Már elkezdődött Moldova egyesülése Romániával?

Besszarábia egyesülése Romániával az egyházon keresztül történik, és már elkezdődött - jelentette ki Constantin Olariu, a Besszarábiai Ortodox Egyház szóvivője. Mint fogalmazott, „az egyház mindent megtesz azért, hogy ez az egyesülés a lelkek szintjén megtörténjen, azután pedig - ha Isten is úgy akarja - területi szinten is megvalósul az egyesülés”. 

Olariu szerint az ortodox hit a román identitás egyik alappillére. „Először is keresztények vagyunk. De az egyház soha nem szakadt el nemzeti identitásunktól, kéz a kézben jártak. Az egyház megvédi azokat az embereket, akiket pásztorol. Védve a népet, védik a hagyományokat, a nép gyökereit is. Éppen ezért Péter metropolita (a Besszarábiai Ortodox Egyház feje - a szerk. megj.) azt ajánlotta mindenkinek, hogy ne szégyellje nemzeti identitását, ne szégyellje kijelenteni, hogy ortodox keresztény, és büszkén vallja vallási és etnikai hovatartozását”. Constantin Olariu elmondta: a Románia által adott segítség is igazolja: „egy nemzet vagyunk, vér vízzé nem válik”.

Az egyházi kiállás az egyesülés mellett ugyanakkor távolról sem jelenti azt, hogy egy egységes moldovai álláspont körvonalazódna e kérdésben. A Moldovai Köztársaság etnikai, de egyházi és világnézeti tekintetben is rendkívüli módon megosztott. Egyházi vonalon két tábor van: a többségi oroszbarát Moldovai Ortodox Egyház Vladimir metropolita vezetésével, és a Petre metropolita vezette románbarát Besszarábiai Ortodox Egyház, amely rohamosan növeli hívei számát a másik csoport rovására. 

Moldova etnikai, egyházi és világnézeti szempontból is rendkívül megosztott Fotó: Maia Sandu Facebook oldala

Ami a várható politikai mozgásokat illeti, Barabás T. János, a budapesti Magyar külügyi Intézet vezető elemzője korábban a Maszolnak elmondta: az őszi elnökválasztás a legfontosabb politikai kihívás, amelyre a táborok készülnek. „Maia Sandu államfő kihívója egy oroszbarát politikus lesz, de nem valószínű, hogy a szocialista Igor Dodon. Dodonról az orosz hatalom levette kezét, mert túl támadhatónak tartja korrupciós ügyei miatt, a köztévé többször leadta azt a titkos felvételt, amelyen a szocialista vezető egy reklámszatyorban pénzt fogad el egy vállalkozótól. Családja, orosz ügynök barátai is számos adócsalásban, törvénytelen tranzakcióban vettek részt. Moszkva az utóbbi években Ilan Șort akarta felépíteni az oroszbarát tábor vezetőjévé, de utóbbi is korrupciós vádak elől menekül” - mondta a kolozsvári származású szakértő. Megemlítette: egyes vélemények szerint az óvatosan oroszbarát Irina Vlah, a Gagauz autonómia volt kormányzója lehet az ellenzék közös jelöltje. 

Egy tavaly júniusi, a moldovaiak körében végzett felmérés szerint meghaladja az ötven százalékot azoknak a megkérdezetteknek az aránya, akik elutasítják Moldova egyesülését Romániával, negyven százaléknyian ugyanakkor támogatnák azt. A megkérdezett romániaiak többsége szerint a Moldovai Köztársaság státusa változatlan marad a jövőben, így az ország nem fog csatlakozni az Európai Unióhoz, nem egyesül Romániával, s Oroszországhoz sem kerül közelebb.

Moldova esetében folyamatosan téma a Romániával való egyesülés. A kérdés olykor erőteljesebben, máskor csak háttérzöngeként jelenik meg a két ország közbeszédében. Kormányzati szinten mindkét oldalról kerülik az egyesüléssel kapcsolatos nyilatkozatokat, amelyek Bukarest esetében egyébként joggal lennének értelmezhetők akár revizionista törekvésnek is. Az egyesüléssel pontosan ugyanaz a probléma Moldovában, mint a nyugati integráció és az oroszbarát chișinăui kormányok váltakozásával, a NATO-csatlakozással vagy az Oroszország felé fordulással: a kis posztszovjet állam lakosságának nyelvi, identitásbeli megosztottsága miatt nincs egyértelmű többség mögötte.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?