Fesztivál a holnaputánért: „A Holnap után”

Megkezdődött Nagyváradon „A Holnap után” címet viselő művészeti fesztivál, amelynek alapító okiratát (A Holnap irodalmi csoport száz évvel ezelőtti mintájára) heten írták alá a Szigligeti színház páholyelőcsarnokában.

„Ennyi embert itt csak akkor láttam, amikor diszkó volt!” – állapította meg Gáspárik Attila Nagyváradon, ahol valóban megtöltötte a színház páholyelőcsarnokát is, majd később a művelődési ház nagytermét is A Holnap Után címet viselő fesztivál közönsége. A Pece-parti Párizs magyarsága ezúttal sem cáfolt rá hírére, hogy szereti számontartani nagyságait, akik döntően befolyásolták a magyar kulturális élet alakulását. A Holnap után fesztivál is ebből a tudatosságból született, amint az az Alapító okirat szövegéből kiderül, amit Kardos M. Róbert színművész olvasott fel a Szigligeti Színház páholyelőcsarnokában, népes hallgatóság előtt:

Alapítjuk ezt a fesztivált azért, hogy a mindent elfedő idő ne diadalmaskodjék az emlékezet fölött. Abban a hitben, hogy A Holnap nemzedékének akarását, alkotó erejét az utána következő nemzedékek folytatni tudták, folytatni tudják. Példájuk bizonyítja: e város teremtő szelleme el nem fogy. Újra és újra föllángol, még akkor is, ha a történelem hatalmas erejével néha elfojtani igyekszik. Nagyvárad magyarul szólalt meg Európa színpadán. És ennek már több mint ezer éve. Kimagasló személyiségeket adott a magyar kultúrának, akik által mind e város, mind a magyar kultúra gazdagodott. E fesztivál küldetése A Holnap nemzedékétől elindulva felkutatni azokat a személyiségeket, akik e városban születtek, avagy életük egy részében itt alkottak, s munkásságuk révén Nagyvárad megőrizte kiemelkedő szerepét a magyar kultúra történetében. Mi, alapítók bízunk abban, hogy méltók leszünk az emlékükhöz. A folytonosságra gondolván tekintünk a múltra, s cselekszünk a jövőért. Kelt Nagyváradon, 2013 április 18-án.

A Holnapot is anno heten alapították, ennek mintájára A Holnap után-t szentesítő dokumentumot is a hét alapító tag - Cvikker Katalin, a nagyváradi Szigligeti Színház főigazgatója, Szabó K. István rendező, a Szigligeti Színház művészeti igazgatója, Szőke Kavinszki András bábművész, a Liliput társulat művészeti igazgatója, Sorbán Attila író, Boka László irodalomtörténész, Dimény Lvente színművész, a Nagyvárad Táncegyüttes művészeti igazgatója, Marcu Ágnes csellóművész, a nagyváradi Művészeti Egyetem dékánja – írta alá.

Az Alapító okirat egy példányát az Országos Széchényi Könyvtárban, egyet a színház levéltárában őrzik majd, és minden alapító tag is kapott egy-egy példányt.

Az ünnepélyes pillanatok után Boka László nagyváradi származású irodalomtörténész és Filep Tamás Gusztáv művelődéstörténész tartott előadást A Holnapos nemzedéket követő kulturális életről. Előadásukból kiderült: annyi író, költő, képzőművész, kreatív alkotó ember élete kapcsolódik Nagyváradhoz, hogy képtelenség lenne egyetlen estébe, de még egy négynapos fesztiválba is besüríteni őket.

A Holnap irodalmi társaság progresszív ereje abban rejlik, hogy a világban lévő összművészeti hatásra figyelt, azt az elvet vallotta, hogy az egyik művészeti ág a másik művészeti ágat tudja megvilágítani. Irodalom, színház, festészet, fotóművészet kölcsönhatására épültek A Holnapos matinék, mondta Boka László. Ezt az elvet később is magukénak vallották azok a tehetségek, akik innen indultak vagy rövidebb-hosszabb ideig Nagyváradon alkottak.

Filep Tamás Márait idézte, aki ugyan csak a második bécsi döntés után jutott el először a Körös-parti városba, mégis így írt Váradról: „Kevés várost ismerek olyan alaposan, mint Váradot, ezt az ismeretséget az irodalom megelevenítő erejének köszönhetem. Váradról legendákat küldtek szét a világba az írók, akik ott születtek vagy onnan szakadtak el, künn a világban, Pesten, magyar vidéken nem találkoztam soha olyan forró vallomásokkal, mint ahogy a váradiak tudtak beszélni szülő- vagy nevelővárosukról.”

Miklós Jutka, Emőd Tamás, Dutka Ákos, Gulácsi Irén, Tabéry Géza és társaik tartották fenn A Holnap irodalmi kezdeményezés utáni kulturális pezsgést a városban.  A képzőművészeti élet is tobzódott, olyan tárlatok nyíltak Váradon 1909 és 1925 között, mint a Márffy Ödöné, Rippl-Rónaié, a nagybányai csoporté, Mund Hugóé, Dömötör Gizelláé, Szolnay Sándoré. 1926 és 1939 között a Váradiak csoportja évente állított ki a névadó városukban.

Boka László felidézte a nagyváradi születésű Hubay Miklós drámaírót, rádióst, az első magyar musical társszerzőjét, aki 1956 október-novemberében a szabad Magyar Rádió irodalmi műsorát vezette a Parlamentben. 2011-ben hunyt el – személyes emlékét idézte vele kapcsolatban az irodalomtörténész:  „Halála előtt találkoztam vele az Írószövetségnél. Már nem látott, teljesen megvakult. Hármasban beszélgettünk az Írószövetség elnökével, Miklós bácsi azt mondta, hogy mégiscsak haza kellene mennie Váradra meghalni. Megszorította a kezemet, az elnök közbeszólt, hogy ugyan már, Miklós bácsi, hisz ott már minden megváltozott, semmi nem az, ami annak idején volt! Hubai Miklós felém fordult (tudta rólam, hogy váradi vagyok), és bár nem látott, azt mondta nekem: De hát a Körös illata...az mégiscsak még mindig ugyanaz!”

Kapcsolódók

Kimaradt?