Hamarosan indul A Holnap Után Fesztivál Nagyváradon

Április 6-10. között immár negyedik alkalommal rendezi meg a Szigligeti Színház A Holnap Után Fesztivált. Az ötnapos eseménysorozat keretében idén ismét rendhagyó irodalmi beszélgetésekre, zenei és színházi előadásokra számíthatnak az érdeklődők.

Az alapítók ötletéhez híven A Holnap Után Fesztivál negyedik kiadásában is főszerepet kapnak a Nagyváradról elszármazott közéleti személyiségek. A beszélgetésekre a belépés ingyenes, az előadásokra jegyek a színház jegypénztárában (nyitva keddtől péntekig 11-17 óra között, valamint egy órával az előadások előtt), illetve online, a www.biletmaster.ro oldalon kaphatók.

Teljes program:

Április 6., szerda, 19 óra, Szigligeti Stúdió

Kripli Mari – Lázár Kati egyéni estje Jászai Mari életéről

Április 7., csütörtök, 17 óra, Szigligeti Színház páholyelőcsarnok

Egy íróról, irodalomszervezőről és literary gentleman-ről. Könyvbemutató és kerekasztal-beszélgetés. Moderátor: Boka László. Beszélgetőtársak: Filep Gusztáv Tamás, Jeney Éva, H. Szabó Gyula.

Április 7., csütörtök, 19 óra, Szigligeti Stúdió

Nappal hold kél bennem… – Turek Miklós versszínházi előadása

Április 8., péntek, 15 óra, Szigligeti Színház nagyterem

10 éves a Mária Rádió

Április 8., péntek, 19 óra, Szigligeti Színház nagyterem

Érdi Tamás zongoraművész koncertje

A Mária Rádió ünnepi jótékonysági előadása

Április 9., szombat 17:00 Szigligeti Színház, páholyelőcsarnok

Portrébeszélgetés Nemlaha Györggyel. A beszélgetést vezeti Sorbán Attila, író.

Április 9., szombat, 19 óra, Szigligeti Stúdió

Volt egyszer egy primadonna – BEMUTATÓ

Április 10., vasárnap, 19 óra, Szigligeti Stúdió

Az értől az óceánig – Kőrösi Csaba verses-zenés előadása

 

Kapcsolódók

Kimaradt?