Szuperhatalmi gerontokrácia: ifjoncok voltak a szovjet pártfőtitkárok az USA mostani vezetőihez képest

Az amerikai elnök idén tölti a 80-at, a szenátus elnöke 71, míg a képviselőházé 81 éves. Közben készül a Fehér Ház visszahódítására Trump, aki most 76 éves.

„Csak temetni járok Moszkvába” – humorizált állítólag George H. W. Bush egykori amerikai alelnök, aki három szovjet pártfőtitkárt kísért el utolsó útjára, Brezsnyevet, Andropovot és Csernyenkót. A szovjet párt- és állami vezetők élemedett korával akkoriban divat volt viccelődni a kommunista blokk országaiban is, ráadásul a kaján élcek nem is voltak alaptalanok: Leonyid Iljics Brezsnyev 1982-ben bekövetkezett halálakor a Szovjet Kommunista Párt Politikai Bizottsága tagjainak átlagéletkora 71 év volt.2020-ig Trump volt a legidősebb amerikai elnök, jelenleg Biden a csúcstartó | Fotó: Agerpres

1982. november 10. és 1985. március 10. között, tehát két év és négy hónap alatt három szovjet pártfőtitkár szenderült jobblétre, ilyen iramban csak a római császárok váltották egymást a birodalom hanyatló periódusában, meg az erdélyi fejedelmek a XVI. század utolsó és a XVII. század első éveiben, utóbbiak azonban nem haláleset miatt. Halálakor Brezsnyev közel járt a 76-hoz, Andropov a 70-hez, Csernyenko pedig 73 éves volt.    

A gerontokrácia tekintetében azonban a 80-as évek Szovjetuniója kismiska napjaink Amerikája mellett. A görög eredetű gerontokrácia az öregekből álló politikai vezető réteg uralmát jelenti, aminek jelenleg iskolapéldájaként szolgálhatnak az Amerikai Egyesült Államok.

Donald Trump az amerikai történelem legidősebb elnökeként költözött be a Fehér Házba 2017 januárjában, életének a 71. évében járt. Azóta nagyban kiteljesedett a gerontokrácia az USA-ban, az első számú nagyhatalom aktuális vezetői mellett az egykori szovjet főtitkárok ifjoncoknak minősülnek.

Az Egyesült Államok valaha volt legidősebb elnöke már nem Trump, hanem a Fehér Ház jelenlegi lakója, Joe Biden, aki megválasztásakor 78 éves volt, idén pedig betölti a 80-at. Amennyiben sikerül kitöltenie a mandátumát, leköszönésekor Biden 82 éves lesz.

Azonban nem az elnök a legkorosabb az USA aktuális vezető közjogi méltóságai közül. A korelnök a képviselőház elnöke, Nancy Pelosi, aki márciusban lesz 82 esztendős. Hozzá képest Chuck Schumer, a szenátus elnöke, a maga 71 évével szinte tejfelesszájúnak minősül. Az alelnök, Kamala Devi Harris nagyon kilóg a sorból, elvégre még csak idén lesz 58 éves.

Jogosítvány csak orvosi igazolással

Sokatmondó az a tény is, hogy az elnökjelöltségért folyó harcban Biden fő kihívói Bernie Sanders és Elizabeth Warren voltak, akik most 80, illetve 72 évesek. Valószínűleg a közeljövő amerikai csúcspolitikája sem a fiatalításról szól majd elsődlegesen, a republikánusok jelöltje ugyanis minden bizonnyal Trump lesz a 2024-es elnökválasztáson. Győzelme esetén, amire a mostani közvélemény-kutatások szerint jó esély mutatkozik, 78 évesen költözhet majd vissza a Fehér Házba. Ez esetben a Fehér Ház mellett az Amerikai Egyesült Államok legidősebb elnöke címet is elhódítja majd a Demokrata Párttól, mivel 4 évvel fiatalabb Bidennél, azonban ő június 14-én született, utóbbi pedig november 20-án.   

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az amerikai gerontokrácia tagjai meg sem közelítik korban a legtöbb tavaszt látott európai államfőt. II. Erzsébet brit királynő, aki a Brit Nemzetközösség több tagállamának is az államfője, idén áprilisban tölti majd be a 96. életévét. A legfőbb különbség a brit uralkodó és az amerikai politikai elit tagjai között azonban az, hogy előbbi valós hatalommal nem bír, a személye szimbolikus, a szerepe protokolláris.

Érdekesség, hogy egy sor amerikai tagállamban bizonyos életkor fölött, ami 64 és 80 között változik, orvosi/szemorvosi bizonylathoz kötik a gépjárművezetői engedély meghosszabbítását. Magas politikai funkciók betöltéséhez ilyesmire nincs szükség, elvégre könnyebb vezetni az Amerikai Egyesült Államokat, mint egy autót.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?