Románia is felelősségre vonná az afgán nők jogtipróit

Románia is csatlakozik az afgán nők jogainak megsértőit felelősségre vonatkozó kezdeményezéshez, számolt be csütörtökön a külügyminisztérium.

Az Agerpres alapján a New York-ban zajló ENSZ közgyűlésen tanácskoztak az afgán nők helyzetéről, amelynek nyomán Németország, Hollandia, Kanada, Ausztrália és más nemzetközi partnerek kezdeményezték a tálibok felelőssége vonását, amiért megsértették a nőkkel szemben alkalmazott hátrányos megkülönböztetés minden formájának kiküszöböléséről szóló egyezményt. A New York Times felhívta a figyelmet arra, hogy a nők nemzetközi jogainak alapokmányaként tekintett egyezményt 1979-ben írták alá, és a világ legtöbb országa, köztük Afganisztán is csatlakozott hozzá. Amúgy az Egyesült Államok azon kevés országok egyike amelyik nem ratifikálta.

Illusztráci: Wikipedia

Ehhez a kezdeményezéshez csatlakozott Románia is. A célja, hogy a tálibokat a nemzetközi bíróság elé állítsák. Amióta ugyanis 2021-ben ismét hatalomra kerültek, fokozatosan leépítették a nők jogait. Mint korábban mi is írtuk, az úgynevezett erénytörvények formalizálása korántsem jelent mérsékelt uralmat, visszatértek az előző, 1996-2001 közötti praktikákhoz, a saría (iszlám jog) legújabb értelmezése teljesen kizárja a nőket a nyilvánosságból.

Ahogyan az ENSZ közgyűlés alkalmával Meryl Streep színésznő megfogalmazta: jelenleg az állatoknak is több joguk van Afganisztánban, mint a nőknek.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?