Számtalanszor átvittek útjaim eddig Erdőszentgyörgyön, a Kis-Küküllő völgyének szép fekvésű településén. Valahogy soha nem nyílt alkalmam megállni, pedig tudtam, hogy itt született a világszép Rhédey Claudia grófkisasszony, aki köztudomásúlag VI. György angol király dédanyja és II. Erzsébet, ma is uralkodó királynő ükanyja. Most azzal a szándékkal indultam útnak, hogy  aki majd elolvassa a történetet, akkor legközelebb  megáll Erdőszentgyörgyön, hogy átérezze a hely szellemét. Mert az bizony bőven van ott. Genius loci. Működik a kisugárzás évszázadokon keresztül is. Számomra az ott töltött nap nemcsak arra volt elég, hogy Rhédey Claudiának az árnyékát megpillantsam a kastély ablakai mögött, hanem arra is, hogy megnézzem a szomszédos, Ceaușescu által elsüllyesztett Bözödújfalu hullámsírját és Bözödöt, ahol ma is áll Bözödi György szülőháza. Mindez pedig nem jött volna össze, ha nem Erdőszentgyörgyön született volna Bodor Péter, a híres székely ezermester is, aki a 19. század elején építette fel Marosvásárhelyen a zenélő kutat. Bonyolult? Az. Négy teljesen különböző történet következik, sok kitérővel, amelyek a végén – az évszázadokon keresztül – mégis összeérnek. Mert minden mindennel összefügg. A véletlenek is.

Amikor kiszállok az autóból az erdőszentgyörgyi Rhédey-kastély előtt, olyan érzés kerít hatalmába, mintha egy Jókai-regény lapjai nyílnának meg előttem, és én beléphetnék a történelembe. Az épület márványlépcsőjén Gáspár Péter idegenvezető vár, aki vállalta, hogy a családfák bonyodalmaiban eligazít, megmutatja a kastélyt és a templomba is átkalauzol. Azon gondolkodom a zsalugáteres ablakokra felpillantva, hogy vajon melyik ablakon nézhetett ki a leggyakrabban Claudia, történetünk főszereplője? Melyik függöny mögül figyelte a változó évszakokat a szépen rendezett franciakertben gyönyörködve? Honnan leshette Alexendernek, Württemberg hercegének az érkezését? És mit érezhetett özvegy férje, amikor a Claudia érckoporsóját szállító gyászhintó bakján meghúzta a lovak gyeplőjét, és a kerekek csikorogva álltak meg a kastély feljárója előtt, talán épp ott, ahol én állok? Az országokat és uralkodóházakat behálózó történet főszereplője ugyanis nemcsak itt született, hanem itt is nyugszik, pár méterre a kastélytól, az út másik oldalán kis magaslaton emelkedő református templom kriptájában, ahova már nem lehet lemenni.

Ma már hiába keressük a kanyargó utakat, a gondosan megnyírt bokorcsoportok között a vizet magasba fröcskölő szökőkutat, virágházat, gloriettet, a jegenyéket. Régen beépítették már a kastély környékét: a kommunista korszak szisztematizálásnak nevezett településgyilkosságai, amikor a hagyományos faluképet megbontották mindenféle építményekkel, Erdőszentgyörgyöt sem kerülték el, nem beszélve arról, hogy a 90-es évek fejetlensége sem tett jót a községnek. Ma már város Erdőszentgyörgy, megnövekedett a lakosságának a száma, megszaporodtak az épületek, azonban mind közül jócskán kimagaslik az emeletes, későbarokk  kastély. Restaurálását 2009-ben kezdték el, és a közelmúltban avatták fel benne azt a kiállítást, amely elmeséli a műemlék leghíresebb szülöttének, Rhédey Claudiának a szerelmi történetét. De a Rhédey família dicsőséges múltja sem marad el, sőt magáról Erdőszentgyörgyről sem feledkeztek meg a kiállítás kurátorai: az egyik szobában leheletvékony ezüstérmék sokaságát lehet megpillantani, amelyeket az egyik domboldalon ástak ki a régészek. Elképesztő lelet.

Az Árpád-kori Aba nemzetségből származó Rhédeyek

Gáspár Péter, akinek a kastély az élete, reggeltől estig itt van, kinyitja a kastély három méteres, nehéz ajtaját, és belépünk a hatalmas, festett mennyezetű előtérbe. Ezek még eredeti mintázatok, amelyek kiállták az idő próbáját. A padló márvánnyal van kirakva, a faburkolatú lépcsők fölvezetnek az emeletre, itt van berendezve a kiállítás. Az első terem avignoni sárga selyemmel borított falai máris  megteremtik a regényes hangulatot. És kezdődik a történet. Péter mesél, én csak szívom magamba a szavakkal együtt a képeket, a tárgyak díszítését, a festményekről rám pillantó Rhédeyek arcvonásait.

A família egyike volt a legpatinásabb, legnagyobb múltú magyar főnemesi családoknak. Sokféle családfát rajzoltattak maguknak az évszázadok során, de mindegyiken kivétel nélkül a gyökerek az Aba nemzetségből indulnak, amelynek legjelesebb képviselője nem más, mint Aba Sámuel, Árpád-házi király. A Rhédeyek nemesi címerlevelüket még Mátyástól kapták 1446-ban, de szerencséjük igazán bő száz évvel később, Rhédey Ferenc végvári kapitány színre lépésével virágzott fel. Ez a vitéz Rhédey Erdélyben próbált szerencsét, ahol a Bocskai-szabadságharcban tüntette ki magát, szolgálatai jutalmaként pedig a fejedelem az erdélyi főrendek sorába emelte.

A sikertörténet aztán néhány évszázadon keresztül még folytatódott: fia, az ifjabbik Ferenc II. Rákóczi György udvari tanácsosa lett, később kormányzó, sőt rövid időre még fejedelem is, majd a kissé dicstelenül véget ért uralkodói kaland után I. Lipót császár és magyar király emelte grófi rangra Magyarországon.

De bármilyen eredményesen is kormányozták ezek a nagyszerű férfiak a Rhédeyek hajóját a történelem vad viharai közepette, a 19. század elejére valahogy elfogyott a lendület, a mind jobban elszegényedő és megfogyatkozó család pedig lassan a jelentéktelenségbe szürkült. Aztán 1812-ben megszületett Claudia.

A hattyúnyakú, nádszálvékony grófkisasszony

Rhédey Claudia arcmása számtalan festményről, grafikáról néz vissza rám a kiállításon. Határozottan szép. Finom rajzolatú szemöldökök, nagy szemek, ovális arc, barna hajfürtök, törékeny testalkat, kedves mosoly.

Gróf Rhédey László és Inczédi Ágnes bárónő gyermekeként látta meg a napvilágot Erdőszentgyörgyön. Édesapja rátarti és büszke ember volt, pontosan tudta, hogy felmenői között Árpád-házi király van. László gróf volt az, aki a régi megroggyant főúri fészket lebontatta, és 1807-1809-ben felépíttette ezt a zárt tagozódású barokk kastélyt. Itt, az újonnan épített, és többnyire nyári rezidenciának használt,  fényűző pompával berendezett úrilakban született meg Claudia. Valóban regénybe illő életet élt.

Mivel három testvére (két fiú és egy lány) nagyon fiatalon meghalt, szülei meglehetős aggodalommal követték egyetlen megmaradt gyermekük minden apró lépését. A kis Claudia egybehangzó vélemények szerint Erdély legszebb, legkáprázatosabb és legnemesebb szívű hajadonjává serdült, akit aztán 1830-ban, 18 éves korában a bécsi udvarba szólított I. Ferenc császár és király őfelsége, hogy töltse ott a báli szezont.

A császárváros arisztokrata társaságaiban jóformán teljesen ismeretlen, távoli, barbár vidékről érkezett grófkisasszony az esélytelenek nyugalmával járt egyik fényes estélyről a másikra. Élvezte a főváros fényét, pezsgését, a sétalovaglásokat, a bálokat, ahol most már az idősebbik Strauss valcereinek köszönhetően szédületesen lehetett körbekeringőzni a Hofburg hatalmas termeiben. Mi tagadás, Bécs is roppantul élvezte Erdőszentgyörgy és egész Erdély legbájosabb vadvirágának jelenlétét, hisz hamarosan már a fél város a lábai előtt hevert. És nemcsak holmi délceg katonatisztek udvaroltak neki hevesen, hanem egy igazi nagymenő is, királyi sarj: Alexander von  Württemberg herceg. Az akkor harmincéves, a tömött bajuszával kétségkívül szívdöglesztően festő trónörökös végül megkérte a grófkisasszony kezét.

A fiatalok kibontakozó szerelmi románcát azonban sem Bécsben, sem Erdélyben nem nézték jó szemmel: az udvar és a württembergi királyi család mélységesen rangon alulinak, sőt egyenesen botrányosnak ítélte a tervezett frigyet. Maga Alexander is, amikor megkérte Claudia kezét, német akkurátussággal adta elő, hogy mindössze egy morganatikus házsságot tud ígérni szíve választottjának. Ez azt jelentette, hogy bár törvényesnek és érvényesnek ismerik el a házasságkötést, a rangon aluli feleség és a frigyből származó gyerekek nem részesülhetnek azokban a kiváltságokban, és nem kaphatják meg azt a titulust, amellyel a férj rendelkezik. Azaz, Alexander későbbi gyerekeinek le kell majd mondaniuk trónutódlási jogukról.

Több sem kellett az önérzetes Rhédey László grófnak, aki azon sértődött meg halálosan, hogy neki, a nagy Aba Sámuel örökösének akarják megmondani valami uborkafára felkapaszkodott „újnemesek” – hisz hol vannak ők a pár száz évükkel a Rhédeyek szinte ezer éves családfájához képest! –, hogy kihez mehet vagy nem mehet férjhez az egyetlen lánya. Claudiát hazaparancsolta Bécsből.

Éveken át tartó idegőrlő várakozás vette kezdetét, ám Rhédey László annyira megmakacsolta magát, hogy hallani sem akart többé a német hercegről. Bizonyos források szerint (Gáspár Péter, az idegenvezetőm legendának, anekdotának nevezi, de hát szél fúvatlan nem indul) azt is kifogásolta, reménybeli veje egyáltalán nem beszél magyarul. Azonban Württemberg hercege ezt a kibúvót is kijátszotta, ugyanis elsajátította a „barbár nyelvet”.

Pontosan öt év telt el, mire mindenki megbékélt a helyzettel; az öreg Rhédey gróf állítólag a halálos ágyán bólintott rá végre a házasságra. Sándor és Claudia tehát egybekeltek, sőt a fiatalasszony még az előkelő csengésű Hohenstein grófnéja címet is megkapta az időközben trónra lépő uralkodótól, V. Ferdinándtól, akit teljesen elbűvölt a nehézségek ellenére is a végsőkig kitartó szerelmesek romantikus története, és különösen Claudia személye.

Boldogan éltek, míg meg nem halt... Claudia

A párnak három gyermeke született, két lány és egy fiú, szóval úgy tűnt, hogy a továbbiakban már tényleg semmi nem állhat a boldogságuk útjába. Azonban 1841. szeptemberében, alig egy hónappal Claudia 30. születésnapja előtt bekövetkezett a tragédia. Erdőszentgyörgyön mulatta az idejét a negyedik gyermekét váró grófné, amikor eldöntötte, hogy a Pattauban állomásozó férjét meglepi, ezért összepakolt és útnak eredt. (A kiállítás tárgyai között egy korabeli utazóládát is láttam, elképesztő méretű, fából készült, kovácsoltvassal erősített darab, amelyet valóban két termetes komornyiknak kellett fölerősítenie a batárra.)

Az utazás szerencsétlenségbe torkollott: Claudia hintója Graz előtt az árokba borult. A súlyos belső sérüléseket szenvedett várandós asszony azonban a következményekkel mit sem törődve lóra kapott, és folytatta az utat. A városba érve azonnal ágynak esett, és hamarosan meghalt.

A vigasztalhatatlan Sándor herceg maga vezette a gyászfogatot, ami a grófné földi maradványait szülőfalujába, Erdőszentgyörgyre, a Rhédey-kriptába szállította, a gyászoló férj pedig sem a kocsisoknak, sem tisztjeinek nem volt hajlandó átadni a gyeplőt, hisz, mint mondta: „Ő engem kért meg, hogy vigyem haza.” Az érckoporsóra a következő szöveget vésette fel a vigasztalhatatlan herceg:

Alexander soha többé nem nősült meg. Gyerekeit anyósa, Inczédi Ágnes segítségével nevelte fel, akivel végig magyarul beszélt. Legenda szól arról is, hogy Claudia szívét a férje bebalzsamoztatta, arany szelencébe zárta, majd meghagyta, hogy halála után koporsójába zárva vele együtt temessék el.

Rokonságban az angol királyi házzal

Rhédey Claudia  jelentősége halála után nagyobb lett, mint életében volt, ugyanis leszármazottait ma sem lehet kikerülni; hiszen az egyik legismertebb és népszerűbb királyi dinasztia tagjai. Claudia és Alexander fia, Ferenc eredetileg a Hohenstein grófja címet viselte, de unokabátyja, I. Vilmos württembergi király 1856-ban neki adományozta a szédítő történelmi távlatokat rejtő, de egy ideje használaton kívüli Teck hercege címet, az újdonsült herceg pedig így már feleségül vehette az angol királyi ház egyik eladósorba került női tagját, Viktória királynő elsőfokú unokahúgát, Mary Adelaide cambridge-i hercegnőt.

A párnak négy gyermeke született, egy lány, és három fiú. A lány, Mary von Teck olyan szép volt, hogy mindenki azt emlegette, apai nagyanyjára hasonlít, a világszép Claudiára; ugyanis édesanyja, Cambridge hercegnője sok erénnyel volt megáldva, viszont a szépség nem szerepelt ezek között. Maryt ki is nézte magának a trónörökös: York hercege, aki később V. György néven lett megkoronázva. Rhédey Claudia unokája így, házassága révén az Egyesült Királyság királynéja és India császárnéja lett.

A királyi párnak két fia született. Az idősebb fiú, VIII. Eduárd alig egy év uralkodás után egy rangon aluli, de annál nagyobb szerelem kedvéért lemondott a trónról, a helyébe öccse lépett VI. György néven, akit aztán a lánya, a jelenleg is uralkodó II. Erzsébet követett. Bár a mindig fantasztikus ruha- és kalapkölteményekben mutatkozó, előrehaladott kora ellenére is friss Erzsébet királynő nem mutatott különösebb érdeklődést a transzilván rokonság iránt, fia, Károly herceg  az utóbbi bő évtizedben már nagy hévvel kezdte el felfedezni erdélyi gyökereit. 2008-ban látogatott Erdőszentgyörgyre.

A hercegi látogatáskor a kastélyban még iskola működött, Charles nem láthatta még ezt a pompás kiállítást, amely egyszerűen magával repíti a látogatót Rhédey Claudia korába, azonban a megnyitó hírére videóüzenetet küldött az erdőszentgyörgyieknek. Ezt a kiállítás utolsó termében bárki meghallgathatja.

Rhédey-koporsók az erdőszentgyörgyi templom alatt

A kastélyból átsétálunk a templomba. A legenda úgy tartja, hogy kétszáz évvel ezelőtt fedett fahídon sétáltak át a grófi rezidenciából az istentiszteletre, hogy eső, hó ne verje őket, sárba ne tapossanak a selyemtopánkákkal. Gáspár Péter először a főbejárattal szemben lévő ódon falra felerősített fekete márványtáblát mutatja meg. Az emléktáblát még a világháború előtt Vámbéry Ármin utazó tudósunk hozta magával Angliából, és helyeztette el Mária angol királyné megbízásából mai helyére. A márványtábla felirata a következő:

V. György felesége nemcsak márványtáblát küldött, hanem anyagi segítséget is a templom restaurálásához, ugyanis a falu akkori lelkésze, Fülöp Ferenc, aki nyugat-európai egyetemeken végezte a tanulmányait, és tökéletesen tudott angolul, levélben fordult Rhédey Claudia unokájához, és fölhívta a figyelmét arra, hogy az apai nagyanyja földi maradványait rejtő templom erősen megrongálódott állapotban van.

A kérésre azonnali válasz érkezett. 200 fontsterlinget küldött a királyné, ami átszámolva mai árfolyamra, mintegy 20 ezer eurónak megfelelő összeg. Ebből fedezték az 1935-ös restaurálását a templomnak, azonban az alatta lévő kripta bejáratát nem bontották ki, ugyanis a felújítási költségeire már nem volt elegendő a pénz. Ezért mai napig nem tudjuk, hogy hány Rhédey is nyugszik az erdőszentgyörgyi templom alatt.

A feljegyzések szerint, amikor utoljára látták Claudiát, akkor földi maradványai tökéletesen konzervált állapotban voltak, és nyakán ott volt az a gyöngyös nyakék, amely minden róla készült ábrázoláson látható. Az ékszert az erdőszentgyörgyi templomban megtartott konfirmálása alkalmából kapta. Soha többé nem vált meg tőle.

Egy ezermester, aki utat mutat a 19. századból a 20.-ba

A templomból kifelé jövet a református parókia falán emléktáblára leszek figyelmes: Bodor Péter született itt 1788-ban, harminc évvel megelőzve Rhédey Claudiát, akivel nem biztos, hogy valaha is találkozott, mivel élete nagy részét Marosvásárhelyen töltötte, ha éppen szabadlábon volt. Mert igen, a nagyhírű feltalálónkat rendkívüli kreativitásra nemcsak olyan utánozhatatlan, egyedi dolgok elkészítésére sarkallta, mint a székely fővárosban felállított zenélő kút, amelynek másolata most a Margit-szigeten látható, hanem a pénzhamisítás is szerepelt  a repertoárjában. Kétszer csukták le emiatt, sőt a zenélő kutat is marosvásárhelyi börtönbüntetése letöltésének ideje alatt tervezte és építette meg.

Ettől függetlenül büszkék rá az erdőszentgyörgyiek, A kastély egyik földszinti kis szobájában neki is emléket állítottak, és a zenélő makettjét is ekészíttették, annak érdekében, hogy a látogatók ízelítőt kapjanak abból, mire is volt képes Bodor Péter. A tárlókban kiállított anyagok között veszem észre a Sütő András-könyvet. Az ugató madár című Sütő-drámának a főszereplője maga Bodor Péter, akinek ebben a képzelt világban a társa, szerelme, megértő támogatója nem más, mint Rhédey Claudia grófnő. Az író forradalmi közegbe, szabadságharcos időbe helyezte a darab cselekményét, amelyben Bodor Pétert (aki valóban részt vett Bem oldalán a 48-as forradalomban) végül halálra ítéli a császári bíróság. Szerelme, Rhédey Claudia sem tudja megmenteni.

Bodor Péter Művelődési Egyesület is működik a Erdőszentgyörgyön, Gáspár Pétertől megkapom Kovrig Magdolnának a címét, aki sok-sok évtizede ügyeli, erősíti az itteni kulturális életet. Erdőszentgyörgyi Figyelő címmel kéthavi újságot is megjelentetnek, „hogy nyoma maradjon annak, hogy mi is történt, mi történik itt, ha valaki valaha kíváncsi lesz az életünkre” – mondja nekem Magdolna párás szemmel, amikor azt kérdezem tőle, hogy annyi év után és tolókocsihoz kötve, honnan az energia a sok munkára.

Igen, a nyom nagyon fontos. „A felejtés pusztulás” – jut eszembe Bodor Péter mondata a Sütő-drámából, miközben az Erdőszentgyörgyi Figyelő régi és új lapszámait forgatom. Megakad a szemem egy címen: Amikor Bözödön járt Móricz Zsigmond. Bözöd közigazgatásilg Erdőszentgyörgyhöz tartozik, és ahogy mondani szokták, egy hajításnyira fekszik. Fogalmam sem volt erről. Beleolvasok Magdolna írásába, amely tíz évvel ezelőtt született, amelyben Móriczot is idézi:

„Bözödi György hozta el ide, hisz ő is írt a Móricz lapjába, a Kelet Népébe. Meg akarta neki mutatni ezt az egyedi helyet – meséli Kovrig Magdolna – azonban ez a táj, amit leír Móricz már nem létezik, mert Bözödújfalut harminc évvel ezelőtt víz alá temették.” És már tudom, hogy Magdolnától merre indulok.

Az elsüllyesztett falu

Erdőszentgyörgytől alig öt kilométerre fekszik Bözödújfalu, amelynek ikonikus templomáról készült fényképek bejárták a világot, szavak nélkül mesélve el a halálra ítélt falu történetét. Ma már hiába keresnék tekintetükkel a tornyot. Nincs ott, összedőlt. Ezért döntöttek úgy a 80-as években kitelepített bözödújfalusiak, hogy helyébe újat építenek. Az összetartozás templomát.

A gyűjtést már régebben megkezdték, 2018 augusztusának első szombatján elhelyezték az Összetartozás templomának alapkövét, azzal az eltökéltséggel, hogy rövidesen fel is építik. Nem tudom pontosan, hogy mennyire haladtak előre a munkálatokkal, egyelőre a víz fölé semmi sem magasodik.

Ceaușescu már a 70-es években döntött Bözödújfalu sorsáról. 1975-ben kezdték el a völgyzáró gátat építeni, 1977-ben azonban abbahagyták. 1984-ben jött meg a végleges döntés, hogy el kell hagyni a falut. A Kis-Küküllő egyik patakjának, a Küsmödnek a vizét duzzasztották rá a falura. A hivatalos indoklás az árvízvédelem volt, amit senki sem hitt el. Mindenki tudta, hogy a szisztematizálásnak, városiasításnak nevezett falurombolás érkezett meg Erdélybe.

A települést végül 1988-ban árasztották el, s templomai, 180 lakóháza helyén létrejött a céltalanság tava, amelynek vízerejével soha nem termeltek áramot, és ahol minden vízi sport tilos. A legtöbb lakos a falu közigazgatási központjába, a közeli Erdőszentgyörgyre költözött. Amíg a völgy megtelt vízzel, s megszületett a híres fotótéma: a római katolikus templom vízszint fölé emelkedő tornya, amely azóta megsemmisült.

Atlantisz harangoz a mélyben...

A tó teljesen sima, egyetlen fodrot sem vető víztükrét elnézve, az az érzésem, hogy nincs még egy helye Erdélynek, ahol a sokat emlegetett Reményik-verset ennyire találóan lehetne idézni. Egyébként sokféle harang szólt Bözödújfaluban, és sokféle templomba hívták imára az itt lakókat. Együtt laktak ebben a székelyföldi faluban magyarok, cigányok meg néhány román is, békében megfértek egymással római és görög katolikusok, reformátusok, unitáriusok, zsidók és székely szombatosok.

Ha a többi magyar történelmi vallás szinte mindenhol jelen van Erdélyben, a Bethlen Gábor fejedelem kancellárja, Péchi Simon által alapított szombatos vagy „magyar zsidó” vallásnak a transzszilván földön Bözödújfalu volt a messze földön híres, a történelem viharait kiállt bástyája. A kancellárnak az volt a meggyőződése, hogy az unitáriusok sem reformálták meg eléggé a vallást, ezért egyetlen lehetséges utat látott maga előtt: visszatérni a Krisztus előtti Ószövetséghez, a mózesi törvényekhez. Bár a vallásszabadságot ekkor már kihirdették Tordán, az erdélyi „zsidózóknak” sok üldöztetésben volt részük.

A XX. század elejére már csak Erdőszentgyörgyön, Bözödön és Bözödújfaluban éltek. A zsidó törvények őket is sújtották, Marosvásárhelyre szállították be a családokat, ahonnan az auschwitzi vonatok szállították őket tovább a halál felé. A falu akkori római katolikus plébánosának köszönhetően mintegy hatvanan mégis megmenekültek a Koronkai úti gettóból. A kitelepítést azonban már nem élte túl a megfogyatkozott vallási közösség. Tagjai szétszóródtak a nagyvilágban, megszűntek vallásukat gyakorolni. A székely szombatosok már csak az erdélyi sokszínűség keserédes emlékeként élnek, bözödújfalusi létük bizonyságát pedig a domboldalon álló temető néhány, ótestamentumi szimbólumot hordozó sírköve őrzi.

Móricz Zsigmond és Bözödi György

Az írót, aki ittjártakor végiglátogatta a székely szombatosok portáit Bözödi György kísérte. Móriczot izgatta nagyon ez a történet, hisz az Erdély trilógiájának a megírásakor ő is belekóstolt abba, hogy mit jelent a Tündérkert történelmében kutakodni. Kemény Zsigmond regénye, a Rajongók, amely megírja a szombatosok és Péchi Simon történetét, egyik kedvence volt. Bözödi György pedig jól ismerte a témát, ő is kutatta. Egész életében arra készült, hogy nagy monográfiában foglalja össze mindazt, amit a szombatosokról tudott. Erre soha nem került sor. Azonban a két író nagyszerű egyetértésben töltött el néhány napot Bözödön a fiatalabbik írótárs „tuszkulánumában.”

A tópartról tovább indulunk, és néhány kanyar után megérkezünk Bözödre, ahol Fazekas Levente, az unitárius pap vár reánk. Nála vannak Bözödi György házának a kulcsai. A házikó éppen olyan, ahogy néhány 70-es évekbeli fotón láttam, amikor maga Erdélyi Lajos, a híres fotográfus járt itt Marosi Ildikóval, és nagyszerű sorozatot készített az íróról. A kékre festett, tapasztott falú házikó parányi ablakaival Bözöd legrégebbi házának számít, alapos felújítás férne rá, de mivel az író az unitárius egyházra hagyta senmmiféle kulturális vagy egyéb civil szervezet nem érez késztetést arra, hogy besegítsen az emlékház karbantartásába.

Az ajtó nyikorogva nyílik, és megilletődve lépek be. Az apró szobák egyikében egy szalmatárgyakból álló kiállítás látható, ide menekítette a tiszteletes, mert a népi mesterek, akik készítették, már nem élnek, viszont az általuk készített tárgyak egyelőre megmenekültek az enyészettől. Meg lehet simogani őket, el lehet ámulni azon, hogy micsoda kézügyesség, fantázia, munkabírás kell ahhoz, hogy a vékony szalmaszálakból nemcsak kalapokat, szatyrokat, hanem csipke-finomságú dísztárgyak is készüljenek. A belsőbb szobákban ott állnak Bözödi György egykori bútorai. A mestergerendáig felérő könyvespolcok ma már üresek, mert az író könyvtárát és kéziratainak egy részét az Erdélyi Múzeum Egyesület őrzi Kolozsváron.

Azért csak egy részét, mert a Ceaușescu-korszakban számtalanszor meghurcolták, kéziratait elkobozták, volt, amit vissza sem adtak. Publikálási lehetőségei erősen beszűkültek, ezért amit írt, legtöbbször csak a fiókja számára írta, onnan pedig a Securitate levéltárába vándorolt.

Itt nyugszik Bözödújfalu és a székely szombatosság

A nap már a bözödi hegyek mögé bukott, amikor visszafordulunk Erdőszentgyörgy felé. Bözöd és Bözödújfalu küzött félúton, egy félreeső, csendes helyen áll a Siratófal, amelybe egy elsüllyesztett ház megmentett ablakát illesztették. A falhoz vezető ösvény két oldalán kopjafák állnak. Ahány ház volt Bözödújfaluban, annyi kopjafát állítottak, és pontosan úgy, hogy felülnézetből az egykori falurajzot adják ki. Úgy lehet sétálni közöttük, ahogy egykor az élettől hangos utcákon, amikor gyerekzsivaj, szekérzörgés, tehénbőgés és galmbbúgás alkotta a „háttérzajt” Bözödújfaluban. Ma csend van. Talán csak Bodor Péternek az ugató madarát hallom...  Sütő András a következő szavakat adja a szabadságért harcoló ezermester szájába, aki Rhédey Claudiával az oldalán mondja el, hogy miért ugat az általa készített madárszerkezet, és miért nem trillázik:

Ahol a történetek összeérnek

Amikor Az ugató madarat írta Sütő András, akkor már a Bözödújfalu elárasztásáról szóló projekt közel járt az utolsó fejezethez. Az emberek kilakoltatva, a házak üresen álltak. Akinek nem volt más lehetősége, mehetett az erdőszentgyörgyi „gettóba” lakni, így nevezték el azokat a rettenetes blokklakásokat tömörítő negyedet, amelyeket a kertes, udvaros, virágos, háziállatos otthonokért cserébe építtetett a hatalom.

1978-ban, amikor már elindították a „bözödújfalusi projektet”, és évek óta tartott a milliók éheztetésével, bebörtönzésekkel, falurombolással működő diktatúra Nicolae Ceaușescu Londonba utazott. Négynapos ünnepséget rendeztek a tiszteletére, úgy bántak vele, mint egy herceggel. Ráadásul a négy napból egy azzal telt, hogy az aranyozott, nyitott királyi hintóban, jobbján II. Erzsébet királynővel, Rhédey Claudia ükunokájával körbekocsikázta Londont, és úgy integetett az embereknek, mintha ő lett volna Anglia királya. Erzsébet kitüntette a román diktátort az 1399-ben alapított Bath-renddel is (Order of the Bath), amelyet a diktátor jól ismert tettei miatt ekkortól kezdtek el Order of the Bloodbath-nak, vagyis Vérfürdő-rendnek nevezni.

Ceaușescu lovagi címét 1989. december 24-én, kivégzése előtt egy nappal vonták vissza.

Az 1990-es marosvásárhelyi vérfürdő után Sütő András átdolgozta drámáját. Az újabb változatban Bodor Péter, a székely ezermester kivégzése előtt így folytatja gondolatmenetét az ugató madárról: