A Moldovai Köztársaságban zajlik az Európai Politikai Közösség csúcstalálkozója

Klaus Iohannis államfő csütörtökön részt vesz az Európai Politikai Közösség második, a Moldovai Köztársaságban szervezett csúcstalálkozóján – jelentette be az Elnöki Hivatal.

Negyvenhét állam- és kormányfő, az Európai Tanács elnöke, az Európai Bizottság elnöke és az Európai Parlament elnöke jelezte részvételét a találkozón, amelyre a Mimi kastélyban kerül sor.

A hivatal közleménye szerint az Európai Politikai Közösség csúcstalálkozójának megrendezésével a Moldovai Köztársaság megerősíti elkötelezettségét az Európai Unióhoz való csatlakozáshoz szükséges reformok végrehajtásában.

Fotó: presidency.ro

A találkozó napirendjén szerepel egy plenáris ülés, illetve párhuzamosan zajló munkacsoportok, amelyeken biztonsági, energetikai és összekapcsolhatósági kérdéseket vitatnak meg.

Klaus Iohannis államfő beszédet tart a plenáris ülésen, és részt vesz a biztonság kérdését megvitató csoport megbeszélésén.

A megbeszéléseken az államfő az Ukrajna elleni orosz háború hatásaiból eredő, a biztonság, a gazdaság, az élelmezés és a humanitárius szféra területét érintő aktuális kérdéseket fogja megvitatni; beszélni fog a Moldovának és Ukrajnának nyújtott folyamatos támogatásról, a hibrid fenyegetések elleni közös erőfeszítések összehangolásának szükségességéről, az ellenállóképesség növeléséről.

Az Európai Politikai Közösség egy kormányközi vitafórum és az európai államok közötti politikai koordináció platformja, amelynek célja a politikai párbeszéd és együttműködés előmozdítása a közös érdekű kérdésekben az európai kontinens biztonságának, stabilitásának és jólétének megerősítése érdekében.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?