Évszázadok hírei: amikor 1990 tavaszán újraindultak a korábban betiltott táncházak Erdélyben

A Digitéka - Erdélyi Digitális Tudománytár és a Maszol közös sorozatában erdélyi sajtótermékeket szemlézünk a 19. és 20. századból. A Dolgozó Nőből Családi Tükörré alakult havilap 30 évvel ezelőtt, 1990 márciusában hozta le Jakab Márta beszámolóját a hét éves tiltás után újjáéledő kolozsvári táncházmozgalomról.

Táncházban

Ropják a széki legények s leányok a csárdást a kolozsvári Brassai Sámuel líceum táncteremmé alakított dísztermében. Ropják felszabadultan, méltósággal, akárha otthon lennének az Alszegen vagy Csípkeszegen a saját táncházukban. Otthonosan mozognak, pedig rég volt, hogy utoljára hivatalosak voltak a városi táncházba, s a postakertben is rég tartottak hétköznapi s -végi körtáncot kíváncsiskodók népes gyűrűjében. Most sem zavarják őket a körben álló bámészkodók. Hogy félreállnak kissé az első pihenőre, helyükbe lépnek a városi fiúk s leányok, az iskola folklórkörének tagjai, akiket immár ők csodálhatnak. A többiek a zsúfolásig telt teremből eleinte még bátortalanok kissé, de azért páronként lassacskán bekapcsolódnak, van, aki először próbálgatja, ízlelgeti, van, aki csak feleleveníti a régtanult-táncolt figurát.

Napilapjaink hírt adtak róla: hét év után újraindultak Erdélyszertc a táncházak, amelyeket annak idején, mint minden egészséges, népszerű kezdeményezést, betiltott a hatalom, a tömjénezés és ajnározás rendelésre időzített majálisaivá igyekezvén avatni a népművészetet. A gyülekezés valóságos szabadsága pillanatok alatt összetoborozta e szép hagyomány élesztgetőit. Kolozsvárott – ha nem is minden „szegen”, mint a hagyománygazda Széken szokás – két helyen rendszeresítették a táncház-összejöveteleket.A falu hozza táncát, zenéjét (a diszkók  nyavalyatörős modernségét is ellensúlyozandó??) s vele óhatatlanul életszemléletet, tiszta forrásból fakadó szellemiséget, hagyományőrzőbb erkölcsiséget. Ma Szék, holnap Kalotaszeg, Mezőség, Székelyföld, Móc-vidék vagy az Avas, minden tájegység fiataljait tárt karokkal várják. Barátkozni, tanulni egymástól mindent mi jó s nemes, adni és kapni, s így közeledni, közelíteni (alig merem leírni, annyira elcsépeltük az elmúlt évtizedekben) egymáshoz falut és várost.

Fiatalokat mondtam, de persze nemcsak fiatalokat látnak s fogadnak szívesen e rendezvényeken. A kolozsvári táncház-megnyitókra a közel hetvenesztendős Luca néni – Lőrincz Györgyné Hodorog Luca – hozta el Moldvából a Csángóföld üzenetét, Luca néni, aki évtizedeken keresztül csak lopva-bújva hagyhatta el lakóhelyét, Klézsét. Röghöz kötötte a Rend, akár a rabszolgákat. S persze nemcsak őt, minden falubelijét, hitsorsosát, a Csángóvidék valamennyi lakóját. Megszabták számukra, milyen nyelven beszéljenek övéikkel, s hogy anyanyelvükön nem dicsérhetik Istent. Luca néninek is kikötötték, ne menjen ki Molduvábul, a Gyímeseknél odébb aztán semmiképoen. Amikor mégis bátorkodott, mitöbb, csángó dalokat mert énekelni Székelyudvarhelyen és Sepsiszentgyörgyön, meghurcolták, fenyegették, elvették a pártkönyvét! (a sors iróniája, hogy Luca néni párttag, mi több párttitkár volt a mezőgazdasági termelőszövetkezetben, mint ilyen a hatalom „bizalmi” embere, akiben azonban, mint akárhány hozzá hasonlóban, nemhogy nem bíztak meg, de árulónak, a haza ellenségének titulálták), csak mert beszélni, énekelni mert anyanyelvén. Sokat tudna mesélni Luca néni, s mesél is, közbe-közbe egy-egy odaillő dallal, siratóval, balladával fűszerezve-illusztrálva mondanivalóját, hiszen talán dalai – amelyeket lélegzetvisszafojtva hallgatott a táncház közönsége – a szavaknál is kifejezőbben vallanak az évtizedekig, máig tabuként kezelt csángó sorsról.

Mi lesz ezután? – faggatom Luca nénit –, hogyan döntenek maguk a csángók további sorsukról, gyermekeik jövőjéről? Óvatoskodva s tán kissé gyanakodva néz rám s maga köré. Neki már nincs ereje, s tán ideje sem ehhez a harchoz...

A Családi Tükör társadalmi-politikai és kulturális folyóirat, az 1949-ben indult Dolgozó Nő, a Románia Szocialista Köztársaság Országos Nőtanácsának magyar nyelvű havi képeslapjának 1990-től kiadott utódlapja. Főszerkesztője J. Kovács Magda, az irodalmi rovat szerkesztője Balla Zsófia. 1993 őszén a lap magánkézbe került, a nagyváradi Media Impex vásárolta meg. Jakab Mártát, aki már korábban is a lapnál dolgozott, nevezték ki főszerkesztőnek, főszerkesztő-helyettes a fiatal újságíró és pedagógus Magyari Tivadar lett. A lap gazdasági okokból 1994 után fokozatosan megszűnt, 1998-ban még tettek egy sikertelen kísérletet újraélesztésére.
banner_fqCTjirk_Double Rise 3oo.jpg
banner_slFPWcPP_WhatsApp Image 2021-07-23 at 15.48.23 79o.jpg

Kapcsolódók

Kimaradt?