banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Ősbemutatók és régi ismerősök a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban

Kilenc bemutatóval készül a 2016-2017-es színházi évadra a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata.

Gáspárik Attila igazgató érdeklődésünkre elmondta, valamennyi nézői igénynek igyekeznek eleget tenni, ezért vígjáték, dráma, ifjúsági darab egyaránt szerepel a színház repertoárjában.

Még a hivatalos évadnyitást megelőzően a nézők újból megtekinthetik a Tompa Miklós Társulat tavaly szilveszterkor bemutatott, nagy népszerűségnek örvendő előadását, Kálmán Imre – Békeffi István – Kellér Dezső – Gábor Andor Csárdáskirálynő című nagyoperettjét. A produkció szerda este 7 órától látható a színház nagytermében. A belépő ez alkalommal féláron, egységesen 25 lejért vásárolható meg.

Hamvas Béla, erdélyi színpadon először

Az idei évad legelső bemutatóját – amelynek próbáit már augusztus közepén elkezdték – szeptember 16-án tartja a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata a nagyteremben. Az Olbrin Joachim csodálatos utazása című fantasztikus játék Hamvas Béla művei nyomán készül, rendezője a szabadkai származású Mezei Kinga. Hamvas Béla művei még nem szerepeltek az erdélyi magyar színpadokon – tehát ezért is jelentős eseménynek ígérkezik a mostani – mondta el érdeklődésünkre Gáspárik Attila igazgató. Az új előadás egy felnőtteknek szóló mese – tette hozzá Keresztes Attila művészeti igazgató –, amelyben egy ember keresi a teremtőjét, a világ urát és közben választ szeretne kapni arra a kérdésre is, hogy mi az élet.

Sor kerül egy magyar nyelvű ősbemutatóra is, Jon Fosse: Szép című drámáját Domsa Zsófia fordításában Adi Iclenzan viszi színpadra a kisteremben.

Darab a mai serdülőkről, a színház fiatal önkénteseivel

A következő bemutató Christine Rinderknecht: Stresszfaktor_15 című ifjúsági előadása lesz Csáky Csilla rendezésében. A svájci írónő darabja 15 éves fiatalokat helyez reflektorfénybe: négy osztálytárs küzd továbbtanulási esélyeiért az általános iskola utolsó szakaszában. A tanári és szülői elvárások kereszttüzében saját valós problémáikra félve és ügyetlenül keresik a megoldást. A teljesítménykényszer nyomása, a közvetett kommunikáció személytelensége, az információdömping és időhiány, a szülői elidegenedés megannyi stresszfaktor, amely megbélyegzi ezt a „kétes generációt”, ezt a „post-facebook”, „hány ismerősöd van” és „állapotfrisssítés” generációt, ezt a „túl, virtuális”, „túl apátiás”, „túl kényes”, „túl puhány” generációt. A produkció érdekessége, hogy a színház fiatal önkéntesei kapnak benne szerepet.

Klasszikusok: Chicago és Macbeth

Szilveszterre John Kander–Fred Ebb–Bob Fosse: Chicago című világhírű musicaljével készült a társulat Juronics Tamás rendező-koreográfus vezetésével, a darab zenei részét Incze Katalin és Strausz Imre jegyzi. A ’70-es évek óta először ismét színre viszi a társulat William Shakespeare Macbeth című tragédiáját, Keresztes Attila rendezésében. Akkor Tanai Bella és Csorba András játszotta a főszerepeket.

Régi ismerősök új alkotásai

Egy újabb Radu Afrim meglepetés-darab is lesz, a harmadik a nagysikerű produkciók sorában. A darab szövege még nincs meg, az majd a rendező sajátos, improvizáláson alapuló munkamódszerével születik meg – mondta Gáspárik Attila, aki annyit árult el, hogy a darab a Ceaușescu idejében szokásos házibulik hangulatát idézi.

Székely Csaba sem hiányzik az évad szerzői közül. Molière: A botcsinálta doktor című műve alapján írta a Doktor S.-t, amit Rareş Budileanu rendezésében mutatnak be a kisteremben. 

Idén is rendez Marosvásárhelyen Theodor Cristian Popescu és Mohácsi János. Előbbi egy kortárs német szerző, Timur Vermes: Nézd, ki van itt! című szatíráját, Mohácsi pedig Az öreg hölgy látogatása című Dürrenmatt-klasszikust.

Továbbra is játsszák

A tavalyi évad végén bemutatott Lázár Ervin mesedarabot, A kisfiú meg az oroszlánok címmel, csak néhány alkalommal láthatták a nézők, ezért ezt a produkciót továbbra is műsoron tartja a társulat – mondta a Maszolnak Keresztes Attila.

Az előző évad előadásai közül Székely Csaba Bányavirág és Bányavakság című darabjai, a román-magyar konfliktust tematizáló Double Bind, a Játszma vége, Az ördög próbája, illetve a Nyugalom tekinthető meg. A színházi bérletek árusítása is elkezdődött már, a megvásárolható bérlettípusokról a Tompa Miklós Társulat weboldalán lehet tájékozódni.

Kapcsolódók

Kimaradt?