Nincsenek felkészülve az albán hatóságok az erdőtüzekre – mesélte szerkesztőségünknek Gál Pálma és Borzás István, akik két kutyájukkal együtt nyaralnak a Balkánon. 

A pár azt követően jelentkezett szerkesztőségünkben, hogy olvasták a hírt miszerint erdőztüzekkel küzdenek számos országban, köztük Albániában is. Az érintett területek között van Shëngjin, ahol tartózkodtak és ahonnan éjszaka kellett menekülniük, ugyanis a szálláshelytől száz méterre csaptak fel a lángok. 

• Mi testközelből tapasztaltuk ezt az egészet. Visszagondolva… volt előzménye, mert amikor megérkeztünk a szállásra, láttuk, hogy egy helikopter hordta a vizet a tengerből. Arra gondoltunk, hogy a közelben valahol tűz van, mert elég gyakran jött és elég hamar tért vissza. Akkor még tűznek nem volt semmi jele – mondták a kirándulók. 

Mint mesélik, este 10-11 óra körül a teraszról látták a füstöt, arra gondoltak, hogy valószínűleg eloltották a tüzet, onnan származik a füst. bíztak benne, mivel a helikopter nem érkezett többet, biztosan eloltották a tüzet, majd nyugovóra tértek. Éjfél után kopogtattak a szállodai szoba ajtaján. Döngetés volt inkább,  csörömpölés – mondják, de nem tudták, hogy pontosan mi történik. Látták a zörgető személyt, aki nem állt meg, felrohant a következő emeletekre, és ott is kopogtatott. Mint kiderült egy rendőr volt, akinek az volt a feladata, hogy figyelmeztesse a szállóvendégeket. A szállodától hozzávetőleg 100 méterre csaptak fel a lángok. Felszólították őket, hogy menjenek ki az épületből és elvették a villanyt. Pánikhangulat tört ki. 

• Egy nő kétségbeesetten sikítani kezdett, valószínűleg megijedt, hogy miért vették el a villanyt, nem tudta, hogy hol van. Nekünk azzal volt szerencsénk, hogy pontosan a szálloda bejáratához tudtunk parkolni, így hamar autóba ülhettünk. Volt még három személy, aki kérdezte, hogy velünk jöhetnek-e, de nálunk nem volt hely, kutyákkal vagyunk, és örültünk, hogy nem szaladtak el. Körülbelül 15 kilométert jöttünk abból a zónából, hogy ne lássunk se füstöt, se lángot, semmit. Egy benzinkút parkolójában álltunk meg, hogy kicsit tervezzük újra a kirándulást, lássuk, hogy milyen lehetőségeink vannak, és írtunk a házigazdának. Nagyon segítőkész volt, odajött és keresett nekünk új szálláshelyet körülbelül 20 kilométerre a Shëngjini övezettől, ahol nem volt tűz. Másnap reggel, amikor felkeltünk láttuk, hogy a szálloda tulajdonosa vágta ki az egészséges bokrait. Gyönyörű zöld fenyő bokrokat vágtak ki, valószínű készültek arra, hogy ha oda is eljut a tűz, akkor emiatt ne égjen le az épület. Mindenki ilyen készenléti állapotban volt, nem lehetett tudni, hogy meddig tart. Na, és attól a ponttól kezdve mi is  résen voltunk, hogy merre és hogyan tovább. Nekünk úgy volt az albán kirándulás, hogy négy napot töltöttünk Albániában. Minden nap más-más szálláshelyen voltunk. A Shëngjini volt az egyedüli, ahol két éjszakát terveztünk tölteni. Így, két órát tudtunk csak tölteni az első éjszakából, mert evakuáltak.

Egymás szavába vágva mesélik, az volt a tervük, hogy elindulnak Romániából majd Szerbia, Albánia, Macedónia, és vissza Szerbián át Románia. Most kirándulásuk végéhez közeledve Macedóniában vannak, onnan indulnak hazafelé. Visszakanyarodva a korábban történtekre mesélik, hogy a  Shëngjini-i szálláshelytől, a következőig Hymare-ig az úton további tüzeket láttak. Megálltak egy kilátónál és kérdezték a helybéli albánokat, hogy nem tervezik-e hívni a tűzoltókat, hisz égnek az olajfák. Egy kicsi focipálya méretű terület égett akkor. 

• Mondjuk egy 10x20 méteres rész éghetett, ami véleményünk szerint kontrollálható lett volna, hogyha akkor hívtak volna tűzoltót. Hívták őket, de nagyon lassan értek oda – mesélik. 

István felfutott a domboldalra, hogy segítsen, addigra már odaértek a tűzoltók is – mondja Pálma. 

• Egy nyolcvanas évekbeli autóval érkeztek. Amikor kibontották a tűzoltóslagot és elindították a vízpumpát, kisujjnyi nagyságú lyukakból folyt ki a víz a tűzoltóslag oldalán. Egy 50 méteres slagot kell elképzelni teleszurkálva, amire a végére ért a víz, alig lehetett valami nyomás a csőben. Felkészületlenül, felszerelés nélkül, egy szál rövidújjú trikóban érkeztek a helyszínre. A különbség a tűzoltó és köztünk az volt, hogy kitaláltuk, hogy tűzoltó. Nemsokára hihetetlen lazasággal a rendőrség is a helyszínre jött. Nyújtózkodtak, mintha kávézni indultak volna, nem tüzet oltani. Az albánok nyugtatták a turistákat, hogy nem kell oda tűzoltó, mert náluk minden évben megtörténik ez, már megszokták. Az oldal másik felén a egy ember ki volt ülve a teraszára a gyerekeivel, és nézték, hogy ég a szomszéd telke.

Mint mesélik, István próbált segíteni a tűzoltóknak. Megfogta a tűzoltóslag végét, hogy gyorsabban rakják be a kocsiba. A tűzbe és sűrű füstbe viszont nem ők mentek be, hanem a tulajdonos, aki kihívta a tűzoltókat.

• Albánia közepén, nagyon-nagyon furcsa volt számunkra megtapasztalni ezt a szó szerinti lazaságot, lezserséget, azt, amikor az ember nem is tüzet megy oltani, hanem mintha teraszra menne kávézni. Jött egy rendőr, megnézte, mi a helyzet, fogta magát, s ment tovább vissza. Én fogtam a tűzoltó slagot és húztam a bokorból, hogy jusson el minél messzebbre, ahhoz a személyhez, aki a végén áll, hogy tudja oltani a tüzet, hogy ne égjen le a háza. Jó, nem mondom, a tűzoltók is ott voltak, egyik fel volt mászva a kocsi tetejére, a másik ordibált a harmadiknak, nem volt semmiféle szervezettség.

A macedóniai szállás felé haladva Szkopje melletti övezetben is láttak sűrű füsttel borított részt, oda viszont katonák is mentek – mondják. Majd felmerül bennük a „mi lett volna, ha?”.

Ha tűz üt ki a szállodában, ha nem tudnak kimenekülni, ha éppen éjszakai városnézésre indultak volna, ha nem férnek hozzá az autójukhoz és a személyes dolgaikhoz. Elveszítik az irataikat, stb. 

• Volt két fotó, ami nagyon megragadt az emlékezetemben, amikor egy tűzoltó, nézte a tüzet, és összetette a kezét, imádkozott. Látszott rajta, hogy nem tudja, mihez kezdjen. Kérdeztük az utolsó szállásadónkat Albániában, hogy miért ez a hozzáállás, és azt mondta, pénzhiány,  nincs pénz ilyesmire. Pedig valahogy úgy vagyok vele, hogy az az ország, ahol a leggyakrabban vannak tüzek, ők kéne legyenek a legprofibbak. Nekik, úgy veszem észre az a hozzáállásuk, hogy kell hagyni leégni a domboldalt, és megszűnik a tűz. 

Az út további részén egylőre nem akadt gondjuk, szerencsés utat kívánunk nekik vissza, Kolozsvárra.