Irodalmi kalauzt szerkesztett Kolozsvárhoz Daray Erzsébet és Balázs Imre József: harminc kortárs magyar szerző verseiből, novella- és regényrészleteiből rajzolták meg a város érzelmi topográfiáját. A Jelenkor kiadó gondozásában megjelent Kolozsváros című kötetet csütörtök este mutatták be a Kolozsvári Magyar Napok keretében a Vallásszabadság Házában.

A kötetnyi Kolozsvárhoz kapcsolódó szöveghez Bartos-Elekes Zsombor válogatott régi és jelenkori térképeket, amelyekről a száraz adatokon túl sokkal több minden leolvasható. „A térképek célja a (helyszíni) valóság pontos közvetítése, a tájékozódás megkönnyítése. Az irodalom sem akar ennél kevesebbet. A művész dolga, olvassuk Esterházy Péternél, hogy keresse a fényt, ’zsenialitása csak annyi, hogy ezt észreveszi’”- olvasható a szerkesztők előszavában, akik a mindenkori politikai hatalom konstruálta, a térképeken is tükröződő valóság mellett az ikonikus épületekhez, helyekhez, a természeti környezethez kapcsolódó szubjektív valóságot mutatják meg a válogatásban.A szerkesztők igyekeztek különböző generációkat képviselő, elismert és pályakezdő szerzőktől konkrét kolozsvári helyszínekhez kapcsolódó szövegeket válogatni, hogy ez a szubjektív valóság, mentális térkép minél sokszínűbb lehessen: időben a századfordulótól a jelenkorig terjedve, sőt, a jövőbe nyúlva, térben pedig a történelmi központtól a lakónegyedekig húzódva. A könyvbemutató közönsége Albert Csilla és Dimény Áron színművészek felolvasásával kapott is ízelítőt ebből az irodalmi utazásból.Az irodalmi kalauz ötletét a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Földrajz Karának egyetemi docense, Bartos-Elekes Zsombor térképtörténeti tanulmánya adta, árulta el Daray Erzsébet, aki műfordítói, szerkesztői tevékenysége mellett elvégezte a turizmusföldrajz szakot is. A szövegek válogatását Balázs Imre József irodalmárral közösen végezték, a térkép-illusztrációkat pedig Bartos-Elekes Zsombor illesztette hozzájuk, a kötetben pontosan jelölve azt a sort, mondatot, amelyhez az adott rajz kapcsolódik.

Mint megtudtuk, a kötetben szereplő legrégebbi térkép – Kovács András Ferenc Erdélyi hajdútánc című verséhez illesztve – 17. századi, 1686-ban adta ki Giacomo Cantelli da Vignola olasz térképész: egy országtérképről van szó, amelyen Kolozsvár nagyobbacska folt, neve pedig magyarul, németül és latinul szerepel.A kiegyezés után nem sokkal, 1869-ben készültek el az első részletesebb katonai térképek az Osztrák-Magyar Monarchiáról, így Erdélyről is, Kolozsvárról pedig a századfordulóról maradtak fenn az első igazán pontos térképek, részletezte Bartos-Elekes Zsombor, majd megmutatta, hogy a huszadik század folyamán készült térképek egymásra helyezésével hogyan válik láthatóvá a város arculatváltozása, például a mai magyar színház épületének három fázisa.

A kötetben szerepel egy részlet Teleki Pál híres 1920-as „vörös térképéből”, amely Magyarország 1910-es népességének nemzetiségek szerinti eloszlását ábrázolja, és a trianoni béketárgyalásra készült, ugyanebből az évből pedig egy Kolozsvár-térkép is, amelyen az új román utcaneveket jelölték. Az újabb történelmi fordulópontot jelöli az 1940-ben húzott, Észak-Erdélyt leválasztó egyenes, keresetlen határvonalat ábrázoló térkép. Az 1950-es évek hangulatát a hibásan feltüntetett magyar utcanevek, a színtelenség, igénytelenség jellemzi, a ’60-as években a város legfontosabb látnivalói közül pedig kimarad a Mátyás-ház.

A Kolozsvár kapcsán elkerülhetetlenül bevillanó történelmi események felidézése a könyvbemutatón előhozta a nosztalgia kérdését, amelyre néhányan reflektáltak is a jelen lévő szerzők közül. André Ferenc hangsúlyozta, nem gondolja azt, hogy a múltban jobb volt, szerinte fontos a jelenben élni, a városról azonban leválaszthatatlan a nosztalgia, a párbeszéd bizonyos múltbeli történetekkel. Horváth Benji azt emelte ki, hogy a nosztalgia mindenkinek mást jelent, az ő szívesen felidézett Kolozsvár-élményéhez például már a külvárosi tömbház-negyedek is hozzátartoznak.Visky András szerint nem nosztalgiáról, hanem a város élményéről van szó, amely elég intenzív ahhoz, hogy magától előidézze szövegek születését, még olyan szerzőknél is, akik nem kolozsváriak. A Kolozsváros című kötetbe ugyanis kész szövegeket válogattak, ezek nem szerkesztői felkérésre születtek, tehát a város „szülte” őket.