Ódor Lajos, Szlovákia miniszterelnöke is Orbánt bírálta 

Elfogadhatatlannak nevezte Ódor Lajos, Szlovákia miniszterelnöke Orbán Viktor magyar kormányfő szombati kijelentését az „elszakított területekről". A tusnádfürdői megfogalmazás éles visszhangot váltott ki Pozsonyban.

Ódor Lajos a szerdai pozsonyi kormányülés után nyilatkozott. Szlovákia területi integritásának kétségbe vonása bármilyen formában elfogadhatatlan. Ez nem használ a kétoldalú kapcsolatoknak, és nem segít az itteni magyar kisebbségen sem" – idézte a Ma7 felvidéki hírportál Szlovákia magyar nemzetiségű miniszterelnökét. Ódor szerint a szlovák fél ezzel kapcsolatos véleménye egyértelmű. Korábban a pozsonyi  külügyminisztériumba bekérették Magyarország nagykövetét, és tájékoztatták arról, miért elfogadhatatlanok Orbán Viktor kijelentései Szlovákia számára.

A magyar miniszterelnök Tusványoson nézői kérdésre válaszolva éppen a szlovákiai magyar politikai képviseletet bírálta. Ennek során használta az elszakított területek" kifejezést. Az alábbiakban szó szerint közöljük az Orbán Viktor által elmondottakat. 

Ódor Lajos, Szlovákia kormányfője is csatlakozott a bíráló szlovák politikusokhoz Fotó: Facebook

„A felvidéki magyaroknak sok sikert kívánok, nekem nem dolgom, hogy bárkit is megdorgáljak. De azért kedves felvidéki magyarok, azért az mégiscsak egy képtelen helyzet, ami ott van, nem? És nem mondhatjuk, hogy valaki más tehet róla. Hát ott van félmillió magyar, nem? Szlovákia egy öt, öt és félmilliós ország. Ez egy jelentős súly. És nem mondhatjuk, hogy a szlovákok miatt nem tudjuk magunkat megszervezni. Persze, ők biztos mesterkednek, de hát ez része az életnek. De nem ők akadályoznak meg bennünket. Az, hogy a felvidéki magyarság nem tudja elérni a parlamenti képviseletét Pozsonyban, az minden visszafogottság mellett is azt kell, mondjam, hogy ez egy gyenge teljesítmény. Szóval, ennél azért többre van szükség, ha valaki a hazáért dolgozni akar az elszakított országrészekben. És nekünk van jogunk részt venni a szlovák parlament munkájában, senki sem foszthat meg ettől a jogunktól, vagyunk is elegen, hogy az alkotmányos elvárásoknak eleget tegyünk, akkor méltóztassanak az urak és hölgyek ezt a problémát megoldani. Elnézést, hogy egy kicsit karcosabban fogalmaztam a szokásosnál” - szólt Orbán válasza egy nézői kérdésre. 

Szlovákiában egyébként éppen választási kampány zajlik, szeptemberben idő előtti megmérettetést tartanak.   

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?