Az edinburghi filmfesztiválon debütál a Dragomán György regényéből készült film

A szerdán kezdődő 70. Edinburghi Nemzetközi Filmfesztiválon (EIFF) egy sor magyar vonatkozású alkotás szerepel, mások mellett ott tartják A fehér király című Dragomán György-regényből készült brit film világpremierjét.

A rangos mustrán Edelényi János JutalomJáték című Nagy-Britanniában forgatott filmjét, Brady Corbettől a brit-magyar-francia koprodukcióban készült, The Childhood of a Leader című történelmi drámát és Juszt Balázs The Man Who Was Thursday című magyar-olasz koprodukciós thrillerét is bemutatják.

A magyar részvétellel és a filmalap támogatásával Nils Gaup rendezésében készült nagyszabású norvég történelmi filmet, Az utolsó királyt (The Last King), valamint Pernilla August svéd-dán-norvég koprodukcióban Magyarországon is forgatott A Serious Game című alkotását is a skót fővárosban láthatja először a brit közönség.

A fehér királyból forgatott azonos angol című filmmel debütáló brit rendezőpáros, Alex Helfercht és Jörg Tittel felfogásában a mindenkori diktatúra természetét vizsgáló disztópia született. A tavaly Magyarországon forgatott produkciót először az edinburghi fesztiválon láthatja a közönség: a mustra Best of British válogatásában tekinthető meg a hétvégén. A film főbb szerepeit Agyness Deyn, Fiona Shaw, Greta Scacchi és Jonathan Pryce alakítja, a regény hősét, Dzsátát a kiskamasz Lorenzo Allchurch játssza.

A június 15. és 26 között zajló EIFF szerdán a Tommy's Honour című film világpremierjével nyílik meg. A Jason Connery (Sean Connery fia) rendezésében készült alkotás Old Tom Morris, a golf skót úttörőjének életét mutatja be. A fesztivál egy klasszikus skót vígjáték, a Whisky Galore új feldolgozásával zárul. Mark Adams, a fesztivál művészeti igazgatója elmondta, hogy tudatosan választottak skót alkotásokat a fesztivál keretbe foglalására, és nagy hangsúlyt fektetnek a program összeállításánál a fejlődő skót filmipar produkcióinak bemutatására.

A 70. filmmustrára a filmvilág számos hírességét várják, köztük lesz Meg Ryan is, aki rendezői bemutatkozó filmjét, az Ithacát kíséri el a skót fesztiválra. Tom Riley jelen lesz a Starfish világpremierjén, Robert Sheehan Jet Trash című thrillerrel érkezik, Brian Cox pedig két filmmel is szerepel: a JutalomJáték című komédiával és a Forsaken című westernnel, apa és fia, Donald és Kiefer Sutherland jutalomjátékával - ismertette a BBC News.

„Büszkék vagyunk arra, hogy ebben a különleges évben annyi izgalmas és tehetséges visszatérő és új vendéget fogadhatunk a világ minden tájáról. Aki szeretne beleütközni a kedvenc színészébe, rendezőjébe, animátorába vagy producerébe, esetleg a holnap sztárjaira kíváncsi, az EIFF-en mindannyiukat megtalálja" - ígérte Diane Henderson, az EIFF művészeti igazgatóhelyettese.

A fesztiválon megünneplik Danny Boyle Trainspotting című filmjének 20. jubileumát, és világpremierként vetítik a restaurált, harmincéves Hegylakót is.

Kapcsolódók

Kimaradt?