Az együttélés koncertjét hallhattuk a zsidó kulturális fesztivál nyitógáláján

Először ad otthont Kolozsvár magyar zsidó kulturális fesztiválnak. A négynapos rendezvénysorozatot szerda este, a Magyar Operában nyitották meg erdélyi és magyarországi közéleti személyiségek jelenlétében, a Tokos zenekar és a Muzsikás együttes, valamint Bob Cohen koncertjével.

A fesztivált a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület, a Kolozsvári Zsidó Hitközség és a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége szervezi a Kolozsvár – Európa Ifjúsági Fővárosa 2015 égisze alatt.

Az ünnepélyes megnyitó házigazdája, Szép Gyula operaigazgató úgy fogalmazott: megtisztelő számára, hogy a szervezők az általa vezetett intézmény színpadát választották. „Reméljük, hogy egy hosszú sorozat első állomása ez a mai esemény” – tette hozzá a direktor.

Kirschner Péter, a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület elnöke a Határtalan gyűjtőnevet viselő programsorozatról beszélt, amellyel már évek óta körbejárják azokat a kárpát-medencei városokat, ahol jelentős zsidó közösség élt.  A Határtalan Kárpátalja, Határtalan Szabadka, Határtalan Kassa mellé most a Határtalan Kolozsvár is felzárkózott, ez utóbbi teljes programját egyébként itt lehet megnézni.

A közönséget és vendégeket Mile Lajos főkonzul is köszöntötte, felidézve a holokauszt miatti személyes felelősségvállalás fontosságát és az emlékezés szükségességét. „Ez az egyik legfontosabb záloga annak, hogy a szörnyűségek soha többé ne történhessenek meg” – jelentette ki Magyarország kolozsvári főkonzulja. Megemlítette Járosi Andort, a kolozsvári evangélikus lelkészt, aki prédikációiban elítélte a fajelméletet, üldözött zsidóknak hamis keresztlevelet állított ki, hogy megmentse őket a deportálástól, és családja egy zsidó kislányt rejtegetett a lakásban úgy, hogy a házuk udvarán náci katonák laktak. Az evangélikus püspökség udvarán ma, csütörtökön délután 17.30-kor tartanak holokauszt-megemlékezést.

Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke elismerően nyilatkozott a kincses városról, ahol különböző nyelvű, kultúrájú és vallású népek jól megférnek egymással. Azt is elárulta, Magyarország négy történelmi egyházának hat iskolájából mintegy 80 diák érkezik Erdélybe erre a fesztiválra, hogy megismerjék az erdélyi zsidók szellemi és kulturális örökségét.

Államalapító Szent István királyunk fiához, Imre herceghez intézett tanítását idézte Horváth Anna alpolgármester: „Mert az egy nyelvű és egy szokású ország gyenge és esendő.” Kolozsváron végre olyan korszakot kezd élni, amely ezen Intelmek szellemét hordozza magában, mondta az elöljáró asszony. Megemlítette az egykori kolozsvári zsidó közösség kultúrateremtő és -fenntartó erejét, a színházépítő és filmgyár-alapító Janovics Jenőt, az író Karácsony Benőt, akivel az auschwitzi haláltáborban végeztek, Ligeti Ernőt, a helikoni közösség tagját, akit feleségével és kisfiával együtt lőttek agyon a nyilasok. „Mindig rajtunk, helyi közösségeken múlt és múlik, hogyan viszonyulunk a mássághoz, tudjuk-e kamatoztatni a sokféleségben rejlő értékeket” – szögezte le Horváth Anna.

Az ünnepi köszöntéseket követően a Tokos zenekar, majd a Muzsikás együttes koncertje következett: magyar, román, cigány és zsidó dallamok csendültek fel. Ez utóbbiak Simon Zoltánnak, Kodály egykori tanítványának gyűjtéséből származnak, ő ugyanis mestere parancsára több mint száz régi zsidó dalt kottázott le évtizedekkel ezelőtt.  Az est meghívottja a New York-i származású Bob Cohen volt, aki erős amerikai akcentussal, de magyarul szólt a közönséghez, ugyanis évek óta ezen a vidéken (is) gyűjti a zsidó zenét. Úgy húzta és énekelte a máramarosi magyar, észak-moldvai román zsidó dalokat, hogy az egy tősgyökeres helyi népzenésznek is becsületére válna. A közönség vastapssal jutalmazta, és a hangulat tetőzött, amikor az „öreg” Muzsikások a  fiatal Tokosékat maguk mellé hívták a színpadra, ahol együtt játszották el a zsidók régi, Messiás-váró dalát: Szól a kakas már…

Kapcsolódók

Kimaradt?