Szlovákiai buszbaleset: tizennyolc utas hazatért, ketten továbbra is mélyaltatásban vannak

A Szlovákiában balesetet szenvedett magyar autóbusz utasai közül tizennyolcan hazaérkeztek Magyarországra – közölte a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára kedden az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában. Elmondta: a 21 súlyos sérült közül ketten továbbra is mélyaltatásban vannak.

A magyar busz egy kamionnal ütközött össze hétfő délelőtt a szlovákiai D2-es autópályán. A balesetben egy ember meghalt, 37-en könnyebben, 21-en súlyosan sérültek meg, őket a szakolcai, a nagyszombati, a malackai, illetve három pozsonyi kórházban ápolják.

Menczer Tamás elmondta: a külügyminisztérium call centerébe 31 hívás érkezett a balesettel kapcsolatban, és minden utast sikerült azonosítani. Kiemelte: a nagykövetség munkatársai hétfő óta a helyszínen, illetve a kórházakban vannak, hogy segítsék a sérülteket, de az utasok azonosításában és a rokonok, ismerősök tájékoztatásában is részt vettek, vesznek. Hangsúlyozta, hogy kollégáik a továbbiakban is segítik a baleset sérültjeit.

Az államtitkár a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában beszámolt arról, hogy a könnyebben megsérült 37 utast egy tűzoltó-parancsnokságon vizsgálták meg, közülük 23-at további vizsgálatokra kórházba küldtek. Ezt 19 ember fogadta el, őket kórházba szállították, míg négy ember visszautasította a további vizsgálatokat. Az utasok közül 18-an indultak el hétfő este és érkeztek meg Magyarországra - ismertette.

A baleset okával kapcsolatban Menczer Tamás nem kívánt találgatásokba bocsátkozni, azt mondta: addig nem kommentálja ezt, amíg a hatósági vizsgálat le nem zárul. Kitért arra, amint a sérültek hazaszállítható állapotban lesznek, az Országos Mentőszolgálat – az orvosi protokoll szerint – segítséget nyújt a hazaszállításukban.

Kapcsolódók

Kimaradt?