Klaus Iohannis–Maia Sandu: Moldova „példátlan kihívásokkal” néz szembe

A Moldovai Köztársaság elnökét fogadta csütörtökön a Cotroceni-palotában Klaus Iohannis. Klaus Iohannis és Maia Sandu találkozóján a két ország közös energetikai, közlekedési, egészségügyi, oktatási és információtechnológiai projektjei lesznek napirenden, különös tekintettel a Moldovai Köztársaság és az Európai Unió összekapcsolását célzó kezdeményezésekre.

A Moldovai Köztársaság demokratikus rendjét veszélyeztető külső fenyegetések különösen aggasztóak – jelentette ki Klaus Iohannis csütörtökön, a Maia Sandu moldovai elnökkel tartott találkozója utáni sajtónyilatkozatában. Az államfő emlékeztetett arra, hogy múlt év február 24-én támadta meg Oroszország Ukrajnát. „Történelmi méretű válságos időszakon megyünk keresztül” – jellemezte az azóta eltelt egy évet.

Fotók: Presidency.ro

Klaus Iohannis: Románia Moldova mellett áll a trasznisztriai kérdésben

Iohannis ismételten megerősítette, hogy Románia határozottan elítéli Oroszországnak a Moldova destabilizálására irányuló kísérleteit. „A Moldovai Köztársaság nincs egyedül ezekkel a provokációkkal szemben” – jelentette ki. Hozzátette, hogy Románia továbbra is figyelemmel kíséri Oroszország hibrid hadviselését, amely a háború egyéves évfordulójához közeledve egyre intenzívebbé válik.

„A destabilizációs kísérleteket segíti az oroszbarát propaganda, amelynek célja az Oroszország számára hasznos narratívák terjesztése, valamint egységünk és szolidaritásunk megbontása. De mi nem fogunk engedni” – fogalmazott az államfő.

Emlékeztetett arra, hogy Románia eddig is szorgalmazta és továbbra is támogatni fogja, hogy „az Európai Unió szankciókkal sújtsa azokat, akik destabilizálni akarják Moldovát és aláássák az alkotmányos rendet és a jogállamiságot”. Hozzátette, hogy Bukarest továbbra is határozottan támogatja a Moldovai Köztársaság szuverenitásának és területi integritásának tiszteletben tartását a nemzetközileg elismert határain belül. Iohannis ugyanakkor ismételten a támogatásáról biztosította Chişinău „felelős álláspontját” a trasznisztriai kérdésben.

Sajtónyilatkozata végén az államfő elmondta, hogy Románia az Európai Unió és a NATO rendelkezésére álló eszközökkel is igyekszik megerősíteni Moldova ellenálló képességét minden külső fenyegetéssel szemben. Felidézte, hogy Bukarest az ukrajnai háború kezdetétől a Moldovai Köztársaság védelmében is határozottan fellépett.

Maia Sandu: a Moldovai Köztársaság példátlan kihívásokkal néz szembe

A Moldovai Köztársaság példátlan kihívásokkal néz szembe – jelentette ki csütörtökön Bukarestben Maia Sandu. A Moldovai Köztársaság elnöke megköszönte Romániának, hogy országa mellé állt a kihívásokkal folytatott küzdelemben. „Ahogy Bogdan Aurescu miniszter tréfásan megjegyezte, a Moldovai Köztársaság valószínűleg az egyetlen ország a világon, amelynek egyszerre két külügyminisztere van. És mi köszönjük Romániának, hogy barátunk és az ügyünk védelmezője volt” – jelentette ki.

Maia Sandu bejelentette, hogy a chişinăui kormány új miniszterelnöke, Dorin Recean jövő héten Bukarestbe látogat, és ez lesz a hivatalba lépése utáni első külföldi útja. Beszélt arról is, hogy a Moldovai Köztársaság „példátlan kihívásokkal” néz szembe. „A tél beköszöntével a Kreml energetikai zsarolásával kellett szembesülnünk. Tavaly egész évben olyan biztonsági kihívásokkal kellett szembenéznünk, amelyek célja a káoszteremtés és a térségünk destabilizálása volt. Egyesek azt akarták, hogy országunk megbukjon, hogy bábkormányt állíthassanak fel Chişinăuban, amely a Kreml érdekeit szolgálja ki. A Moldovai Köztársaság továbbra is talpon marad, méltóságteljesen, eltökélten halad az Európai Unió felé vezető úton, népe határozottságának és szolidaritásának, valamint barátai segítségének köszönhetően” – fogalmazott Sandu.

Románia jelenlegi segítségét őszintének és önzetlennek nevezte. „Míg egyesek zsarolnak, mások felkarolnak minket. Minden állampolgárunk nevében köszönöm szépen, elnök úr” – mondta a moldovai elnök. A segítségnyújtás egyik példájaként említette, hogy Románia áramot és földgázt szállít az országának. Ezzel szerinte lehetővé vált, hogy a Moldovai Köztársaság gázellátását ne csak a Gazprom biztosítsa. „Az ország történetében először sikerült ezt elérnünk” – jegyezte meg.

Maia Sandu emlékeztett, hogy a háború kezdetén Moldova volt Ukrajna legsebezhetőbb szomszédja. Ám ez szerinte megváltozott. „Most már felkészültebbek vagyunk, erősítjük a védelmi képességünket, új energiaforrásokra támaszkodhatunk, megnöveltük az Európai Unióba irányuló exportot, ellenállóbbak és erősebbek vagyunk” – fogalmazott a moldovai elnök.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?