Tömegtüntetést tartottak Jeruzsálemben a Netanjahu-kormány támogatói

Mintegy kétszázezres tömegtüntetést tartottak Jeruzsálemben a kormány jogrendet átalakító törvényjavaslatainak támogatói csütörtök este.

A helyi lapok beszámolói szerint százötven-kétszázezer ember vett részt a kormánypárti tüntetésen, amelyen a jogrend átalakítását követelték. „A nemzet igazságügyi reformot követel, hatvannégy képviselői hely (a százhúsz tagú kenszetben)” – skandálta a tömeg, és elutasította az esetleges kompromisszumos megoldásokat.     

A tüntetés előtt a videofelvételek szerint a résztvevők egy hatalmas transzparensen tapostak, melyen a legfelsőbb bíróság főbírója, Eszter Hajut, Gali Baharav-Miara főügyész, Aharon Barak volt legfőbb bíró, Aviháj Mandelblit volt főügyész és Saj Nican volt államügyész arcai voltak szlogenek kíséretében. Ezek a képsorok Jaír Lapidot, az ellenzék vezetőjét „mély szégyennel és szomorúsággal” töltötték el Twitter fiókjának bejegyzése szerint.

A rendezvény vezető szónoka a jogrendi változtatásokat sürgető Jarív Levin igazságügyi miniszter volt, aki kijelentette, hogy hazugság az az állítás, miszerint a tervezett lépések diktatúrához vezetnének, s a nemzet a jogi reformok mellett szavazott a november 1-jei parlamenti választásokon. A lépések bírálói szerint ugyanakkor a Likud a választások előtt a drágaság letörésével és ingyenes bölcsődei ellátással kampányolt hirdetéseiben.

Szintén beszélt a tömeghez a telepeseket támogató, jobboldali Vallásos Cionisták párt vezetője, Becalel Szmotrics, aki a jelenlegi kormányban a pénzügyi tárcát vezeti. „Övék a média és vannak iparmágnásaik, akik finanszírozzák a tiltakozásokat, de velünk van a nemzet” – vélekedett Szmotrics.

A beszámolók szerint a demonstrációra mintegy ezer autóbuszon szállították Jeruzsálembe az ország különböző részeiből a jelentkezőket, s a tüntetés költségeit jelentős részben a Benjamin Netanjahu miniszterelnök vezette Likud párt és a Vallásos Cionisták nevű párt állta.

A kormányzati erődemonstráció válasz volt az igazságügyi átalakítási tervek bejelentése óta Izrael-szerte minden szombat este országszerte zajló ellenzéki tömegtüntetésekre, melyeken több százezren vesznek részt. A tiltakozások szervezői a kormánypárti tüntetés után közleményt adtak ki, melyben kijelentették, hogy fokozzák az igazságügyi rendszer átalakítása elleni erőfeszítéseiket.

A friss helyi közvélemény-kutatások szerint a kormány jogrendi törvényjavaslatai népszerűtlenek Izraelben, s hatásukra a kormányzó pártok népszerűsége is csökkent. A Maárív egy héttel korábbi felmérése azt közölte, hogy tovább folytatódik az elmúlt hetekben megfigyelhető tendencia, s a Beni Ganz vezette Nemzeti Tábor vált a legnagyobb párttá, mely megelőzi a november elsejei választásokon győztes Likudot. A kutatások szerint ha most tartanák a választásokat, akkor a Nemzeti Tábor huszonhét, a Benjamin Netanjahu, a jelenlegi miniszterelnök vezette Likud huszonhat, a Jaír Lapíd elnökletével működő Van Jövő (Jes Atíd) pedig tizenkilenc parlamenti helyet szerezne.     A jelenlegi kormánykoalícióhoz tartozó pártok ötvenkét hellyel kerülnének kisebbségbe, míg a jelenlegi ellenzék hatvannyolc képviselőt küldhetne a kneszetbe.

Néhány nappal korábban hasonló eredményt mért a 12-es kereskedelmi TV megbízásából végzett közvéleménykutatás is. Szerintük 28 képviselője lenne a Ganz Nemzeti Táborának, 24 a Likudnak és 20 a harmadik legnagyobb Van Jövőnek. Ezen felmérés is mindössze 52 főt jósolt a jelenlegi kormánykoalíció pártjainak. Jelentős fordulatot jelez az izraeli közvéleményben, hogy a kutatások szerint Ganz megelőzi Netanjahut a kormányfői alkalmasság kérdésében is. Az emberek jelentősen magasabb százaléka vélekedik úgy, hogy Ganz alkalmasabb lenne az ország vezetésére, mint Netanjahu.

Kapcsolódók

Kimaradt?