Orosz külügyminisztérium: Transznisztria támogatása „prioritás”

Az orosz külügyminisztérium szerdán közölte, „prioritása” a Dnyeszteren túli terület lakosságának „védelme” – írja az AFP alapján a Digi24 portál.

„A Dnyeszteren túli nép, honfitársaink érdekeinek védelme az egyik prioritásunk. Az illetékes orosz szervek gondosan megvizsgálnak minden kérést” – idézték az orosz külügyminisztériumot az orosz hírügynökségek.

Illusztráció: Adobe Stock

Mint arról a Maszolon is beszámoltunk, Oroszország támogatását kérik a Moldovai Köztársaság Dnyeszteren túli szakadár régiójának képviselői a chișinăui kormány nyomásgyakorlása miatt. Bár korábban olyan nyilatkozatok hangoztak el, hogy Transznisztria kérni fogja csatlakozását az Orosz Föderációhoz, erről nem volt szó a tiraszpoli kongresszuson.

Határozatot fogadott el szerdán a transznisztriai fővárosban, Tiraszpolban, az a kongresszus, amelyen a senki által el nem ismert köztársaság különböző szintű képviselői egyeztettek. A dokumentum moszkvai támogatást sürget, és elítéli a Moldovai Köztársaság által gyakorolt nyomást.

A képviselők a határozatot Oroszországon kívül a nyugati kormányoknak és a nemzetközi szervezeteknek is elküldik. Moszkvától védelmet várnak a transznisztriaiak, arra hivatkozva, hogy a szakadár köztársaságban több mint 220 ezer orosz állampolgár él. A dokumentum aláírói az ENSZ főtitkárától is segítséget várnak, mivel szerintük a Moldovai Köztársaság kormánya megsérti Transznisztria polgárainak jogait. Felhívást intéznek továbbá az 5+2 formátumú nemzetközi tárgyalások résztvevőihez, de az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezethez is.

Az 1990-es évek elején alacsony intenzitású konfliktus zajlott a moldovai fegyveres erők és a Dnyeszter folyón túli orosz ajkú szeparatisták között. Utóbbiakat Oroszország, de Ukrajna is támogatta. A konfliktus eredménye tűzszünet lett 1992-ben, melyet az orosz haderő körülbelül ezerötszáz „békefenntartóval” a mai napig „ellenőriz”. A mintegy 400 ezer lakosú régió, Tiraszpol fővárossal még abban az évben kiáltotta függetlenségét, de azt egyetlen ENSZ-tagállam sem ismerte el.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?