Csaknem 30 éve a tövisháti kisvárosban, Szilágycsehben, létrehoztak valami nagyon egyedit és nagyon hitelest, ami az évek során egyre gazdagodott, színesedett. A Tövisháti napok megálmodója, a Tövishát Kulturális Társaság, azóta minden augusztus végén élettel tölti meg a szilágysági települést, több száz embert vonzva a térségbe.

27. alkalommal rendezték meg a hétvégén a Tövisháti napokat, melynek ezúttal az időjárás is kedvezett, ezáltal a háromnapos eseménysorozat nagy sikernek örvendett. Az elmúlt évhez hasonlóan a szervezők pénteken gyalogtúrával indítottak, melynek célja a Tövisháti kistérség felfedezése. Ezúttal Tövishát-tour résztvevői, a csaknem húsz jelentkező, a 35 km-es Szilágycseh-Lele-Hadad útvonalat tette meg. Szombat délelőtt a város szülöttje, a budapesti dr. Vida Rolland informatikus tartott előadást „Okos technológiák és alkalmazásaik a mezőgazdaságban, sportban és az okos városokban” címmel, melyet Céczei János testnevelő tanár könyvbemutatója követett. Antal Katalin, a Tövishát Kulturális Társaság elnöke elmondta, Céczei János 50 nap alatt 5 ezer kilométert kerékpározott, bejárta az olasz csizmát, könyvében megosztotta tapasztalatait, és az 50. születésnapjára érkezett haza.

Díjátadás és esti rock koncert

Az idei Tövisháti díjat és a Vida Katalin emléklapot Domokos Ferenc egykori alpolgármester, helyi RMDSZ elnök vehetett át, aki sokat tett a helyi magyarságért, mint elhangzott, neki köszönhetőek a magyar utcanevek, utcanévtáblák, illetve a Gyulaffy László Magyar Tannyelvű Általános Iskola megnyitásában hatalmas részt vállalt. Antal Katalin főszervező a Maszolnak elmondta: ötödik alkalommal adományozunk Tövishát Díjat. Az ötletgazda Vida Katalin tanárnő volt, a Tövishát Kulturális Társaság egykori elnöke. A motiváció nyilvánvaló: méltatni azokat, akik a Tövishát kistérség szellemi és anyagi értékeinek rögzítéséért, gyarapításáért, a közösségi összetartozás erősítéséért fáradhatatlanul dolgoznak. Teszik mindezt önzetlenül, az önkéntesség elve alapján. A társaságnak sohasem volt fizetett alkalmazottja, mindenki ereje és tudása szerint építette a közösséget, dolgozott és dolgozik, szervezett, mozgósított, előadott vagy népszerűsített. Munkájuknak köszönhető, hogy most itt lehetünk. A díj egy tűzzománc plakett, amely mellé Vida Katalin Emléklapot adományoznak a tanárnő tiszteletére.

Varga D. István nyugdíjas magyartanár laudációjában kiemelte: „minden ember életében, indulásában meghatározó tényező a szülőföld, a valahova való tartozás tudata, s ez nem csak érzelmi kötődést jelent, hanem közösségi feladatvállalást, szolgálatot is. Ahogy Tamási Áron mondta: az embernek van szülőföldje és sok kötelessége. Ezt az életbölcseletet igazolja Domokos Ferenc egész életútja, munkássága. A szilágysági Tövishát kistérség szülötte, és egész pályájával ehhez a helyhez kötődött, amelyet tehetségével, erényeivel odaadással szolgált”. Tiszteletére Székely Norbert és Erika megzenésített verseket adott elő.

„Mivel egy versíró pályázatunk is van, a Tollforgatók, a pályázókat szintén ünnepélyes keretek között díjaztuk a délelőtt folyamán, amit zárásként Ady vándorkiállítás követett. A délután a hagyományápolásé, az értékápolásáé volt. Szilágycsehben üdvözölhettük a Magyar Örökség díjas Szalonnát és bandáját, majd Simó Annamária akusztikus koncertet adott, végül mindenki örömére, a fellépők néhány dalt közösen is elénekeltek. Hogy ne maradjon ki semmilyen zenei stílus, a rockereké volt az este, a Hollywood Rose - Guns ’n Roses Tribute koncertezett, és azt a következtetést vontuk le, hogy ritkán szól rock Szilágycsehben, de mikor szól, akkor az nagyot szól, tehát egy hatalmas buli zárta a szombati napot” – mesélte a főszervező.

Istentisztelet, megemlékezés és méltó zárás

Vasárnap szinte zsúfolásig megtelt a helyi református templom. Férfiak és szilágycsehi népviseletbe öltözött hölgyek, fiatalok, gyerekek töltötték meg a padsorokat és hallgatták Szilágyi Zoltán lelkész igehirdetését, aki beszédében kiemelte: elődeink hűsége, megmaradása, magyarságot megőrző állandó harca és küzdelme azért lehetett sikeres, mert bíztak Istenben és tudtak imádkozni. Az istentisztelet után elhelyezték a kegyelet koszorúit a templomkertben felállított emlékműnél, ahol Seres Dénes parlamenti képviselő értékelte az elkötelezett és szorgalmas szilágycsehi emberek munkáját, akik megteremtették az együtt ünneplés lehetőségét. Ők közel hozták a múltat, emlékeztek és ízelítőt nyújtottak a mai modern társadalomból is. „A mai világban, amikor az emberek falakat építenek, fontos, hogy megfogjuk egymás kezét és közösségi életet éljünk” – fogalmazott a képviselő hozzátéve, a Tövisháti napok ilyen közösségi nap, amelynek folytatása kell legyen. Arra kérte a szilágycsehi magyar közösséget, hogy bár kicsit megtorpantak júniusban, vigyék tovább az értékeket, harcoljanak jogaikért, mert ezt a közösséget az összefogás erejével fel kell emelni. „Ha összefogunk nincs lehetetlen, mindent meg tudunk oldani” – zárta a képviselő.

A zárónap délutánján néptáncgála vette kezdetét, melyen nyolc együttes lépett színpadra, majd őket követte a Bokros Trió formáció, a helyi Gézengúzok koncertje, Molnár György Lyra-díjas harmonikaművész fellépése, végül Tabáni István vendégszereplésével zárult a 27. Tövisháti napok.

Antal Katalin főszervező a Maszolnak elmondta: Mindannyian ismerjük a mesét a szegény ember fiairól, akik elmentek szerencsét próbálni, egy mesterséget kitanulni, majd visszatértek a közösségükbe, a megszerzett tudásukat kamatoztatni. Az idei Tövisháti Napok a hazatérés jegyében lett kigondolva, megszervezve. Ahogyan a szülői házba boldogságot hozott a fiúk hazatérése, ugyanakkora boldogság számunkra az, hogy egy egész Tövisháti Napok rendezvénysorozatot sikerült felépítenünk Szilágycseh hazatérő fiai köré. Ez is arról árulkodik, hogy Szilágycsehben valamikor valakik: szülők, nagyszülők, pedagógusok, a közösség fantasztikus munkát végeztek, maradandó értéket teremtettek, adtak át.

„Büszkék vagyunk arra, hogy a jelen semmivel nem marad el a múlttól. Élnek közöttünk most is olyan értékes emberek, akik folyamatosan építik a közösséget, értékeket teremtenek és mentenek át a következő nemzedékek számára. Hálásak vagyunk, hogy fiataljaink fogékonyak, nyitottak és érzékenyek a kultúra iránt. Miközben átveszik kulturális örökségüket maguk is formálódnak, sőt gyarapítják azt. Ennek az egészséges körforgásnak köszönhetően bizakodók vagyunk és derűsen tekintünk a jövő felé. A jövő mindig bizonytalan és kiszámíthatatlan, de hinni szeretnénk, hogy a 27 év munkássága elegendő ok és motiváció lesz a hazatérésre, amit kikerülni amúgy sem lehet, mert, Hervay Gizella szavaival élve, máshova úgyse mehetsz: ‹Csak, ahol életre kelnek újra/ a holt diófák, kopár dombok, hegyek›.”