Románia lekörözte Oroszországot 

Románia lett a Moldovai Köztársaság első számú kereskedelmi partnere, messze megelőzve az Orosz Föderációt. A romániai befektetések szintén listavezetők, több mint 400 millió euróval. 

Victor Chirilă, a Moldovai Köztársaság bukaresti nagykövete arra emlékeztetett, hogy Moldova 2014-ben írta alá a társulási megállapodást az Európai Unióval, ami a szabadkereskedelmi egyezménnyel együtt segítette a román-moldovai kétoldalú kereskedelmet. Ezt követően tíz év alatt  megháromszorozódott, egymilliárd euróról három milliárd euróra nőtt kétoldalú kereskedelem. 

Maia Sandu moldovai és Klaus Iohannis román államfő Fotó: Maia Sandu Facebook oldala

Az adatok alapján Románia mára a Moldovai Köztársaság első számú kereskedelmi partnerévé vált, messze megelőzve az Orosz Föderációt, de a többi államot is - idézte Chirilăt a stiripesurse.ro. A diplomata kiemelte a tavaly aláírt energetikai projektekre vonatkozó megállapodást is, amelyek között szerepel a Chișinău körüli gázvezeték és a Bălți-Suceava nagyfeszültségű vezeték megépítése. Mint elmondta: jelenleg tárgyalások folynak arról, hogy romániai vállalatok vegyék át a Moldovai Köztársaság északi területén található elektromos hálózat egy részét. 

Kapcsolódók

Kimaradt?