Moldova: börtönbe kerülhet a gagauz autonómia vezetője, Maia Sandu egyik esélyes kihívója 

Bíróság elé állítják a Moldovai Köztársaságban a gagauz autonómia vezetőjét. Evghenia Guţul azután került a chișinăui korrupcióellenes ügyészség célkeresztjébe, hogy egyre többen az ellenzék esélyes jelöltjeként emlegették az idei év végén esedékes moldovai elnökválasztáson, amelyen Maia Sandu államfő újrázni szeretne.

Az Moldovai Korrupcióellenes Ügyészség szerdán közölte: befejezte a büntetőeljárást és bíróság elé állítja Evghenia Guţult, Gagauzia kormányzóját. Guţul szerint kreált vádakról van szó, s az eljárás „Maia Sandu utasítására” indult. A gagauz politikus azzal vádolják, hogy 2019 és 2022 között Oroszországból pénzösszegeket irányított át a jelenleg betiltott oroszbarát, ellenzéki Şor párt finanszírozására. Az említett formáció alapítóját, Ilan Şort csalásért elítélték Moldovában, jelenleg az ország határain kívül él.  Egy másik vádpont szerint Guţul azért fizetett embereknek, hogy vegyenek részt 2022-ben az ellenzéki párt által szervezett kormányellenes tüntetéseken - írta a NewsMaker. Amennyiben bűnösnek találják, Gagauzia kormányzóját 2 és 7 év közötti börtönbüntetésre ítélhetik.

Márciusban Vlagyimir Putyin is fogadta Evghenia Guţult Fotó: Evghenia Guţul Facebook oldala

Evghenia Guţult tavaly májusban választották a gagauz autonómia vezetőjévé a szavazatok több mint 52 százalékával. A Moldovai Korrupcióellenes Ügyészség ezt követően kezdeményezett büntetőeljárást „a választók megvesztegetésének” vádjával. A Moldovai Köztársaság alkotmánya szerint Gagauzia kormányzója a chișinăui kormányban is helyet kap, Maia Sandu azonban nem írta alá az erre vonatkozó döntést. Guţul az utóbbi hónapokban többször is járt Moszkvában, orosz tisztségviselőkkel találkozott, márciusban Vlagyimir Putyin elnök is fogadta őt. A gagauz autonómia vezetőjét elemzők esélyes jelöltként emlegették az idei moldovai elnökválasztáson.

Chișinău szerint Oroszország hibrid offenzívát folyat a Moldovai Köztársaságban, s mindent megtesz a Maia Sandu nevével fémjelzett jelenlegi, Nyugat- és románbarát vezetés megbuktatása érdekében. A kormány egyre radikálisabb lépésekkel igyekszik háttérbe szorítani az oroszajkúak által támogatott és Moszkva által befolyásolt ellenzéket. A törvényhozásban a hatalmon lévő Akció és Szolidaritás Pártnak  63 százalékos többsége van, de egyes felmérések szerint a szocialisták, kommunisták és a többi kis oroszbarát csoport koalíciója legyőzhetné a Sanduékat, ha most lennének választások.

Autonóm gagauzok. A gagauzok a török nyelvcsaládba tartozó nyelvet beszélő, többségében ortodox keresztény vallású népcsoport. A Moldovai Köztársaság függetlenedése után a gagauz közösség attól tartott, hogy Moldova és Románia az egyesülés irányába indul, így orosz orientációjú álláspontot alakítottak ki. A moldovai–gagauz konfliktust követően, 1994 végén a moldovai parlament elfogadta az ország ma is hatályos alkotmányát, amelyben egy autonóm Gagauzia megteremtéséről is rendelkeztek.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?