A kortárs magyar irodalom elismert alkotója, Tóth Krisztina találkozott csíkszeredai olvasóközönségével hétfő este. Amint azt a profilbeszélgetésnek beharangozott esten megtudhattuk: történetek mindenütt vannak, ám a megírt történetek már a közösség tulajdonává lesznek.

Pár perccel a 18 órára hirdetett közönségtalálkozó előtt öblös és elegáns válltáskával érkezett meg Tóth Krisztina a csíkszeredai Kájoni János könyvtárba, és megvásárlásra bocsátott köteteit vette elő belőle, a szervezők kérdésére jelezve: pontosan a magyar ár megfelelőjén szeretné, ha árusítanák őket. Majd megváratta kissé a közönséget a helyi sajtó sürgető, előzetes interjúi miatt, végül pedig nagyon személyes és közvetlen esttel ajándékozta meg a hallgatóságot.

A könyvtár részéről Kelemen Katalin osztályvezető mutatta be irodalmi rangjaival Tóth Krisztina nemzetközileg elismert, József Attila- és Artisjus-díjas, többek között a Magyar Köztársaság Babérkoszorújával kitüntetett költő, író, műfordítót. Mint kiemelte: ritka vendég Csíkban a szerző, hiszen eddig csak egyszer, ezelőtt tíz éve látogatott erre, most viszont a sepsiszentgyörgyi pulzArt meghívottjaként a Hargita megyei könyvtár is vendégül láthatta. Sepsziszentgyörgyön viszont most találkoztak vele először.

A kortárs magyar irodalom egyik legolvasottabb és legelismertebb szerzőjét Pieldner Judit irodalomkritikus faggatta. A beszélgetés a történet illetve történetírás kulcsszavakból bomlott ki. A Miből lesz a történet? kérdésre például Tóth Krisztina elmondta: kreatív írást tanítva az egyetemen, íróiskolában is, mindig arra biztatta a diákjait, ne akarjanak bombasztikus sztorikat keresni, mivel az apró, köznapi történetekből sarjad ki egy-egy szép novella. Azt javasolta nekik: figyeljenek, például a büfésnőt, gondolkodjanak el, ki lehet, van-e gyereke, hogyan telnek a napjai, minek örülhet – ebből lesz a történet. Azt is felfedte: mivel ő három lapnak is ír havi tárcát, havonta megéli a témakrízist, és a határidők közeledtével mindig az az érzése: nem fog sikerülni. Ám, mintegy ajándékként, találkozik valakivel, banális helyeken, és mindig sikerül.

Arra a kérdésre pedig, hogy etikus-e megírni magánszemélyek történeteit, Tóth Krisztina elmondta: szerinte mindent meg szabad írni, csak jól kell megírni. Mint kifejtette: minden, amit megírnak az írók, már nem az inspiráló személy története lesz onnantól, hanem a szerző, a volt és leendő olvasók közösségének története.