Román kamionnak ütközött a halálos balesetbe keveredett magyar turistabusz Szlovákiában

Egy román sofőr által vezetett román rendszámú kamionnak ütközött hétfőn Szlovákiában a magyarországi turistabusz, amelynek utasai közül egy meghalt, többen pedig súlyosan megsérültek.

A JOJ TV és a noviny.sk hírportálok beszámolói szerint a miskolci és budapesti utasokkal közlekedő autóbusz sofőrje elbóbiskolt a volánnál, s ezért ütközött neki egy a sürgősségi sávban várakozó kamionnak. A busz mintegy 100 km/h-s sebességgel hajtott bele az álló járműbe, és szinte alá szorult.

Egy 56 éves utas a helyszínen életét vesztette, több tucatnyian pedig megsérültek, nyolcan közülük kritikus állapotban kerültek kórházba. A magyar külügyminisztérium szerint kedden 18 személyt hazaszállítottak, de két utas továbbra is mélyaltatásban tartanak.

A Digi24.ro és az observator.tv is arról írt, hogy a D2-es autópályán, a Csehország felé vezető sávon történt balesetben egy romániai kamion volt érintett. Azt egyelőre nem tudni, hogy a sofőr – aki megúszta a balesetet – miért vesztegelt járművével a leállósávban.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?