Engedélyezték a lányoknak az érettségit az afganisztáni tálibok

Noha az afganisztáni tálibok megtagadták a lányoktól a középiskolai továbbtanulás lehetőségét, most váratlanul mégis engedélyezték az érettségi bizonyítvány megszerzését – jelentette szerdán a helyi sajtó.

A tájékoztatás szerint a 12. évfolyamba járó, vagyis végzős diáklányok érettségi vizsgáját szerdán tartották a radikális iszlamisták uralta dél-ázsiai országban. Egy kabuli diáklány a dpa német hírügynökségnek elmondta, hogy mindössze néhány nappal a vizsga előtt kapott értesítőt az iskolától. Az érettségi vizsga ilyen rövid határidejű meghirdetése azonban sokaknál csalódást váltott ki.

Illusztráció: Pixabay

„Először nem tudtunk az oktatáson részt venni, most meg vizsgáznunk kell” – panaszolta a diáklányok egyike a Tolo News helyi hírtelevíziónak. Egyik társa pedig azt kifogásolta, hogy az iskolabezárások következtében nem jutott hozzá tananyaghoz.

Mindennek ellenére többen örömmel fogadták „a kis esélyt”. Sikeres bizonyítvány megszerzése ugyanis megnyithatja a nők számára még nyitva álló egyetemi oktatás lehetőségét.

A hatalomba való visszatérésük után a tálibok szigorúan korlátozták a nők jogait, ismét rájuk kényszerítve az iszlám szigorú előírásait, kizárva őket a közéletből és nagyrészt az oktatásból. A nők oktatási, munkavégzési és egyéb szabadságjogaiért tüntetők megmozdulásait sorra elfojtották.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?