A Digitéka - Erdélyi Digitális Tudománytár és a Maszol közös sorozatában erdélyi sajtótermékeket szemlézünk a 19. és 20. századból. A cikkek korabeli írásmódján nem változtatunk. Az alábbi cikk a Magyar Polgár címlapján jelent meg 120 évvel ezelőtt, 1900. február 27-én, és Kolozsvár lehetőségeit latolgatja egy olyan korban, amikor még nem volt IT-szektor és az autópályák helyett a vasút hiányosságaira panaszkodtak.

Kolozsvár életforrása.

Nem csak az egyénnek, de egy városnak a boldogulása is attól függ, hogy idejekorán föl tudja-é ismerni s kellőképpen ki is aknázni az életforrást, a melyre viszonyainál, képességeinél fogva utalva van s a melyből első sorban kell táplálkoznia, ha azt akarja, hogy jólétre, biztos és könnyű fejlődésre tegyen szert.

Ha Kolozsvár nem csupán valahogy-akárhogy megélni akar és nem elégszik meg a csigajárásu kénytelen fejlődés elkerülhetetlen eredményével; — ha nem csak olyan bajokon segít, a milyet immár lehetetlenség eltűrni; — ha nem csak azt teszi meg, a mi a tovább-lélegzés érdekében halaszthatlanul szükséges; — de czéltudatosan keresni és kihasználni akarja az olymérvü boldogulás föltételeit, a melyek alapján ez a város saját polgárai, közelebbi-távolabbi környezete, sőt az egész ország javára virágzó tényezővé, tehetős és hatékony központtá válhatik: akkor egyetlenegy főirányba kell konczentrálnunk törekvéseinket, közáldozatainkat, a város egész politikáját.

Abba a főirányba t. i., hogy — kielégítve a művelődésre törekvő és a művelt ember igényeit — a várost a nemzeti kultura mentől gazdagabb, mentől tökéletesebb fokusává tegyük.

Ebben van Kolozsvárnak az életforrása. Ebből a forrásból szerezheti meg a fejlődés, az újabb fölvirágzás föltételeit. Ebből és semmi másból. Nálunk mezőgazdaság, ipar, kereskedelem és bármi ezek körébe tartozó üzleti mód, — jóformán csak a helyi szükségletek kielégitésére szoritkozhatik. Földrajzi fekvésünk, környékünk kopársága és szegénysége kizárják azt, hogy akár mezőgazdasági, akár ipari vagy kereskedelmi forrásokból városunk erőteljes előmenetelre, kiadós vagyonosodásra számíthasson.

Kolozsvár az elmúlt századokban is, a mikor egy ország deklarált és beczézett fővárosa volt, csak a legmesszibb menő privilégiumokkal tudott (a maga idejében igen jelentékeny) ipari központtá emelkedni.

Mihelyt aztán a privilégiumok megszűntek, egyszerre kiviláglott, hogy „kincses“ Kolozsvár addigi vagyonszerzési forrásai mesterséges uton jöttek létre és természetes életerejük voltaképen nincsen.

Beállott tehát ezen a téren a rohamos hanyatlás, amelyet bizony nem lehetett volna visszafordítani akkor sem, ha elődeink a különböző korszakos változásoknál, a melyeken Erdély az önálló fejedelemség megszűnése óta keresztülment, — jobban gondoskodtak volna Kolozsvár közgazdasági erőinek biztosításáról.

Egyik oldalon Nagyvárad, a többi oldalokon szerencsésebb fekvésű, gazdagabb területeken fejlődő kisebb városok szívják föl Kolozsvár elől a közgazdasági boldogulás forrásait. Közvetlen környékünk csupa pusztaság és nyomorúság s még a Mezőség terményei is másfelé találtak maguknak forgalmi utat. Ha pedig, mint ipari, kereskedelmi föllendülés módjára a gyalui havasok „fa-kincsé“-re tekintünk, — ebbeli ábrándunkat is semmivé teszi annak a nemrég történt konstatálása, hogy az az egész „kincs“ még annyira se’ érdemes, hogy üzleti értékesítése czéljából rongyos pár kilométernyi vasutat építsenek Kolozsvártól Gyaluig.

Kár minden terveztetésért, próbálgatásért, hogy mégis miként lehetne Kolozsvár városát ipari, kereskedelmi előkelő, gazdag központtá tenni!

Valamennyi erőnkkel rá kell vetnünk magunkat annak az iránynak a szolgálására, melyben a város és az országrész intéző férfiai már a mult század végén megindultak, midőn összes tevékenységükkel és nagy áldozatokkal abban kezdtek buzgolkodni, hogy a régebben anyagiakban kincses Kolozsvár szellemi javakban váljék kincsessé és mint a nemzeti kultúrának keleti czentruma kapja meg uj életének uj virágzásának feltételeit.

Közvetlen elődeink sokat tettek és a város újabb kormányzata is sokat tesz ebben az irányban. Hatalmas segítségünkre van az állam is, mely minden lehető eszközt megad, hogy Kolozsvár kulturális értéke, jelentősége folyton emelkedjék és nemcsak belső, de egyúttal mentől szélesebb körben kiható erejűvé is gyarapodjék.

Ne sajnáljunk semmiféle áldozatot, amelyet tőlünk Kolozsvár kulturális előmenetele megkíván. Mert ez az egyetlen tér, amelyen Kolozsvár törzslakossága gyümölcsöző módon tehet befektetéseket. Máris jelentékeny anyagi hasznát látjuk az ily irányban való bölcs igyekvésnek. Helyezzük közös akarattal egész városi politikánkat erre a súlypontra és vegyük el Kolozsvár egyedüli életforrása elől azokat a gátakat, melyeket czéltalan kísérletezés, kártékony elfogultság koronként elébe állít.