkotás főszereplője a titokzatos Mara, akit elűznek Duna-deltai falujából. A vetítés időpontja: november 6., vasárnap, 14:40 – 16:10. 

Németország jövő évi Oscar-díjra jelölt filmjét, Maren Ade Toni Erdmann című alkotását majdnem teljes egészében Romániában filmezték. Ez az egyetlen idei film, amelyet az angol közszolgálati BBC Culture csatorna nemrég századunk legjobb 100 filmje közé sorolt. A Filmkritikusok Nemzetközi Szövetsége (FIPRESCI) ugyanakkor a legjobb idei film díjával tüntette ki az alkotást. Winfried meglátogatja lányát Bukarestben, hogy helyrehozza a kettejük közötti kapcsolatot. Fontos számára a humor, előszeretettel szokott gúnyt űzni másokból. A lány, Inés, apja szöges ellentéte: életének középpontjában karrierje áll, apja gyakran felbosszantja tréfáival. Történetükkel az Alter-Native nyitónapján, szerdán, november 2-án ismerkedhetnek meg a nézők (20:40 - 23:25).

A kisteremben olyan díjazott svájci sikerfilmek kínálnak alternatívát, mint az Electroboy című dokumentumfilm (november 3., csütörtök, 21:00 – 22:55), a Háború című dráma (november 4., péntek, 20:30 – 22:20), és vászonra kerül az Egy galamb leült egy ágra, hogy tűnődjön a létezésről című svéd-német-norvég-francia szatíra, melyben egy faágon üldögélő galamb nézőpontjából szemlélhetjük a mindennapi élet legbanálisabb eseményeit (november 4., péntek, 18:30 – 20:10).

A 24. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál teljes programja itt olvasható.

Kapcsolódók

Kimaradt?