Ünnepel a Maros Művészegyüttes: hatvan éve alakult meg elődje, a Székely Népi Együttes

A sajtónak és a szakmának mutatta be elsőként legújabb produkcióját a Maros Művészegyüttes, amelyet a nagyközönség pénteken ismerhetett meg a kövesdombi székházában. A Most múlik című produkció rendező-koreográfusa Könczei Árpád, aki a napjainkban divatos „sztárcsinálós” műsorokat pellengérezi ki.

Pontosan 1956. október 1-én alakult meg a Székely Népi Együttes Marosvásárhelyen, a mostani Maros Művészegyüttes elődje, amelynek egykori tagjaival, nézőivel, illetve a jelenlegi táncosokkal, az utánpótlást képviselő fiatalokkal, a néptánc és népzene kedvelőivel ünnepel egész hetes műsorával október 3-9. között.

Barabási Csaba Attila, a Maros Művészegyüttes igazgatója a Maszolnak elmondta, hatvan évvel ezelőtt magyar együttesként jött létre a népi együttes, most közösen ünnepelnek a román tagozattal. „Olyanok vagyunk és úgy ünnepelünk, mint egy család, az öregek közösen a fiatalokkal, senkit nem rekesztünk ki a születésnapi évforduló megünnepléséből” – fogalmazott az igazgató. Ennek jegyében úgy szervezték a programot, hogy a hét folyamán három nap a magyaroké, három a románoké, míg az utolsó, a záróest közös lesz. Ezen nem csupán a magyar és a román tagozat lép színpadra a Kultúrpalota nagytermében, hanem a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia vegyeskara is, amely ugyancsak hatvan évvel ezelőtt jött létre.

Így ünnelnek a magyarok

Hétfő délután 5 órakor a Maros Művészegyüttes székházában veszi kezdetét az ünnepi sorozat a magyar tagozat rendezvényével. Azok az amatőr és ifjúsági néptánccsoportok lépnek majd színpadra, amelyek tevékenységét az együttes tagjai koordinálják. A házigazda a Maros Művészegyüttes ifjúsági csoportja lesz.

Szerdán találkozóra kerül sor. Novák Ferenc „Tata” tölti be a műsorvezető szerepét, aki az alapítótagokkal, egykori táncosokkal, zenészekkel beszélget, idézi a kezdeteket. Után az öregek lépnek színpadra.

Pénteken bemutatásra kerülő darab címe Most múlik, és a versengésről szól. Arra hívja fel a figyelmet, hogy milyen negatív következményekkel jár a folklór megítélésére nézve, ha azt csak versenyszerűen, kimondottan a mennyiségalapú teljesítményre hangolva művelik. A televíziókból ismert színpadi fellépéseket, élő közvetítéseket parodizálja a produkció, a humor és szatíra eszközeivel élve.

Könczei Árpád koreográfus szerint nagyon fontos a művészi alkotásokban a forma és tartalom közötti egyensúly, ám ezekben a műsorokban az előbbi kap nagyobb hangsúlyt az utóbbi hátrányára. Csak a mennyiség a fontos és a látvány, így pedig elvész a lényeg – mutatott rá Könzcei arra a jelenségre, amely a tömegízlésre hivatkozik, és úgynevezett tömegkultúrát igyekszik szolgálni.

A Most múlik című előadásban a koreográfus keretbe foglalva mondja el véleményét a show-business-műsorokról. Míg a széki táncrendet a maga sajátos tempójában táncolják, a színpadon pörögnek az események, percek alatt vált a zene, a mozgás, a tánc, mindenben csak a gyorsaság, az erős hangzás, a felszínesség az uralkodó. Pedig, ahogy Könczei a bemutatót megelőző sajtótájékoztatón fogalmazott: „a valóságban egy táncrendet nem öt perc alatt táncoltak el, például a széki négyes 25 percig tart”. Azt is hozzátette a koreográfus, hogy természetesen egy-egy táncrendet a színpadon nem lehet a reális időben bemutatni, ám a nézőnek mégis látnia kell az előadásban rejlő közösségmegtartó erőt.

Kapcsolódók

Kimaradt?