Pereli a sajtó Trumpot

Szövetségi szintű pert indít a Politico, a CNN és az MSNOW (volt MSNBC) Donald Trump amerikai elnök és három tanácsadója ellen, miután a Fehér Ház visszavonta újságíróik akkreditációját, és megtiltotta nekik a belépést a Fehér Házba – jelentette be a három sajtóorgánum hétfőn közös közleményben a Politico beszámolója szerint.

A perrel azt akarják elérni, hogy tudósítóik ismét bejuthassanak a Fehér Házba, szombaton ugyanis már nem engedték be őket oda.

Három sajtóorgánum is pert indított a kitiltásuk miatt | Fotó: The White House

„Ma reggel tájékoztattuk a kormányt arról, hogy pert indítunk az első alkotmánykiegészítés által biztosított jogaink és annak az elvnek a védelmében, amely szerint a kormány nem döntheti el, hogy a sajtónak miről kell tudósítania vagy mit kell közzétennie” – közölték.

Hangsúlyozták, hogy „a Fehér Ház előzetes figyelmeztetés és a megfelelő eljárás lefolytatása nélkül vonta vissza az újságírók akkreditációját, mert az elnöki adminisztráció nem értett egyet a tudósításaikkal”.

Mint arról már írtunk, Donald Trump szerint ezek a sajtóorgánumok nem hitelesek, állhíreket terjesztenek, viszont semmilyen ténnyel nem támasztotta alá meglátását. Emlékezetes, hogy korábban az AP hírügynökséget is kitiltotta a Fehér Házból, egyebek mellett azért, mert nem voltak hajlandóak Amerikai-öbölként említeni a Mexikói-öblöt.

Trump hétfőn azt mondta, hogy nem a szabad sajtó ellen indítottak támadást, hanem az állhírek ellen.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?