Továbbra sem akar egyesülni Romániával a moldovaiak többsége

Támogatás a Moldovai Köztársaság európai uniós csatlakozásának, elutasított NATO-tagság és ellenzett egyesülés Romániával - egyebek mellett ez derült ki abból a friss felmérésből, amelyet a modovaiak körében végeztek. Maia Sandu államfő továbbra is a legnépszerűbb politikus. 

Meghaladja az ötven százalékot azoknak a megkérdezetteknek az aránya, akik elutasítják Moldova egyesülését Romániával, negyven százaléknyian ugyanakkor támogatnák azt - derült ki CBS-Research cég közvélemény-kutatásából. A moldovaiak többsége - 52,6 százalékuk - nem szeretné, hogy országuk csatlakozzon az észak-atlanti katonai szövetséghez, a támogatók aránya csak 33,4 százalék. 

A moldovaiak többsége EU-párti Fotó: Maia Sandu Facebook oldala

A megkérdezettek 58,5 százaléka igent mondana az európai uniós csatlakozásra, de magas azoknak az aránya is (37,9) akik inkább az Oroszország központú vámunió tagjai között látnák szívesen a Moldovai Köztársaságot.

Várhelyi Olivér, az Európai Bizottság szomszédságpolitikáért és bővítésért felelős tagja egyébként nemrég azt nyilatkozta, hogy Moldova kilenc prioritás közül hármat teljesített eddig. Sikeresen foglalkozott az igazságszolgáltatási reformmal, a választási törvény reformjával kapcsolatban azonosított hiányosságokkal, a civil társadalom bevonásával a döntéshozatali folyamatokba, valamint az emberi jogok védelmének megerősítésével. Az MTI által idézett uniós biztos szerint Moldova jól halad az igazságügyi reformot, az oligarchák felszámolását és az államháztartási gazdálkodás reformját érintő prioritások megvalósításával is. Szavai szerint a munka nagy részének a korrupció, a szervezett bűnözés és a pénzmosás elleni küzdelemre, valamint a közigazgatási reformokra kell összpontosítani.

A felmérés szerint moldovaiakat a térségbeli háború (45,6 százalék), az árak (42,1) és a gyermekek jövője (37,5) aggasztja leginkább.

Maia Sandu államfő továbbra vezeti a politikusok népszerűségi listáját, igaz csak 30,1 százalékkal. Őt az ellenzéki szocialisták vezetője, Igor Dodon követi mindössze 5,4 százalékkal. A szintén ellenzéki, elítélt és jelenleg szökésben lévő Ilan Șor 4,1 százalékon áll.

Ha most lennének a választások, a felmérés szerint ismét a jelenlegi kormánypárt, az Akció és Szolidaritás Pártja nyernem ezúttal 31,7 százalékos eredménnyel. A második helyen a Kommunisták és a Szocialisták Választási Szövetsége végezne 15, 4 százalékkal, s kevéssel, de átlépné az öt százalékos parlamenti küszöböt a Șor Párt is. Utóbbi formációt egyébként nemrég törvénytelennek minősítette a moldovai alkotmánybíróság. 

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

Kapcsolódók

Kimaradt?