Norvégiában élő magyar író a váradi Törzsasztalnál
Március 20-án, pénteken 18 órától a Törzsasztal vendége az Illyés Gyula könyvesboltban Kun Árpád magyar író Norvégiából. A meghívottal ez alkalommal is Kőrössi P. József beszélget.
Kun Árpád (képünkön) József Attila-díjas, Déry- és Aegon-díjas író, költő, műfordító. 1965-ben született Sopronban, jelenleg Norvégiában él. 1984-től jelennek meg írásai. 1985-1991 között az ELTE BTK magyar-történelem szakos hallgatója volt. 1995-től a párizsi Sorbonne-on tanult, ahol francia irodalomból szerzett diplomát. 1996-tól az ELTE BTK esztétika szakára is járt. Később Kolozsváron két éven át hétvégi gimnáziumot szervezett. Egyetemen tanított francia festészettörténetet, forgatókönyveket írt egy tévésorozatnak, majd Bordeaux-ban volt magyar lektor 2003 és 2005 között.
Sokáig a tengeren túlra készült, hogy angol nyelvű író lehessen belőle, ez a mai napig nem sikerült. 2006 óta feleségével és négy gyerekével Norvégiában lakik. Egy fjord-parti faluban házi kisegítőként dolgozik időskorúak mellett. Eddig hét könyve (vers- és prózakötete) jelent meg. A Boldog Észak című nagyregénye 2014-ben elnyerte a ma könyvért adható – nem állami – legrangosabb elismerést, az Aegon-díjat.
Regényének hőse Aimé Billion (Szeretett Billion) afrikai születésű fekete férfi, ázsiai (vietnámi) beütéssel, akit az afrikaiak fehérnek, a fehérek afrikainak tartanak. Norvégiában különös kapcsolatba keveredik az általa ápolt törpe születésű, mozgássérült nőbe, Grétébe. „A regény – a magyar szépirodalomtól jellemzően idegen módon – a boldogságot foglalja különleges, vudu mágiával és északi racionalitással átszőtt történetbe.” – írta róla a Magyar Narancs szerzője.