Megerősödtek az oroszbarát erők a Moldovai Köztársaságban tartott helyhatósági választásokon

Több városban is súlyos vereségek szenvedett a kormánypárt a Moldovai Köztársaságban tartott vasárnapi helyhatósági választásokon. Az államfő szülőfalujában sem sikerült győznie a hatalmon lévő formáció polgármester-jelöltjének. Chişinăuban magabiztosan nyert, s így újabb mandátumot szerzett az oroszbarátként emlegetett városvezető.       

A Maia Sandu Nyugat- és románbarát elnök által fémjelzett hatalommal szemben álló politikai erők jelöltjei győztek a Moldovai Köztársaság nagyobb városaiban a vasárnapi helyhatósági választások első fordulójában. A legnagyobb figyelem a fővárosra, Chişinăura irányult. Itt a várakozásoknak megfelelően már az első menetben nyert az ellenzéki Nemzeti Alternatíva Mozgalom (MAN) polgármesterjelöltje, Ion Ceban. A sikeresen újrázó városvezetőt oroszbarétként emlegeti a moldovai sajtó kormánypárti része, de Ceban és pártja elkötelezett az európai integráció mellett. Tény, hogy a politikusnak jó kapcsolatai vannak Moszkvában is.    

A kormányzó Akció és Szolidaritás Párt (PAS) a megméretés után azt közölte, hogy országos szinten megnyerte a megmérettetést. Az eredmények ugyanakkor az ellenzéki sikerét mutatják az ország fontosabb városaiban. Balțiban az inkább oroszbarátnak tartott Mi Pártunk nevű formáció polgármesterjelöltje nyerte az első fordulót, de itt újabb menetre lesz szükség. A függetlenként induló ellenfél ugyanakkor úgyszintén oroszpárti. Tizenegy városban dőlt el már az első fordulóban a polgármester-választás, de egyikben sem a PAS jelöltje győzött. A kormánypárti jelölt még Maia Sandu államfő szülőfalujában, Risipeniben is vesztett.  

Ion Ceban, Chişinău régi-új polgármestere felesége társaságában nyilatkozik az újságíróknak Fotó: Ion Ceban Facebook oldala

Két nappal a helyhatósági választások előtt a moldovai kormány kizárta a külföldre menekült, oroszbarátnak kikiáltott Ilan Șor üzletemberhez köthető Esély (Şansă) párt jelöltjeit a küzdelemből. A döntést Dorin Recean miniszterelnök közölte, miután Hírszerző és Biztonsági Szolgálatának igazgatója, Alexandru Musteață arról számolt be, hogy az ország „példátlan mértékű hibrid támadásoknak van kitéve”. A vasárnapi voksolás előtt Maia Sandu elnök és a kormányfő is szavazatvásárlással vádolta meg Oroszországot. Dorin Recean miniszterelnök pénteken azt közölte, hogy Moszkva egy bűnszervezet révén több mint egymilliárd moldovai lejt (közel négymilliárd román lej) utalt át a Moldovai Köztársaságba, hogy megvásárolja a városokban és vidéki településeken a polgármester-választások szavazatait.

A chişinăui kormány korábban több orosz nyelvű, illetve oroszbarát portált tett elérhetetlenné. A döntés indoklásaként a kabinet azt közölte, hogy az érintett portálok „információs háborút” folytattak Moldova ellen. Az uniós tagországok vezetői legutóbbi csúcstalálkozójukon  zárónyilatkozatban szögezték le: az EU „támogatja a Moldovai Köztársaságot azon kihívások kezelésében, amelyekkel az Ukrajna elleni orosz agresszió következményeként szembesül”.

Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) hétfőn közzétett jelentése szerint a külföldi beavatkozás, valamint az Esély nevű ellenzéki párt jelöltjei kizárásának negatív hatása ellenére hatékonyan folytatták le a helyhatósági választásokat Moldovában. Az EBESZ - MTI által idézett - előzetes jelentésében úgy fogalmazott, hogy e kormányzati döntés nélkülözött „mindenféle hatékony jogorvoslati lehetőséget, korlátozta a szavazók választási lehetőségét, egyes kisebb településeken pedig ennek következtében nem volt verseny”. Mint írták, mindez ellentétben áll az EBESZ által támasztott követelményekkel és a nemzetközi előírásokkal. „Összességében az illegális és külföldi összegek, valamint a szavazatokat befolyásoló pénzügyi ösztönzők eltorzították a kampányt” – állapította meg a jelentés.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT



Kapcsolódók

Kimaradt?